2010. június 27., vasárnap

Vízbe fojtott bűnök - Jindabyne

Ausztrália Jindabyne nevű kisvárosában szokásos éves horgász hétvégéjére indul a hegyekbe négy barát: Stewart, Carl, Rocco és Billy. A csapat egy fiatal bennszülött lány holttestére bukkan. Ahelyett, hogy értesítenék a rendőrséget, tovább piknikeznek, horgásznak, a lányt pedig a vízben kikötözik egy farönkhöz, hogy a sodrás el ne vigye. A rendőrségnek csak a hazatérésük után jelentik, hogy mi találtak. Feleségeik és a város lakói sem értik, hogyan hagyhatták ott a lányt a vízben napokig, miközben horgászgattak. Stewart felesége, Claire tudja meg a hírt utoljára. Az asszony kiborul a férje érzéketlensége láttán. A többiek kapcsolata is gyökeresen megváltozik a történtek után, sőt, a múlt sérelmei is felszínre törnek.

A film lassan bomlik ki és a horgásztúra is csak egy hosszú bevezető és karaktereket bemutató rész után veszi kezdetét. Ennek ellenére nagyon megkapó és elgondolkoztató film. Számomra hatásos volt az egész felvezetés és minden szereplő érdekessé vált az első percben. A négy férfi a mindennapok szürkeségéből kilépve szeretné kiélvezni azt a hosszú hétvégét, amelyre egész évben vágytak. A tökéletes kikapcsolódásukba ugyan "belerondít" egy hulla, ám ez sem szegi kedvüket és mint ha mi sem történt volna kiélvezik azt a pár nyugodt napot, ami kijár nekik. Közöny, önzőség, nemtörődömség, fásultság... és még megannyi érzelem kerül felszínre.

Vajon, ha nem "csak egy bennszülött lány" tetemére bukkannak, hanem egy gyerekére, akkor hasonlóan cselekszenek? Ha tudták volna, hogy meghurcoltatásban lesz részük a kései tanúvallomás miatt, akkor hamarabb jelentik a rendőrségnek az esetet? Vajon megtalálja a rendőrség a valódi gyilkost? Mindezen kérdések mellett számos családi dráma bontakozik ki a filmben, ami további gondolatokat indít el a nézőben. Talán pont azért, mert a válaszokat mi magunk adhatjuk meg, nyitottabbá válik a történet és minden néző egy kicsit a saját szája ízére formálhatja a végkifejletet. 

Számomra remek kikapcsolódást és borzongató izgalmakat hozott a film. Ritkán figyelek a zenei aláfestésekre, de ennél a filmnél ez kiemelkedően jó benyomást tett rám. Megkockáztatom, hogy a vágások mellett ezeknek a zenéknek köszönhető - na és persze a kiváló színészi alakításoknak - hogy egy nagyon megkapó és többször nézhetős film kerekedett belőle. Laura Linney mellett kiemelkedő alakítást nyújt a férfi főszereplő, Gabriel Byrne is, akit 2009-ben Golden Globe-bal jutalmaztak egy televíziós sorozatban nyújtott alakításáért.

A lélektani film kicsit thriller, kicsit dráma. Ám inkább a lelkekben lejátszódó mozzanatokra, semmint a gyilkosságra helyeződik a hangsúly. Tehát én inkább a dráma és nem a thriller kedvelőinek tudnám ajánlani ezt a filmet tiszta szívből! Egyedül talán a rasszista szál néhány mozzanatát éreztem kicsit beleerőltetettnek, emiatt lesz az értékelésem: 8/10

2010. június 19., szombat

Jennifer Love Hewitt: BareNaked (2002)


Erre az albumra teljesen véletlenül akadtam rá. Illetve először a YouTube-on bukkantam 1 live videóra, ahol 1 (számomra ismeretlen) számot énekelt Jen, gitárkísérettel, full-élőben, és engem totális pozitív csalódás ért, egyrészt, eleve hogy klassz a hangja, másrészt, teljesen tisztán, magabiztosan énekelt élőben, nem is látszott rajta, hogy izgulna. Nem kicsit meglepett, hogy megjelent CD-je is a leányzónak, nem is egy. A szóban forgó lemez 2002-es kiadású. Bár valami nagyon halványan derengett, mintha már olvastam volna, régebben, hogy régóta énekelget is... Pár hónapja, hogy láttam a 2004-es "Ha másért nem is - If Only" (2004) c. filmjét, amiben gyerekeket tanító zenetanárt alakít, és a filmben énekel is 2 számot. A dalok tetszettek a filmben (ami egyébként 1 kissé kommersz, de kedves és szomorkás romantikus történet). De akkor ott meg se fordult valamiért a fejemben, hogy TÉNYLEG ő énekel, a feliratot pedig már nem figyeltem. Pedig ha kicsit fülelek, leeshetett volna a tantusz, mert feliratosan láttam.

Visszatérve a CD-re, már többször meghallgattam, már elsőre megtetszett.
Nem az a fajta, amivel "világot lehet váltani", de olyan mint maga JLH, kedves, aranyos, szerethető. :) Az album stílusa teljesen egységes, és felismerni rajta az egyedi, "texasi-stílust" (ahol JLM felnőtt), mármint letisztultság, és a zenei kíséret tekintetében. :) Semmi vagány modernizálás, a klasszikus zenei alapokra, és Jen hangjára van helyezve a hangsúly. Ez eleve szimpatikus. Érezni, hogy ezt az albumot nem azért készítette, mert "énekesi karrierre vágyott", hanem örömzenélés történt. :) Maga Jennifer is egy kedves, mosolygós valakinek tűnik a filmjeiben, és a Szellemekkel Suttogóban is, ahol megszerettem. :) Szinte előttem van, ahogy mosolyog éneklés közben.

Közreműködők:
Szinte az összes szerzemény Meredith Brooks-hoz fűződik (akinek máig legnagyobb slágere, a '95-ös "Bitch"-hez fűződik, ami 1 remek, vagány kis dal, és mindig is tetszett), egyértelműen áthatja az albumot az ő stílusa, bár egy kicsit szolidabb kivitelben. :) A dalszerzésben egyébként maga Jen is közreműködik.

A dalokról:
A címadó "BareNaked" EGYÉRTELMŰEN az album legjobbja. Remek nyitás, pörgős, kedves, fülbemászó. Hamar kedvencemmé vált. Ez volt az album beharangozó kislemeze is, természetesen, Ausztráliában 9. helyezést ért el, a Billboard-on viszont "csak" 37. lett. Azért egy színész-énekesnőnek ez nem olyan rossz. ;)

A 2., "Can I Go Now" c. szám volt még a 2. kislemez, ami szintén pörgős kis dalocska, nekem ez is nagyon bejön.

Ezek után 1 számig lelassul Jennifer, és kapunk a "You"-val 1 szép balladát. Engem ez a szám nagyon emlékeztet az említett film egyik dalára, a "Take My Heart Back"-re, szívszorító számok.
A "Hey Everybody"-val ismét felpörög, ezt ugyancsak gyors és középlassú dalok követik. Meglepő dolog viszont, hogy a "Rock The Roll"-ban akad 1 kis "rap-fél betét, mégis odaillik.) A "First Time"-ban megint nagyon ráismerni Meredith stílusára, ez a dal is jól el van találva. Az ezt követő 2 szám is végigviszi ezt, majd lezárásként jön a "Me And Bobby McGee", ami majdhogynem 1 acapella-dalocska, 1 kis dobkísérettel. Szinte 1 improvizatív "jammel-ést" hallhatunk Jennifer-től, aminek végére egészen belelkesül, és bemelegszik. :) Tetszik, hogy ennyire magabiztos, így 1 szál hanggal is, klassz kis lezárása az albumnak, kis tapssal, és kurjongatással a végén, ami még inkább "live"-jellegűvé, és spontánná teszi a dalocskát, ami tudtommal az egyetlen, nem Brooks-szerzemény az albumon, (eredetileg Roger Miller szerzeménye, de énekelte Janis Joplin is, aki 1971-ben a listák csúcsán végzett vele). Meglepő mód, a dal mégsem lóg ki az albumról.

Összegezve: Mint már írtam, az album "túl egyszerű" ahhoz, hogy világot váltsanak meg vele, de nem baj, ebben rejlik a pozitívuma is. Biztosan erre akar a cím, sőt még a borító is utalni. A legtöbb színésznő csak erőlködik az énekléssel, max. írnak nekik slágereket, és ezzel futnak be, de JLH a HANGJÁVAL IS BIZONYÍT. Hangszíne talán nem a legegyedibb, de kislányos, aranyos, és elsősorban tiszta csengésű, mint 1 vizespohár. :) Az album nem "megcsinált", hanem kedves, letisztult, és hangulatos, ha valami könnyedre vágyunk, ejtőzés, vagy akár utazás közben.

Tracklist: 01. BareNaked 02. Can I Go Now 03. You 04. Hey Everybody 05. Where You Gonna Run To? 06. I Know You Will 07. Rock the Roll 08. Stand in Your Way 09. First Time 10. Stronger 11. Avenue of the Stars 12. Me and Bobby McGee

Végezetül a YouTube-videó linkje, "BareNaked" (Live), ami talán még jobban is tetszik az album-verziónál. ;)




Számomra ez a lemez (azért is, mert alapból kedvelem Jen-t), és mivel manapság egyre jobban értékelem a letisztult dolgokat, a "kevesebb több" elve alapján, 10/9-et ér. ;)

2010. június 8., kedd

D. Tóth Kriszta - Lolával az élet


Volt szerencsém személyesen interjút készíteni D. Tóth Krisztával a frissen megjelent Repül a, repül a... Lola! mesekönyv kapcsán. Mivel viszonylag sokszor belefutottam a Nők Lapja "Lolával az élet" rovatába, úgy döntöttem, hogy ezt a könyvet veszem meg inkább és dedikáltatom a szerzővel. Nem kellett csalatkoznom személyesen és írott formában sem. A könyv LETEHETETLEN volt. Beszippantott, magával ragadott és egy szempillantás alatt a magyar-angol szülőpáros életébe csöppenhettem bele. Kendőzetlen őszinteséggel olyan témákról is olvashatunk a könyvben, mint a szoptatás vagy a bölcsőde-kérdése. A remek öniróniával megírt és "sztáranyukai" sallangoktól maximálisan mentes írás minden kisgyermekes szülő kedvenc története lehet. Hiszen nap mint nap ugyanazokkal a helyzetekkel szembesülünk, mint Kriszta. A kérdések ugyanúgy ott sorakoznak a fejünkben és hasonlóan a szakirodalomhoz és az internethez nyúlunk, ha belebotlunk egy problémába. De nem adjuk fel, ahogy a szerző is keresi a helyes utat és olyan alternatívákat is megmutat, amit a mai átlagember kapásból elítélne. Jó tudni, hogy a szerző sem tökéletes és a hibáival együtt lesz szerethető a figura. A blogszerű könyvet a Nők Lapja korábbi számaiban megjelent írások alkotják. Ezeket viszont kiegészíti a szerző a cikkek megjelenését követő visszajelzések megválaszolásával is. Néha saját hibáját is belátja, ha 1-1 témában nem a megfelelő hangnemben nyilvánult meg. A mű kerek egész. Ám a végére érve mégis hiányérzetünk marad. Hisz máris fognánk a kezünkbe az újabb kötetet, az újabb kedves történetekkel. Talán lesz folytatás, talán nem. De azt gondolom, minden kisgyermekes szülőnek vagy leendő szülőnek (nemtől és kortól függetlenül is) igazán remek kikapcsolódást nyúthat e könyv. Nem csak megmosolyogtató, hanem egyben elgondolkodtató történetek láncát kaphatja az olvasó, ha kezébe veszi. Lehet iránymutató, gondolatébresztő és önmagunkat igazoló "biblia" is ez a könyv. Ki-ki döntse el maga. A szórakozás mindenképpen garantált!!!

2010. június 3., csütörtök

Paul Potts koncert (Papp László Sportaréna 2010 június 2., 20:00)


Tegnap Paul Potts első magyarországi koncertjén volt szerencsém ott lenni.

Az ötlet, hogy megnézzük, "kivételesen" nem az én
fejemből pattant ki. Nem sokkal a Los Lobos-koncert után, állt elő Apu vele. Előtte persze mondta, hogy nézzek már utána, meg szedjek le albumait, mert lehet, hogy érdekelné... Hirtelen nekem be se ugrott, hogy ő a 2007-es angol tehetségkutató nyertese... (azt hittem, valami vén csóka a régi időkből.) Mikor utánanéztem, akkor esett le, hogy ő az: a kicsit kövérkés, zömök, mondhatni "kedves átlagember", a NAGY HANGGAL. :)) Utánanéztem a jegyáraknak (kapható volt 3-6, és 10.900 Ft-os is), Apu kicsit tanakodott, majd elhatároztuk, hogy a 6 ezresből fogunk venni, és én fogom elkísérni. *Azok után, hogy ő 2006-ban elvállalta, hogy eljön velem Robbie Williams-re, mikor a többiek visszamondták, úgy éreztem, ez a MINIMUM. :) Meg persze, azért kedvem is volt hozzá, mivel az évek során Apu azért elég jól rám ragasztotta az opera iránti szeretetet. :) A leghíresebb áriákat, ha nem is cím szerint, de hallomásból elég sokat ismerek már. :) Egyébként sem árt kicsit művelődni az embernek! ;)) A jegyeket végül május 25.-én, egy időben az a-ha jegyekkel vettük meg a Király utcai Lemezkuckóban! Csak ülőhelyeket árultak, természetesen. Előtte már olvastam, hogy a 3.000-res jegyek elfogytak. De nem is baj, mert azért annyira hátul nem akartunk ülni, jó lett volna Potts-ból LÁTNI is valamit!!! :)
A koncert előtti napokban azért jópárszor meghallgattuk mind2 albumát, a 2007-es One Chance-t, és a 2009-es Passione-t is. Nekem mindkettő tetszik. Talán kicsit kommersz, mert elég ismert számokat énekel rajtuk, de ez az előnye is. A 2007-es egy picivel talán jobban tetszik, mert azon van fő-kedvenc opera-áriám, a Nessun Dorma, továbbá olyan slágerek, mint: Caruso, Time To Say Goodbye, My Way, de még az Everybody Hurts olasz verziója is. :))
A 2009-esen címéből is kikövetkeztethetően, szinte csak olasz dalok vannak. Ezen fő kedvencem szintén 1 opera-ária, a Lucevan Le Stelle. Ezt akkor szerettem meg igazán, amikor Michael Bolton "My Secret Passion - The Arias" c. operalemezén meghallottam! :)

Tegnap készülődéskor egész végig a 2007-es albumot hallgattunk, hogy teljesen ráhangolódjunk. :) Szilvi és Csaba egész nap a jó idő miatt drukkoltak nekünk, hogy ne essen / zuhogjon amikor megyünk / jövünk. :) Öltözködésben kicsit elegánsabbra vettük a figurát, Apu szolid öltönyt és nyakkendőt kötött (enyhe ráhatásra), én pedig elegáns feketébe öltöztem, annak ellenére, hogy nem rajongok érte, de hát az alkalom.... :P Azért hogy ne legyek gyászHuszár, felvettem a nyakbakötős felső fölé 1 türkizzöld kötött pelerint is, és arra 1 fehér bélelt vászonkabátot is. De kellett is, mert bár nem esett, de azért jó idő sem volt...Fényképezőt sajnos ezúttal nem tudtam magammal vinni, mert vissza kellett már adnom tesómnak, ígyis sokáig nálam volt. De magammal vittem Anyu telóját, amivel azért lehet nagy méretű fotókat készíteni: ez is több, mint a semmi! :) Túl sok mindent nem cipeltünk magunkkal, minek is, közel is megyünk, és a trolitól csak 5 p.-et kellett gyalogolni. (Még jó, hogy az összes stadion ilyen közel van hozzánk! :DDD) Saját telómat is kikapcsoltam és otthon hagytam. Utólag bekapcsolva kaptam + Szilvi csurizós sms-ét, amiben esőmentes jó szórakozást kíván(t). Azért így, utólag is jólesett! :) Csak 1 kis zöld retikült vittem magammal a legszükségesebb dolgokkal.
19:00 órakor indultunk el, legrosszabb esetben is fél óra az út, a troli végigvisz a végállomásig. Bár várnunk kellett rá, de ígyis ott voltunk már fél körül. Már a troliról láttuk a vonuló embereket, akik, ha nem is tömegesen vonultak, de azért látszódott, hogy több ember van a szokásosnál! ;)) Ekkor már rajtam volt a kellemes izgulós várakozás. :) Utoljára 2006-ban, a Ricky Martin-koncerten voltam az Arénában, itt volt az ideje! :) Csak arra emlékeztem, hogy mindenképpen lépcsőzni kell lefelé, a küzdőtérre. A Stadionhoz közeledve, már igencsak gyűlt a nép. Akkor már láttuk, hogy a többség átlagosan, ha nem is mackófelsőben, de nem igazán kiöltözve érkezett. Ennek biztos a rosszabb idő is volt az oka. Tehát 1 kicsit "túlöltözve" éreztem magam, de inkább így legyen, mint fordítva... Kinn meglepően sok fiatalt, 25-35 körülieket láttam. Elég sok pasin volt öltöny, tehát rájuk inkább jellemző volt az elegancia. Benn már inkább középkorú és idősebb emberek voltak többen. Kicsit úgy éreztem, páran megbámulnak, az öltözékem miatt, meg mert elegáns kontyba raktam a hajam. De legalább megadtam a módját. Apu is elegáns volt a szürke öltönyében, nyakkendővel. :)
A jegyen az volt feltüntetve, hogy piros bejárat, 006-os szektor. Több bejárat is volt, mind különböző színű, de végülis ott mindegy volt, melyiken megyünk be. Oda kellett érinteni az érzékelőhöz, és egyesével bemenni a kis acélkapukon. Sorbanállni sem kellett, hamar bejutottunk. SEMMIT NEM NÉZTEK MEG, nem volt csipogó, nem kutakodtak, nem motoztak, egyátalán! Ennyi erővel Rambo-kést is bevihettem volna magammal! :DDD Ott aztán mentünk a színek után. Bejárattól balra esett a piros, és többek közt a 006-os szektor is oda volt kiírva. Előtte még kicsit nézelődtünk, sehol nem láttunk Potts-plakátot, pedig terveztük, hogy lefényképezkedünk előtte. :(( Csak 1 reklámtáblát láttunk, azokkal az előadókkal, akik fel fognak lépni a közeljövőben. :) Rögtön a július 14.-ei dátumra ugrottam, ott figyelt az A-HA! :) Ezután elmentünk a wc-re, hála nem kellett fizetni, és tiszta is volt, több wc is volt, várni se kellett. :) Ezután mentünk a piros bejárathoz, ahol csak megnézték a jegyeket, ott se tépték el, jó szórakozást kívántak, aztán mehettünk le a jobb oldali lépcsőn. Több szakaszból álló, hosszú lépcső vezetett le a fsz-re, de legalább nem meredek, és széles, 2 oldalán korláttal. Na, mondom, majd erre kell felvértezni magunkat, hogy gyorsan fussunk, amikor az A-HÁ-ra jövünk... Apu javasolta, h. majd a korlátot fogva fussak, nehogy más rohanók fellökjenek. :) Meg hogy gyakoroljak az itthoni lépcsőn. (Ez viccesen hangzik, de aki volt már nagykoncerten, nagyon jól tudja, hogy az első sor/ok sokszor 1-2 mp-en is múlhat/nak! :))) Most csak kényelmesen lesétáltunk, ott is volt 1 büfé oldalt, csak úgy mint fenn. Aztán a végénél kezdődött a küzdőtér bejárata, hosszúkás téglalap alakban. A végénél a színpad. Nekem úgy rémlett régről, hogy nagyobb, most nem is tűnt akkorának. Ahhoz képest, hogy 19:45 körül járhatott, még kb. félig telt csak. A fsz hagyján, de a tribünök még elég üresek voltak, főleg az oldalsó részek... A színpadhoz legközelebbi oldalsó tribünük pedig nagyon ügyesen, feketével le voltak takarva, nem volt feltűnő, csak később vettem észre.
Jópár hostess volt, akik segítettek eligazodni a sorban. Nem volt túl nehéz, mert ki volt ragasztva jól láthatóan a földre, hogy 006. Az egész lenti nézőtér 4 negyedre volt osztva, (középen feleslegesen nagy kihagyás, hasonlóan mint a MB-koncerten, csak ott nem volt ekkora) mi a bal oldali, 2. részben voltunk, belülről a 3-4 szék volt a miénk, 12-13. számmal. Egyébként ez a 2. szekció 3 sora volt, tehát előttünk csak 2 sor volt, utána kb. 2 m kihagyás és kezdődött is az 1 szekció, a 10 ezres-jegyesekkel. Leülve konstatáltuk, hogy nincs is olyan messze, mint gondoltuk, és elég jó helyett adott a srác a Kuckóban :) A színpad még csupa fekete volt, és nem volt senki fenn. A hangszóróból valamilyen komolyzene szólt, de nem opera. Aztán nem sokra rá, leültek az előttünk lévő székre (a többi már foglalt volt), hát el kell hogy mondjam, az egész sorban a 2 legmagasabb embert fogtuk ki. :P De még röhögtünk is előtte Apuval, hogy biztos 2 óriás ül be majd elénk. 1 párocska volt, és a csaj is megvolt 180 cm, nem kövér, de elég nagy (dús) hajkoronával. (Egyébként láttam őt a mosdóban, egyszerre mostunk kezet.) A csávó meg még magasabb volt!!! Nem mondom, hogy semmit sem láttam tőlük, de pont a színpad közepét takarták ki a fejükkel. Tanakodtunk Apuval, hogy helyet cserélünk, (ő azért mégis magasabb), de kivártuk, az előttük ülők mekkorák lesznek. Egy idős házaspár ült be az 1. sorba, nem voltak ők se kicsik, a néninek ráadásul sapka is volt a fején. De végülis megcseréltük a helyet, így már jobban láttam. De azért pluszba, még ráültem a kabátomra is. ;)

A KONCERT:
Már elmúlhatott 20:00 óra, és a székek is szépen megteltek. Fönt oldalt maradtak üres székek, de azért a nagy többség megtelt. :) Ma olvastam, hogy állítólag 2500-an voltunk, de ez nekem kevésnek tűnik, én minimum 3000-3500-re tippelném... Azon csodálkoztam, hogy azt mondták, a 3000-res jegyek elfogytak, ahhoz képest, még jócskán láttunk kimaradt székeket onnan! Jó "reklám", hogy vegyék meg a drágább jegyeket! :PPP Azt azért hozzá kell tenni, hogy a legdrágább szekcióban, az összes jegy ELKELT! :) Mint mondtam, többségében középkorú és idősebb volt a korosztály, lányok voltak inkább csak a 20-as évekből... Előttünk lévő sorban, kissé oldalt, volt 1 kis csapat, ahol 2-3 lány szinte állandóan huhogott, amit megmosolyogtam, kivételesen nem én voltam, de komolyzenei koncerten nem is éreztem "odaillőnek". :) Meg nem akartam úgy járni, mint utóbb a Lobos-on, hogy totál megfájdítom a torkom! :PPP Egyébként nem szokásom visszafogni magam! :DDD Talán a kiöltözés is kölcsönzött most nekem 1 kis visszafogottságot.
Visszatérve a koncert elejére, a hangszereket már láttuk, aztán szép sorban elkezdtek bevonulni a zenekar tagjai, nem túl sokan, talán 10 fős, bal oldalt a zongorista, de volt ott minden, még középen 1 hárfás leányzó is. Már ők is szép tapsot kaptak tőlünk. Szép volt az a hárfa, sokszor azt figyeltem! :) Játszottak 1 nyitányt, szerintem valami operából, de a címét nem tudom. Megtapsoltuk őket, és csak ezután (tán pici szünettel), jelent meg Paul Potts. 20:10 lehetett, kb., tehát csupán pár perc csúszás volt, ami meglepett!
Nem állt túl messze, még az arcát is ki tudtam venni, ha csak piciben is... 1 ismert operával, a Granada-val indított, ekkor asszem a színpad hozzá illő vöröses színben pompázott, de állandóan váltakozott, volt kék, lila, türkizes, zöldes. Sok kis apró világító fénnyel, mint a csillagok! Szép volt, elegáns, mutatós, de nem csicsás. Végig ez a háttér váltakozott.
Paul kinézetre ugyanolyan volt, mint a TV-ben, alacsony, zömök, rövid végtagokkal. Viszont az arca nem tűnt annyira kövérkésnek, mint a képeken / videókon. (Hiába, a képernyő kövérít!) Rögtön nagy beleéléssel énekelt, és szívvel-lélekkel, ez az egész este folyamán megfigyelhető volt! :) Vége lett a számnak, tapsoltunk, megköszönte röviden, de azt hiszem, már itt "köszönöm"-mel! :) Amit feltűnően szépen ejtett ki, és külön nagy tapsot kapott ezért. Utána már nem vagyok biztos benne, milyen sorrendben mentek a számok, mert inkább a dallamot ismerem fel, mint a címeket! Elkezdtem fotózni is, de rögtön látszott, hogy nem sok minden fog látszani, mert fényárba borul az egész. Nem sokan hoztak be gépet, de azért 1-2 helyről hallottam / láttam, hogy kattant a gép, villant a vaku. A "kurjongatós" fiatal lányok is fotóztak előttünk párszor. Talán a 2. Rodolfo áriája volt, de nem vagyok benne biztos... Arra viszont emlékszem, hogy ennél a számnál a zongoráról 1 rózsát vett magához, azzal énekelt, amit aztán a szám végén be is dobott a közönségbe, és valaki szerencsés el is kapta azt. :)
A hangjáról szólva: bevallom, én rosszabbat vártam. Már az elején, az 1.-2. számnál elég rendesen "kivágta a rezet", ami nekem nagyon tetszett, hogy nem csupán a szám végére tartogatta a nagy kieresztéseket, hanem dal közben is jutott belőle. Apunak pont ez nem tetszett annyira, szerinte kicsit hamar ellőtte a puskaport, és többször a dal végére már nem tudott überelni. Ezt nem akarom se megerősíteni, se cáfolni. OK, azt hallani, hogy nem 1 Pavarotti-kategória még (egyelőre!), de nekem akkor is kellemes csalódás volt, nagyon erős hangja van, és jól csinálta a kitartott hangokat is! :) Laikusként nekem ennyi jött le. Nyilván Apum jobban hallja a különbséget, mert ő a legnagyobbakat szokta rendszeresen hallgatni, olyanokat mint Pavarotti, Mario Lanza, Caruso, és egyéb régebbi nagyságok, akiknek a nevét sem tudom :) De persze, tetszett neki is.
A számok végén csak röviden megköszönte Paul a tapsot, a homlokát törölgette fehér vászonzsepkendővel, ivott pár kortyot. A 3.-4. számtól azért már kivette a mikrofont az állványból, és mesélni kezdett, hogy egyszer már töltött egy hetet Magyarországon. Továbbá a fiatalkoráról, hogy 16 évesen kezdett operarajongóvá válni, és szívesen hallgatta pl. Mario Lanza dalait, aki sajnos fiatalon hunyt el. Ezután tőle következett 1 pár számos egyveleg, amik gyors egymásutánban követték egymást. De szinte minden szám előtt volt valami hozzáfűznivalója, miért ezt énekli, miért szereti, egyik dalt még a nászútjával is összefüggésbe hozta valahogyan. Tehát elég személyessé tette ezekkel a koncertet. Néha kissé szégyellős ember benyomását keltette, és nem sokszor mosolygott, de komornak azért nem tűnt.
A közönség jónak volt mondható, szorgalmasan tapsoltunk minden szám után. Ami belerondított, az volt, hogy volt olyan néző, aki már akkor botorkált be a helyére, amikor Potts már a színpadon állt! :P Nemtom, mit gondolt, mi ez, rockkoncert??? :S Aztán, ha ez nem lett volna elég, volt olyan, aki kb. 20 p.-et késett, és hova máshova akart beülni, mint az első sorokba?! Az ilyet be se engedtem volna, maradjon kinn! :((((
Potts továbbá énekelt még 1 Nino Rota számot, ezt is Aputól tudom, de a címére már nem emlékszünk. Sokat beszélt dalok közben a feleségéről is, hogyan ismerkedtek meg, és úgy vezette fel a számokat. Szinte mindegyik számhoz volt 1 kis felvezetője, tehát nem volt kuka. Az első rész kb. 10 dalból állt, közben azért néha kiment, és akkor a zenekar játszott, vagy pedig jött az est vendégművésznője, az operaénekesnő, Vajda Júlia személyében. Mindig úgy mutatta be, és vezette fel őt Potts, hogy "Wonderful Júlia Vajda". :) Aranyos volt tőle. Az első dal, amiben közreműködött, 1 duett volt, és fekete ruhában jelent meg. Nekem nem volt ismerős a nő, de ez nem sokat mond. :) Mint utólag megtudtam, Liszt-díjas és a szegedi Nemzeti tagja. Viszont az arca ismerős volt, lehet hogy láttam már Duna TV-n, vagy valahol. Amúgy egy kissé molett, de csinos, szőke, középkorú nő. Hangjától annyira nem voltam oda meg vissza, szerintem átlagos, de viszont aranyos, szimpatikus nőnek tűnt.
Paul elénekelte még a Levél-áriát is, meg a szünetig kb. 10 dalt, aztán következett a félidő, 20 perc szünet. Először kicsit megijedtem, hogy ilyen hamar vége. De végülis érthető, nem lehet 20 áriát lenyomni gyors egymásutánban. (A könnyűzene az más, mint pl. Lobos-k, akik lenyomtak 20 dalt 1 huzamban! Az se kis teljesítmény egyébként! :) A szünetet kihasználtuk, mint sokan mások, visszamentünk a küzdőtérről kivezető előtérre, ott sokan ácsorogtak. Előtte még megkértem a bejáratnál ácsorgó hostess-lányt, hogy fotózzon le bennünket Apuval. Kicsit bénázott, nemtom miért, de végülis összejött, és elég jól csinálta, mert látszik, hogy 1 koncertteremben állunk. Láttunk 1 nő kezében fekete Paul Potts-szórólapot, elkezdtük keresni, de sehol nem láttunk. :(( Aztán javasoltam Apunak, nézzünk körül a szektorok között, keressük meg a narancsot, nem árt, ha képben vagyok, mert megjegyeztem, hogy az A-ha-ra majd ott kell bemenni. Hát kiderült, hogy pont a másik lépcsőn vezet majd le az út, mi a bal oldalin mentünk le, a pirosnál, ott pedig majd a jobb oldalinál kell. Más (szekció vagy bejárat) nincs a jegyre írva, de úgyis össz. 2 lépcső vezet le a küzdőtérre, jobb vagy bal felől, és végülis az mindegy melyik oldalról jövünk be, úgyis középre kell menni. :) (Akkor mostmár tudom, hogy kinn a narancs kapu előtt kell majd letáborozni, és az esik legközelebb a lejárathoz! ;)


A szünet hamar eltelt, és kezdődött a 2. rész, ami talán rövidebb volt, mint az 1., legalábbis nekem úgy tűnt. Itt már Potts többször kiment, illetve váltotta fel a zenekar, és a vissza-visszatérő Vajda Júlia. Többször bemutatta a zenekar tagjait, és köszönetet mondott a karmesternek és a zongoristának (zenei rendezőjének) Paul.
Amikor Júlia jött újra a színpadra, ruhát váltott, halvány zöldes-csillogós, hosszú ruhában volt ezúttal, ami a háttérfényeknek köszönhetően ezüstösnek tűnt néha, de szép volt. :) Elmondta, hogy nagyon boldog, hogy felléphet Paul koncertjén, reméli jó szórakozunk. Ekkor szólalt meg először, addig csak bólingatott / hajlongott. 1 vagy 2 számot énekelt, már nem is tudom. Az egyik szám talán a Hair-ből való kis dalocska volt, a könnyedebb, vidám fajtából.
Ha jól emlékszem, a My Fair Lady-ből is énekelt: Ma éjjel táncolnék.
Potts többségében olaszul és angolul énekelt, de akadt 1 kivétel: a Vágyom egy nő után c. dalt németül énekelte el. :) Elég vicces volt először a kiejtése, de végére belejött. Viszont az olasz nyelvű dalokat feltűnően szépen ejtette ki! Angolul, amikor beszélt hozzánk, hallani lehetett valami "tájszólásos" angol kiejtést, de ez az éneklések során nem jött elő. Ügyes volt!!! Apunak ez a Vágyom egy nő után kiváltképp tetszett, szerinte szépen megoldotta! :)
Az utolsó harmadban ismét felkonferálta a "csodálatos Júliát", aki piros kis ruhácskában jött vissza, előtte a zenekar előadott 1 magyaros blokkot 1 hegedű-virtuózzal kiegészülve, és ő is magyar dalokat énekelt, amik nagy sikert arattak, és elég jó tapsot kaptak.
A koncert végeztével Paul még egyszer megköszönte a zenekarnak, és mindenkinek, és elmondta, hogy a következő dallal szeretne elköszönni, és megköszönni NEKÜNK, hogy eljöttünk, megvettük a lemezeit, stb. Aranyos volt, mert látszott, hogy a szívéből jött, és nem sablon-szöveg volt. :) Jött stílusos lezárásnak a Time To Say Goodbye. Nagyon szép volt, eleve szeretem a dalt. De közben már azon járt az eszem, valóban ez lesz az utolsó szám, és a Nessun Dormát nem is énekli???? Szép tapsot kapott ezután, a szívére tette a kezét, így is megköszönve. Ezután mi csak nem hagytuk abba a tapsolást, ezért kb. 2 perc múlva visszatért, és elmondta, a leghíresebb áriáját még nem énekelte el. Ez volt az áhított Nessun Dorma. Már előtte elhatároztam, hogy ezt fel fogom venni a hangrögzítővel, meg is történt. Nagyon tetszett, mindig meghatódom ettől a daltól, most is így volt. A végét kicsit jobban megnyomhatta volna, de hát nagyon nehéz dal, és azért szépen megoldotta. Kapott is érte tapsot rendesen, több percig, aztán pedig először csak 1 páran, majd egyre többen álltak fel a közönség soraiból, végül már mindenki állt (velünk együtt) a küzdőtéren, fönt nem figyeltem, de lehet, hogy ott is. Tehát nem panaszkodhatott, mert szépen honoráltuk a teljesítményét. :)) Hajlongott is jópárat, szintén szívére tett kézzel, aranyos volt. Majd végleg levonult a színpadról. Volt viszont pár bunkó ember az első szekció hátulján, aki meg se várta a ráadás-tapsot, és már ment is kifelé, mint aki lekési a vonatot! :(( Az az 1 perc már nem tudom, mit számított (volna).
Ezután fokozatosan kigyúltak a fények, de nem bántóan hirtelen és bemondták a hangszóróba, hogy végetért a koncert. A tömeg hamar kivonult.

Kijöttünk a küzdőtérről, a narancs lejárat felől, tehát a bejárattal szembeni, másik, jobb oldalon. Itt még végigmentünk az előtéren, lesve, van-e valahol Potts-plakát, vagy esetleg szórólap, de tényleg nem láttunk sehol :(( Lehet, hogy az a nő a jegyéhez kapta, vagy nem tudom, de az is lehet, hogy a büfében vásárolt cuccokhoz adták. :((( Hát nekünk nem jutott. :SSS
El is indultunk haza, hátulról kerültük meg a metró épületét, és 5 perc után kijutottunk a troli induló végállomásához, ahol benn állt a troli. Elég enyhe idő volt. Felszálltunk, és 2 perc múlva indultunk is, 11 előtt járhattunk kb. 10 perccel. Itthon aztán rögtön feltöltöttem a képeket a PC-re, de mint kiderült, az itt közzétett első kép még a legjobb, a többin a sok fénytől még ennyi se látszik. :( De ez is valami. :) Az Apuval közös kép viszonylag jól sikerült!

Összegezve: nekem nagyon tetszett, jólesett ez a koncert! :) Ilyen is kell néha, nem csak a megszokott "tombolás". A közönség a korosztályhoz képest, kifejezetten kitett magáért, nem voltak visszafogottak.
Paul Potts egyértelműen tehetséges, erős hanggal, elég jó technikával, "ahhoz képest", hogy még csak 3 éve csöppent bele a dolgokba! Komoly jövő várhat rá, 10-15 év múlva, ezt Apu is megerősítette, pedig ő azért eléggé ért hozzá! :) Szerinte a dinamikával vannak még gondjai, és itt-ott még látszik, hogy kezdő, de egy nagyon tehetséges kezdő, aki még SOKRA FOGJA VINNI! Apu ilyenkor elmondja, Pavarotti is azért lett ekkora sztár, mert ő 6 évig csak énekelni tanult, tehát nem ugrott fejest a dolgokba! És órákon keresztül csak skálázott. Reméljük, Paul hangját se fogják "tönkretenni" ezzel a sok-sok fellépéssel, és még tud sokat fejlődni! Szerencsére az opera-műfajban a kor nem hátrány, hanem ELŐNY! :)) Pár évtized múlva, remélem büszke lehetek, hogy én még fiatal, "kezdő korában" láttam ezt a nagy sztárt! :))) Tehát nem bántam meg, hogy elmentem, sőt, remekül szórakoztam!!!!
Azt is remélem, hogy nem fog megváltozni, és ugyanilyen egyszerű, alázatos, szerény ember marad, mint amilyen most!

További sok sikert, és még fényesebb karriert kívánok, Paul Potts!!!! Várunk vissza! ;))