Steve Berry: A borostyánszoba

Azt, hogy teljesen rákaptam a Steve Berry könyvekre, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 630 oldalas, A borostyánszoba című könyvét gyakorlatilag három nap alatt kiolvastam.

A legendás borostyánszoba történetével nem nagyon foglalkoztam soha, ezért a könyv olvasása előtt egy picit utána jártam annak, hogy miről is van szó:
I. Frigyes porosz király berlini kastélyába megálmodott egy olyan szobát, amelynek minden falát, minden egyes darabkáját drágakövek fedik. A munkálatok Andreas Schlüter udvari főépítész tervei alapján kezdődtek, s 1711-re elkészült a mű. Öt évvel később Frigyes Nagy Péter orosz cárnak ajándékozta a festményekkel díszített, száz négyzetméternyi faldíszítést. 1941-ben a németek lerohanták Szovjetuniót, s ekkor a borostyánszobát a leningrádi Katalin palotából Königsbergbe szállították, majd 1945-ben, a háború után mindennek nyoma veszett. Egyes történészek szerint a bombázások martaléka lett, mások szerint a darabokra bontott és dobozokba helyezett borostyánszoba náci bunker alatt rejtőzhet. Az évek, évtizedek során sok történész és kincsvadász szerette volna megtalálni. A német feketepiacon azóta előkerült néhány darab az eredeti borostyánszobából, melyet visszaszolgáltattak Oroszországnak. A régi borostyánszobát pedig kb. 20 év restaurálás után 2003-ban adták át a cárok egykori nyári rezidenciáján, a Szentpétervár melletti Carszkoje Szeloban.

Röviden ennyi a borostyánszoba történelme, amit saját fikcióval és elgondolással bővített Berry. Erről szóló könyvének ismertetője:
Rachel Cutler elismert bírónő, jó feleség és gyermekeit féltő anya. Egy nap édesapja rejtélyes körülmények között életét veszti, és a családi hagyatékban Rachel egy titokzatos névre bukkan: borostyánszoba. Rachel az igazság nyomában Németországba utazik, és mit sem sejtve belesétál a kémek, műkincstolvajok és bérgyilkosok csapdájába, amely mögött egy kegyelmet nem ismerő hatalom áll, aki világuralomra tör. A drágakövekből megalkotott Borostyán Szoba az egyik legnagyszerűbb műalkotás, amit ember valaha készített. A nácik 1941-ben szerezték meg a műkincset, de amikor a szövetségesek elkezdték a bombázásokat, a borostyánszobának nyoma veszett, és azóta sem látta senki. Most azonban két férfi brutális hajszát indít a rejtélyes kincs megszerzéséért.

A cselekmény 1945. áprilisában indul a mauthauseni koncentrációs táborban. A hely szintén létezett. Kb. 3500 zsidót öltek meg az itteni gázkamrákban, és kb. további 100.000-en haltak meg az embertelen körülmények miatt. Karol Borja - aki már kitalált személy - 16 hónapot töltött itt, s mivel a rabok között egyedül ő tudott németül Fül-nek hívták. Tanúja volt Hermann Göring (Hitler csatlósa, a regénnyel ellentétben valószínűleg nem járt ebben a koncentrációs táborban) látogatásának, illetve annak, ahogy rabokat kínoztatott annak reményében, hogy valamit ki tud szedni belőlük, ám a rabok úgy haltak meg, hogy nem árultak el semmit...

A jelenben folytatódik a történet, ahol megismerhetjük Rachel Cutler bírónőt, két kisgyerekét, volt férjét, Paul-t, akitől három éve vált el, és apját, aki éppen akkor kérelmezi, hogy végre valódi nevét újra felvehesse, és aki nem más, mint Karol Borja, immár egy idős ember. Karol gyilkosság áldozata lesz, amit egyenlőre csak az olvasó tud biztosra, ám lánya is gyanakodik, hogy nem szimplán leesett apja a lépcsőn. Rachel rengeteg, a borostyánszobáról szóló cikket, levelezést talál apja dolgai között, és úgy dönt, hogy Németországba utazik egy kicsit körbenézni. Később mindezeket volt férje is megtalálja, ráadásul mindkettejüknek gyanús, hogy az öreget nagyon érdekelte egy bizonyos Wayland McKoy tervezett németországi kincsvadászata, aminek fő célja a borostyánszobát megtalálni. Paul néhány nappal volt neje után indul. Ezzel viszont nincs egyedül, mert egy német férfi, Christian Koll és egy nő, Suzanne Danzer is a nő nyomában van.

Itt őket is megismerhetjük, mindketten bizonyos beszerzők, akik eredeti, sokat érő műkincsek nyomában járnak, és bármit elkövetnek azok megszerzése érdekében. Pénz, fegyver nem számít, hiszen mindkettejük mögött egy-egy igen gazdag ember áll, akik vagyonokat költenek egy-egy műkincs megszerzésére. A világon mindössze kilenc ilyen vagyonos, műkincs után kajtató ember van, akik egy klubot alkotnak, és időről-időre látogatást is tesznek egymásnál, amikor mindig eldicsekedhetnek új szerzeményükkel. A könyv során csak ezt a két gyűjtőt és beszerzőjüket ismerhetjük meg.

McKoy közben megkezdi a fúrásokat, de csak három üres teherautót talál, és három homokba írt betűt, amit egyik embere próbál úgy elsimítani, hogy senki ne vehesse észre. Ám szerencsére Rachel volt férje, Paul kiszúrja, s később ez a három betű is segítségükre lesz.
McKoy irtó mérges, amiért semmit nem talált, Rachel és Paul pedig egyre nagyobb veszélybe kerül. A két beszerző, Christian és Suzanne pedig maguk között is egyre ádázabb harcot vív. Eddig egymás ellen még nem használtak fegyvert, de ezúttal erre is sor kerül.

A könyv minden fejezete tartogat valami izgalmat és meglepetést. Közben kicsit azon is drukkol az olvasó, hogy Rachel és Paul újra közel kerüljön egymáshoz, és rendbe tudják hozni azt a kapcsolatot, amit igazából egyik sem tud megindokolni, hogy miért is szakadt meg. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy sikerül rendbe hozniuk mindent, és ebből az eszeveszett hajszából is szerencsésen kikerülnek...

Berrytől a borostyánszoba hollétéről is kapunk egy igencsak érdekes megoldást, ami természetesen saját ötlete, és amit szerintem nagyon ügyesen megoldott.

A könyv végén szokás szerint most is kapunk az írótól magyarázatot arról, hogy mi történelmi tény és ő mit tett hozzá a tényekhez. A szóban forgó helyeket ezúttal is végigjárta, a szentpétervári levéltárban is több órát töltött szakavatott segítővel, tehát ezúttal sem találomra írt a helyszínekről, ami nekem továbbra is nagyon szimpatikus benne.
A könyvben nincsenek semmitmondó, kihagyható oldalak. Pörgős, eseménydús, izgalmas. Aki egy jó kis kalandra vágyik úgy, hogy közben egy-két történelmi adatot is beszippanthat, annak nagyon tudom ajánlani a könyvet. Engem teljesen lenyűgözött az elsőtől az utolsó oldalig, és egész biztosan többször előveszem és újraolvasom. Aki szereti ezt a műfajt, annak garantált szórakozás! Igazán remek munka!!! 10/10

Steve Berry: Alexandria link

Teljesen rákaptam Steve Berry könyveire. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy A templomosok öröksége után már az Alexandria linket is elolvastam, no és persze az eddig itthon megjelent öt regényét mindet beszereztem.

A most olvasott könyv ismertetője:
Cotton Malone kilép az amerikai külügyminisztérium elit kémcsoportjának kockázatokkal terhes világából, hogy visszafogottabb életet éljen könyvritkaságok árusítójaként. E békés tervet azonban meghiúsítja egy névtelen e-mail: "Maga rendelkezik valamivel, amire nekem szükségem van. Maga az egyetlen lehetséges nyomra vezető. szerezze meg! 72 óra áll rendelkezésére. Ha nem hallok maga felől, lemondhat a gyermeke életéről." Volt felesége halálra rémülve adja Malone tudtára, hogy a fenyegetés valódi: kamasz fiukat elrabolták. Amikor Malone koppenhágai könyves boltja porig ég, egyértelművé válik, hogy a tetteseket semmi sem állíthatja meg céljuk elérésében. Márpedig az nem kevesebb, mint az elveszett Alexandriai Könyvtár, amelynek a legendák ködébe veszett, óriási kincsére régóta áhítoznak mohón tudósok, szerencsevadászok és mindazok, akik hisznek abban, hogy a Könyvtár rejtett titkai kulcsot jelenthetnek a hatalomhoz.

Az Alexandria link főhőse ezúttal is Cotton Malone. De nem csak ő ismerős az olvasó számára, hanem dán barátja, Henrik Thorvaldsen, valamint az atlantai Magellán Ügyosztály vezetője, Stephnie Nelle is. Ráadásul most megismerhetjük Cotton volt feleségét, Pam-et is, akivel már régóta külön élnek, köszönhetően Cotton ifjú kori kilengéseinek, de az sem tett jót az amúgy is kihűlt kapcsolatnak, amikor Pam 17 év után benyögte volt férjének, hogy fiuknak, Gary-nek nem is Cotton a vér szerinti apja. Joggal kavaroghat tehát mindenféle gondolat a fejében, amikor egy este beállít koppenhágai lakásába hisztériásan volt felesége azzal az üzenettel, hogy nézze meg a számítógépét. Hamarosan jelentkezik az e-mail, miszerint elrabolták fiát, és az alexandria link kutatására szólítják fel. Hogy még tekintélyesebb legyen az üzenet, 4 szintes háza (aminek alsó része könyvesbolt, hiszen Cotton egyetlen szenvedélyét a könyvek jelentik) pillanatokon belül kigyullad. A férfi és Pam épphogy meg tudnak menekülni. Egy hosszú és kalandos út veszi kezdetét: Dánián, Anglián és Portugálián keresztül egészen a Sínai félszigetig jutnak. Közben kiderül, hogy Pam már randizgat egy másik pasival (később pedig kiderül, hogy az a bizonyos másik pasi nem véletlenül tüntette ki a nőt figyelmével)...

Garyt sikerül kiszabadítani, és öreg cimborájára, Henrikre bízzák a fiút. Mivel a férfi nem olyan régen halt meg és igazán tudja, hogy milyen, ha az ember fia veszélyben van, nála biztosabb helyre nem is kerülhetne Gary. Igaz, hogy Henrik éppen Ausztriába készül az Aranygyapjú rend szokásos ülésére. Magával viszi a kamasz fiút is - szerencséjére. Ők sem menekülhetnek egy-két veszélyes kaland elől, és bizony kapóra jön Gary rátermettsége, amit nyilvánvalóan apjától örökölt, még akkor is nem vér szerinti az apja.

Stephanie Nell A templomosok öröksége című könyvből megismert titokzatos Cassiopeia Vitt társaságában nyomoz, hogy távolról is segítsen Malone-nak. Nyomozásuk során egy-két ügynökről kiderül, hogy közel sem az, amilyennek gondolták, ráadásul felfedezik, hogy az elnök ellen merénylet készül, aminek a hátterében nem más, mint a hatalom éhes alelnök áll.

Mindenki úton van tehát, mindenki egymás után fedezi fel az újabb és újabb rejtélyeket, és próbálják bogozni a szálakat. A tét nem más, mint a rég eltűnt, legalábbis eltűntnek hitt Alexandriai Könyvtár.

Berry regényének központjában tehát megint egy olyan valami áll, ami létezett, és ami mindmáig csodálatos és talányos. Az ókor legnagyobb könyvtárát Krisztus előtt a 3. században hozták létre Egyiptomban. Minden létező könyvet összegyűjtöttek itt, természetesen az akkor létező tekercs formájában, és minden könyvről másolat is készült. A főként görög nyelvű tekercseket őrző könyvtárban őrizték a héber Ószövetség első görög fordítását, a Septuagintát is.

Itt tennék is egy kis kitérőt, hiszen annak idején hittanórán tanultam és hallottam erről:
A Septuaginta latin szó, jelentése hetven. Arra utal, hogy 72 zsidó bölcs 72 nap alatt fordította le az Újszövetséget héberről görögre. Már a korai kereszténység idején komoly támadások érték a fordítást. Sok zsidó pontatlannak és megbízhatatlannak tartotta. Az ókeresztény egyházi írót, Órigenészt ez indította főműve, a Hexapla elkészítésére. A Hexapla hat oszlopot jelent, ennek megfelelően hat oszlopban párhuzamba állította az eredeti hébert, a görög betűkkel átírt hébert, a Septuagintát, és három másik fordítást. Az eltéréseket jelölte, és ez alapján elmondható, hogy a Septuaginta nem tökéletes fordítás.
Ezek Berry könyvében nincsenek megemlítve, így tovább nem is részletezem :)

Visszatérve a könyvtárra: az alexandriai háború idején leégett, majd több római császár ostroma alatt sérüléseket szenvedett, majd a VI. század közepe táján végleg elpusztult: teljesen leégett.

A történelmi tények itt már keverednek Berry fikciójával. Az író őrzőket is kitalált a könyvtárhoz, akik természetesen nem léteztek, de a könyvben szerepet kapnak, sőt, egy ilyen őrző segítségével találja meg Cotton a könyvtárat a Sínai félszigeten.

Berry egy jól felépített sztori kapcsán hívja fel a figyelmet tehát az Ószövetség olyan ellentmondásaira, amivel a tudomány már hosszú ideje foglalkozik, amit szokás szerint egy hihető, érdekes, elgondolkodtató, ámde - szerintem - senkit nem sértő végkövetkeztetéssel zár le.

A könyv külseje ezúttal is igényes és szép, amiért csak gratulálni tudok a kiadónak. Továbbra is nagyon tetszik az egységes borító. Már alig várom hogy a többi Berry mű is jöjjön ilyen igényes kiadásban! ;)

Bár a könyv végig izgalmas, fordulatos, nehezen letehető, mégis néhányszor olyan érzésem volt, hogy talán egy picit már túl sok az esemény, és túl sok a fordulat; bár a végére minden szálat elvarr. Emiatt 10/8-at adok rá.

Steve Berry: A templomosok öröksége

Kb. egy évvel ezelőtt fedeztem fel Steve Berry-t, és A harmadik titok című könyvét, amit nem olyan régen olvastam újra, és másodszorra is ugyanúgy lekötött, ugyanúgy végig izgultam, mint első olvasatra.

Jobb későn, mint soha - tartja a mondás, és milyen igaz! Eddig nem is tudtam, hogy ez az író a világon van, most viszont elhatároztam, hogy beszerzem minden eddig itthon megjelent könyvét, és sorban elolvasom őket. Tartalom alapján mindegyik érdekesnek, izgalmasnak tűnik, és szinte mindegyik rejtélyes téma olyan, ami személy szerint engem, de azt hiszem az emberek többségét is izgatja, hiszen szeretjük a régmúlt érdekes, izgalmas történéseit boncolgatni, amik akár több száz éves történelem részét képezik.

Így esett választásom A templomosok öröksége című könyvre rögtön azután, hogy másodszor is - néhány nap alatt - kivégeztem A harmadik titok címűt.

A könyv ismertetője:
Cotton Malone ügyészségi nyomozó és könyvritkaságok szakértője egy közel ezeréves titok nyomába ered. A templomos lovagok a kereszténység bölcsőjében olyan tanokhoz jutottak, amelyekkel még a római pápát is hatalmukba kerítették. A Nagymester felügyelete alatt a lovagrend tagjai a hétpecsétes titkot még életük árán is megőrizték, hiszen ha kitudódik, alapjaiban rengetheti meg a keresztény vallást és a világrendet. Az inkvizíció áldozatául esett lovagrend elveszett kincse és titkos tanai nemcsak Malone, de egy elvetemült orgyilkossereget irányító megszállott érdeklődését is felkelti, akinek birtokába került a kód megfejtéséhez szükséges térkép. Gyilkosság, cselszövés, politikai manipuláció, és eszeveszett hajsza a tudásért, amely előtt egy világ hajt majd fejet. Steve Berry a New York Times bestsellerszerzője. Regényeit 37 nyelvre fordítják, 50 országban több mint 10 millió olvasó rajong műveiért. A harmadik titok itthon is nagy sikert aratott szerzője ismét egy világméretű összeesküvésről rántja le a leplet.

Itt rögtön meg kell jegyeznem, hogy Cotton Malone olyan főhőse Berry-nek, mint Dan Brown-nak Robert Langdon. Több műben is felbukkan, de persze nem mindegyikben. A volt ügyészségi nyomozó 40-es évei végén jár, és mivel szolgálati évei száma lehetővé tették, ezért otthagyta munkáját, mondhatni nyugdíjaztatta magát. Koppenhágába költözött, ahol egy dán barátja segítségével szerzett lakást és nyitott könyvesboltot. Feleségétől elvált, fia az anyjával maradt Atlantában (nekik majd más könyvben lesz szerepük...)

A templomos lovagrend valóban létezett! 1118-ban alakult meg a Szentföldön. Kilenc keresztes lovag elhatározta, hogy a Szentföld zarándokai védelmére szentelik életüket. Krisztus szegény lovagjainak nevezték magukat. Vezetőjük Hugues de Payens volt. II. Balduin jeruzsálemi király vette pártfogásába a kis társulást. A Jeruzsálemben lévő, egykori Salamon templom egyik szárnyát adományozta nekik. E lakhely után nevezték őket templomos lovagoknak. A rend szabályzat szerint élt. Később Franciaországban, Angliában majd Spanyolországban is találtak támogatókat. A rend vezetője a nagymester, általános helyettese a sénéschal, a harmadik legfontosabb ember pedig a marsall volt. A 13. századra Európa minden országában jelen voltak. Őrizték a torinói leplet, de a magyar Aranybulla egy példányát is. IV. Szép Fülöp francia uralkodó egy éjszaka alatt lefoglalta a rend vagyonát, bezáratta a tagokat, eljárást indított ellenük és sikerült elérnie hogy a pápa feloszlassa a rendet. Jacques de Molay-t, az akkori nagymestert 1314-ben elevenen elégettette, a tagokat pedig addig kínoztatta, amíg hamis tanúvallomásokat nem tettek és még egymás ellen is vallottak. A tagok többségét is máglyára küldték, központjukat lerombolták, birtokaik java része a francia király kezébe került.

A regény egyik központi helye a dél-franciaországi Rennes, ami természetesen valóban létezik, és ahol valóban élt Sauniére abbé, Rennes-le-Château plébánosa, aki megmagyarázhatatlan módon lett milliárdos, a Grál legenda után kutatott s valóban léteznek feljegyzései a faluban, illetve annak környékén.

A regény szerint a napjainkban élő templomosok (akik a szerző képzeletében élő Fontaines apátságban élnek) a Nagy Örökséget keresik. Már szintén a fantázia szüleménye, miszerint a Nagy Örökség azt bizonyítja, hogy Jézus nem Isten volt, nem támadt fel, hanem halála után eltemették, s csontjai valahol Rennes-ben nyugszanak. Kutatók a mai napig próbálják bizonyítani, hogy Krisztus nem úgy halt meg, ahogy azt az emberiség ma is tudja. Próbálják a négy evangéliumban megtalálni a nem egyező szálakat. Sőt, egyesek szerint valaha jóval több evangélium is létezett, s mivel ez a négy magyarázza csak Jézus isteni mivoltát, azért ezek maradtak fenn. Hogy mi igaz a többi evangélium létezéséből, azt valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, de kétségtelen, hogy nagyon érdekes a téma...

Lars Nelle szintén kitalált személy. Ő egész életét a rennes-i legenda kutatásnak szentelte, mígnem öngyilkos lett. Felesége, Stephanie Nelle Atlantában Cottone Malone főnöke volt. Egy szem fia, Mark Nelle egy hólavina alatt lelte halálát. Stephanie és Cottone Koppenhágában találkozik és rögtön egy üldözéses jelenetbe csöppennek. A nő táskáját egy ismeretlen férfi ellopta, amiben a férje, Lars naplója volt. Az ismeretlen nyomába szegődnek, aki jobb kiutat nem talál, minthogy leveti magát a toronyból - ahova követték őt - és esés közben saját torkát elmetszi. Innen aztán beindulnak az események. Kiderül, hogy Stephanie vélhetőleg olyan dolgok birtokában vannak, amire nagyon fáj a foga az újonnan megválasztott templomos nagymesternek, és aminek megszerzése érdekében nem riad meg semmitől. Közben bepillantást nyerhetünk a rend életébe, megismerhetjük a sénéchal-t, aki a régi nagymester halála után kegyvesztett lett, valamint a fiatal Geoffrey-t, aki szintén a régi nagymester kegyeltje volt. Ketten megszöknek, csatlakoznak Malone-ékhoz, közben hozzájuk csapódik Malone dán barátja, akinek a lakását és boltját köszönheti, valamint egy addig ismeretlen nő, aki kétszer is megmentette életüket. Elmennek Rennes-be, kutatnak a nyomok után és menekülnek a mindenre elszánt templomosok elől. A végső események a Pireneusokban történnek, ahol egy barlangban megtalálják Sauniére kincseit, és Simon testamentumát, ami szintén Steve Berry fantáziájának szüleménye. Ebből kiderül, hogy Jézus, az Ember hogyan hirdette Isten igéjét, hogyan élt, és az is, hogy istenkáromlás vádjával tartóztatták le és ítélték halálra. Az is kiderül belőle, hogy Pilátus nagyon húzódozott a döntéstől, de a nép akarata miatt ki kellett hogy hirdesse a keresztre feszítés büntetést. Jézus tanítványai nehezen fogadták el barátjuk halálát, volt, amikor mintegy szellemként vélték őt felfedezni, és egyszer vacsora közben úgy vélték, hogy az általuk megtört kenyér olyan, mint Jézus megtört teste. Hiába teltek a hónapok, Simon úgy érezte, hogy Jézus még mindig közöttük van, és benne él, illetve benne újjászületve olyan volt, mint a feltámadott Úr. Isten a mennyből azért szállt alá, hogy Jézus testében elidőzzön a földön, cselekedetei és szavai által az Úr nyilatkozott meg. Miután ezt Simon megértette, átadta az üzenetet barátainak és eszerint kezdtek élni. Jézus, az Ember maradványait kiásták, egy barlangban rejtették el (ahol a könyv végkifejlete játszódik), valamint Simon testamentumának szövegét mellé helyezték, mert ezek együtt jelentik Isten szavát.

Érdekes a könyv vége. Úgy érzem, Berry nem követ el semmiféle szentségtörést a fantáziája szülte Simon testamentumával. Mindenképpen érdekes gondolat egy amúgy vallásos családban nevelkedett embertől.
Mindenképpen pozitívum, hogy valamiféle módon lezárta a történetet, tehát lett eredménye a több száz oldalon tartó kalandnak, kutatásnak. Nem vallásos és vallásos emberek számára is szerintem értékelhető, elgondolkodtató. Aki esetleg úgy gondolja, hiheti, hogy tényleg "csak" ennyi történt, de biztos hogy az igazán hívő emberek sem fordulnak el ezáltal a végkifejlet által attól, amiben hisznek.

Mindezek után következik A szerző utószava, amiben Berry mindent pontosan megvilágít. Leírja, hogy mik a történelmi tények, adatok, és mi az, amit ő maga adott hozzá, amit ő talált ki. Így aki akar, nyugodtan utána is nézhet a tényeknek, még néhány forrást is megjelöl, hogy miről hol olvasott, honnan vette az ötletet.
Én mindenképpen pozitívumnak tartom, hogy pontosan megjelöli a forrásokat illetve a választóvonalat az igazság, a történelem és saját maga által hozzáadott dolgok között.

Még pozitívum, hogy - természetesen a kitalált helyeken kívül :) - olyan helyszínekről ír, ahol ő maga is járt, amit jól ismer.

A könyv külseje is megér egy jó pontot. Nekem nagyon tetszik, hogy egységes, ám a történetre jellemző szimbólummal ellátott borítót készítettek minden könyvéhez. Kicsit talán kár, hogy nem kemény kötéses, az picit méltóbb lenne hozzá, de így is időtállónak látszik a borító illetve a könyv, mert a sok hajtogatás ellenére sem repedt meg.

Bár izgalmas, fordulatos, érdekes volt a könyv, A harmadik titok nekem picit jobban tetszett. Talán azért is, mert az alaptémája mindig is jobban érdekelt, mint a templomosok története, bár kétségtelen hogy ez is igazán érdekes és izgalmas téma. Biztos hogy amíg világ a világ, mindig lesznek majd újabb, a templomosok életét boncolgató könyvek és filmek.

Erre a könyvre 10/8.5-öt adok :)