2010. április 26., hétfő

Durr, Durr és Csók (Kiss Kiss Bang Bang) (2005)

Robert Downey Jr. és Val Kilmer szokatlanul vicces párosa

Véletlenül futottam bele ebbe a filmbe, címe alapján biztos eszembe nem jut letölteni... Nem kell mondanom, ki volt a két "húzónév". :) Mert egyébként ennél idiótább címet keresve se találhattak volna. Megjegyzem, az eredeti SE sokkal jobb. :PPP

Ez alapján tökéletesen érdektelennek gondol(hat)tam (volna) a filmet, de szerencsére csalódnom kellett! :) Idiótának tényleg idióta, de hála, pozitív értelemben. Robert és Val régóta kedvenceim közé tartoznak, de még nem láttam őket egy filmben szerepelni. Jobb későn, mint soha! ;) A műfaj elég egyedi, a Port-os leírással ellentétben még véletlenül se thriller, hanem krimi-vígjáték, de abból is a fekete humorú.

A sztori összefoglalva: Harry Lockhart (Downey) egy szerencsétlen, de szeretnivaló flótás, aki bolti lopásokból tartja el magát NY-ban. Egyik "akciója" balul süt el, amikor is a rendőrség elől menekülve, szó szerint "beesik" egy film casting-jára, ahol elsiratja lelőtt társát. Ez aztán olyan jól sikerül, hogy nemsokára L.A. filmes berkeiben találja magát, a próbafelvételre készülve.
Itt ismerkedik meg Gay Perry-vel a magándetektívvel (Kilmer), akinek nem csak a neve meleg :), és aki kénytelen-kelletlen segítségére lenni a filmben való felkészülésben. Nem túlzottan boldog tőle, mivel Harry több mint minden lében kanál, aki lelkesen vetné bele magát a dolgokba - ha hagyná.

Harry itt találkozik a színésznőcske-jelölt Harmony-val (Michelle Monaghan), és 1. látásra odavan a lányért. Kicsit később kiderül, hogy dehogyis 1. látásra, hiszen kiskoruktól kezdve ismerték egymást, (már akkor bele volt zúgva), sőt tulajdonképpen ő élete szerelme... A lány nem mutat különösebb érdeklődést, hiszen anno mindenki "megvolt" neki a középiskolából, csak éppen jó barátja, Harry nem, akinek a vállán bizony mindig elsírhatta bánatát...
Harmony egyébként valóságos krimirajongó, csak úgy falja a Jonny Gossamer-könyveket. (Ez később segítségükre lesz a bűntények felgöngyölítésében).
Harry már pont azzal menőzne a bárban, hogy ő maga is magándetektív, amikor is valóban belecsöppen 1 bűntény kellős közepébe, ugyanis Harmony húga váratlanul elhalálozik, méghozzá önkeze által. Mivel ezt a lány képtelen elhinni, ők maguk kezdenek nyomozásba, természetesen Perry segítségével.
Nem sorolom, hány galibába keveredik eközben Harry, többek között, hullák után kutat egy tóban, hulla terem a zuhanyzójában, amit ijedtében még le is vizel, nem is beszélve a pórul járt ujjáról, aminek végkifejletén már tarthatatlanul röhögnöm kellett. :)))
Nem mondok meglepőt azzal, hogy végül mégiscsak sikerül kibogozniuk a bűncselekményt. A többihez meg kell nézni a filmet.

A páros: Downey és Kilmer remekelnek együtt. Totálisan ellentétei egymásnak, ezért is működik ennyire jól a dolog. Perry agyafúrt és hidegvérű, Harry hirtelen és kissé bárgyú, viszont jószándékú, örök optimista jellem. Külön kiemelném, hogy a szinkron is sokat dob a filmen, RDJ-t Fekete Ernő (aki az új Batman-ben nagyon nem tetszett de itt baromi jó!), V.K.-t pedig meglepő módon Kamarás Iván hangolja, nem is rosszul! ;)
RDJ végignarrátorkodja a filmet, ami engem ált. idegesíteni szokott, de ide igazán passzol. Az egész filmnek érdekes, egyedi hangulata van, a poénok is egyediek ;)
Kicsit utánaolvastam a keletkezésnek, nem kis meglepetésemre a forgatókönyvíró-rendező Shane Black, nem más, mint aki a Halálos Fegyver c. örökzöld akciófilmet is írta! Ezek után már nem csoda, hogy a Durr...producere is Joel Silver lett, aki a Halálos Fegyver-filmek, és még sok-sok remek akciófilm producere is volt anno. (pl. Még drágább az Életed, A Pusztító, de akár mondhatnánk a legutóbbi Sherlock Holmes-filmet is.)

A két főszereplő a forgatások alatt igazi jóbaráttá lett, tökéletes összhangban dolgoztak együtt. Downey szó szerint úgy fogalmaz: "életreszóló barátságot kötöttek". Annyi bizonyos, hogy nagyon jók és viccesek együtt a vásznon.
RDJ itt sem okozott csalódást: hihetetlen egyszerűséggel, természetességgel mozog a kamera előtt, Harry szerencsétlen figurája pedig kifejezetten szeretnivaló. A jeleneteket nem játssza túl, viszont már a tekintetében minden benne van, engem most is maximálisan meggyőzött.
Val pedig a maga komolyságával és visszafogottságával remekel. Nem is tudom igazából jellemezni, de nem is kell, mert belőle csak egy van, igazán egyedi színész. A meleg detektív szerepét is nagyon hitelesen és túlzások nélkül alakítja. (zárójelben jegyzem meg, azért leadhatna pár kg-t, és akkor neki sem kéne szégyenkeznie az egyre sármosabb Robert mellett...)
Részemről a szerepre mindkettőjüknek 5-öst adok! :)

A rendezés jó, a történet lehetne egyszerűbb, a poénok akkor is működnének, de azért kis odafigyeléssel ki lehet bogozni, ha valaki nem kizárólagosan a két idiótára figyel. :) Kissé gyenge pontja számomra a női főszereplő, Michelle Monaghan. Bár jól játszott, vicces szövegeket nyomott, és jó dumája volt, szerintem nem több, (külsőleg és alakítását tekintve is) mint egy átlagos színésznő, rám nem tett különösebb hatást.

Összességében viszont nagyon jól szórakoztam és elrötyögtem ezen a filmen, biztos vagyok benne, hogy még nem 1x meg fogom nézni. ;))

10/9

2010. április 23., péntek

Hydra - Egy újabb műanyag szörny támadása :)


A film rövid történetét olvasva döntöttem úgy, hogy ezt nekem mindenképpen látnom kell, főleg azután, hogy a Jeti bosszúja olyan nagy sikert aratott nálam...

"Néhány kalandvágyó milliárdos új játékot eszel ki. Foglyul ejtett fiatalokat visznek egy lakatlan szigetre, hogy aztán vadásszanak rájuk. Azt azonban nem tudják, hogy néhány héttel ezelőtt egy tudós csapat szörnyű felfedezést tett a lakatlannak vélt szigeten...amit aztán nem oszthattak meg senkivel, mert az felfalta őket."

Úgy gondoltam, hogy ezen egy tavaszi, ám kissé borongós áprilisi péntek délután nagyon jól elszórakozom. De mielőtt nekiültem a filmnézésnek, bővítettem tudásomat, és utánanéztem annak, hogy mi is az a Hydra:
"A Hydra az ősi görög legendák szerint mocsarakban élt, az ókori Lerna városa mellett. Borzalmas szörnyeteg volt, hasonló a Nemean oroszlánhoz, és a Typhon-hoz /100 fejű szörny./ Egyes variációk szerint a Hydra a Styx és Pallas Titán leszármazottja volt. A Hydrának kígyóteste, és rengeteg feje volt -a mondák változatossága szerint öttől százig terjed a fejek száma, de az általánosságban kilenc feje van. Egyes verziók szerint a szörny lehelletének szaga mérgező volt. Mikor kiemelkedett a mocsárból, falukat támadott meg és felfalta az ott élőket."

Itt tehát megerősödött a gyanúm, miszerint ismét egy csúnya és borzalmasnak látszani próbáló műanyag szörnyike fog embereket eszegetni, és ez valóban így is volt... Na de kezdjük elölről!

A film elején négy tudóst láthattunk (3 férfi és 1 nő) akik egy elhagyott szigeten görög leleteket keresnek, és úgy tűnik hogy találnak is valamiket egy barlangban. A kincsekkel azonban nem tudnak hazatérni, mivel egy háromfejű, nagy fogú, kígyó-szerű szörny tör az életükre, sőt tépi őket cafatokra, s bár ez itt még nem látszik, de később kiderül, hogy egyedül a nő marad életben. A cím és szereplők felsorolása után már egy hajón találjuk magunkat, aminek a fedélzetén négy nagyon gazdag férfi, a raktérben pedig három férfi és egy nő láncokra verve utazik. Hamarosan megtudjuk, hogy a lent lévők olyan bűnözők (bár valójában nem derül ki hogy tényleg elkövették-e a felsorolt dolgokat), akiknek köze van a gazdag férfiak valakijéhez. Egy nagyon unszimpatikus kapitány vezeti a hajót, a néger tengerésze pedig csak azt hajtogatja, hogy a szigeten - ahova tartanak - fura dolgok történnek. Még egy idősebb fickó is utazik a hajón, az ostoba tekintetű szőke pénzéhes feleségével. Ennek a pasinak fizetett a négy gazdag férfi azért, hogy a bűnözőket elengedjék a szigeten, majd 24 óra múlva vadászhassanak rájuk. Jó mókának is tűnik a dolog... a négy bűnözőt szabadon engedik a szigeten, 24 órájuk van arra, hogy eltűnjenek, elbújjanak. Van közöttük egy volt katona, hamarosan kiderül, hogy ismeri a kapitányt, akit még katona korában lelőtt, de az nem halt meg, és persze most bosszúból hozta a szigetre ezt a Nolan nevű fickót. Ahogy otthagyják őket négyesben, Nolan rögtön átveszi a parancsnokságot, javasolja, hogy maradjanak együtt, és a 24 óra alatt gyártsanak kőből-fából fegyvert, aztán majd csalják egy helyre a négy vadászt és próbálják menteni magukat. Neki is állnak fegyvereket, csapdákat készíteni, azt azonban még nem tudják, hogy a sziget valójában nem lakatlan. Két fickó hozta őket egy csónakkal a szigetre, akik persze a Hydra ebédjévé válnak. Furcsállják ugyan a hajón, hogy nem térnek vissza, de különösebben nem izgulnak. 24 óra múlva aztán a vadászok is megérkeznek a szigetre. Az egyik bele is sétál a csapdába, adóvevőn jelzi a hajóra hogy megsérült, de azért folytatja a vadászatot, csakhogy a Hydra hamarosan felfalja őt is. A négy menekült pedig nemsokára találkozik a tudós csoport életben maradt nő tagjával, aki elmondja, hogy már két hónapja itt van a szigeten. A felfalt vadász adóvevőjén keresztül kapcsolatba lépnek a hajóval, a szörnyről nem szólnak semmit, de a kapitányt odacsalják. Meg is érkezik, közben egy másik vadászt is megeszi a szörny, a kapitány pedig elindul, hogy a menekülteket, főleg Nolan-t megtalálja. Közben időnként van egy-egy földrengés is, sőt, a távolban egy füstölgő vulkán is látható, tehát tényleg mindent belesürítettek ebbe a filmbe. Kapitány tehát mászkál a szigeten, két vadász még szintén akcióban... Az egyik éppen a menekült csapat női tagját, Gwen-t próbálja lelőni, amikor a hős Nolan odapisszeg neki, majd orrba gyűri. Vadász legurul valamerre, és ahogy felnéz máris szembetalálja magát a félelmetes Hydra-val. Tápanyag lesz belőle is.

A hős Nolan tehát megmentette Gwent a vadász csúnya puskájával, együtt futnak, majd csatlakoznak a tudós csajhoz. Közben az egyik társuk is a Hydra eledele lesz. Megbeszélik, hogy odacsalják a hajót, de a tudós csaj ebben nem nagyon akar közreműködni, mondván, hogy már két hónapja egész jól eléldegél a Hydra mellett. Aztán mégis megegyeznek Nolan-al abban, hogy segítenek egymásnak, így Nolan pl. segít megkeresni egy görög leletet, ami nem más, mint egy kard amivel a Hydra elpusztítható. Na valahol itt kezdett még röhejesebbé válni az egész... Bementek egy barlangba, ahol volt egy mini vulkán szerűség, amiben fortyogott a láva. Mondta a tudós csaj, hogy hit kérdése az egész, Nolan viszont nehezen szánta rá magát hogy belenyúljon ebbe a vulkánba és matasson a kard után. Csakhogy megérkezett a kapitány, aki lazán lepuffantotta a menekült csapat harmadik, még életben lévő társát. Éppen Nolan-t próbálta megölni, amikor megjelent a Hydra, és hamm - bekapta. Mármint a kapitányt. Tudós csaj beállt a Hydra elé, Nolan pedig nem totojázott tovább, benyúlt a vulkánba, ahonnan varázsló módjára pikk-pakk kihúzta a kardot. Harry Potter ezt simán megirigyelhetné. Ugyan tudós csajt megette a Hydra, de Nolan lekaszabolta az állatka összes fejét. Itt meg is érkeztünk a romantikus szálhoz. Gwen rögtön más szemmel nézett Nolan-ra, és naná hogy smároltak egyet a szörny porladó fejei között. Tök romantikus, én is akarok ilyen helyen smárolni! Sőt, akár esküvőt is tartanék ilyen barlangban... :PPPPPPPPP

Megnyugodva le is léptek, húzták a csíkot a hajóra, de nem adja ám magát ilyen könnyen a Hydra! Az egyik feje nem esett olyan messze a testétől, és összeforrt... Nolan és Gwen közben megkötözte a hajón a köcsög férjet és köcsög szöszi feleségét, aztán szóltak a tengerésznek (aki sápítozott a film elején hogy itt fura dolgok történnek), hogy irány Szicília. A megkötözött házaspár pedig közben szembetalálta magát a szörnnyel. Hogy a kötözést hogy oldották el, azt nem tudom, mire Nolan visszaért addigra volt egy kis vércsík a hátuk mögött, de még futkosott a nő meg a fickó is. Tehát a vér honnan került oda ha az állat még nem zabált nem értem, de nem is kell egy ilyen filmnél értelmet keresni...

A szöszi csajt egy falatnak lenyelte, a férj közben túszul ejtette Gwen-t, aki a rádió szobában próbált SOS jeleket leadni, és persze hogy otthagyta a csodakardot... Már nagyban zabálta a férjet a szörny valahol a gépházban, Gwen kiszabadult a karjai közül, Nolan bámult, aztán megjelent a tengerész és jó messziről odadobta Nolan-nak a kardot, aki persze csodás mozdulattal el is kapta és lecsapta a szörny fejét. Itt már a feje és a teste is elporladt, tehát újabb kedvenc műanyag szörnyem totál megsemmisült. Azt egyébként el kell mondani, hogy amikor pl. belelőttek a szörnybe, akkor egy fej helyén két kisebb bújt el. Az Alien-nél is mintha valami ilyesmi lett volna... Még jó hogy a régi görögök otthagyták azt a csodakardot abban a mini-vulkánban... :PPP

Itt már nem volt smárolás, vagy valami egyéb is volt, csak a végén kivágták :DDD

Ígyhát hármasban megmenekültek (mondjuk hogy Nolan és Gwen megmarad ezt sejtettem a film elején - nem is tudom miből.... :) Megérkeztek Szicíliába, Gwen még annyit mondott hogy jobban örült volna ha Nolan Rómába vagy Firenzébe viszi, mert többet látni se akar szigetet. "Az lesz amit akarsz" - mondta aztán Nolan. Na egy ilyen engedékeny férj jelölt végülis nem rossz, pláne hogy kövekből és fából is tud fegyvert csinálni és csodakarddal akármilyen szörnyet kivégez pár laza mozdulattal ;)

A sok mutáns ember, és a különféle helyeken élő szörnyek után most egy újabbat kaphattunk, aki ráadásul egy ősi mítosz szerint létezett is. Végülis az ötlet itt sem rossz, kár hogy röhejesen műanyag az egész. Esetleg azt el tudom képzelni hogy műanyagból kis játékfigurákat csináljanak belőle. Mint a Jurassic Park mánia idején a dínókból :) Ha lenne gyerekem és szét akarnám röhögtetni az agyát akkor tutira vennék is neki egy ilyet, pláne ha elemes kiszerelésben kapható lenne olyan, amelyiknek dupla feje nő ki időnként :DDDDDDD

Elvileg horrornak van a film feltüntetve. Végülis az a néhány zabálós jelenet tekinthető annak, de ez a sok minden összegyűrése, a műanyag állatka inkább röhejessé teszi az egészet. De végülis nem fogom elfelejteni, hogy ha bármikor egy lakatlan szigetre vetődnék, akkor egy mini vulkánba nyugodtan belenyúlhatok, még csak meg se pörkölődik egyetlen szőrszálam se (basszus, nem menekülök meg az epilálástól :(), ott tuti találok valami ősi cuccost, amivel mindent le lehet győzni, pláne egy vicsorgó szörnyet, aki amúgy vacsorának pécézett ki. Na jó, azért nem fizetek be ilyen körútra, és ha bárki is felajánlja karácsonyra, hogy kérhetek kis háziállatot ajándékba, akkor se Hydráért fogok nyafogni :DD

Mivel jól elszórakoztam rajta, adok neki egy 10/2-t. A Jetivel ugyan nem tudja felvenni a versenyt, de a Stoppos gyilkosnál fényévekkel jobb :DDDDDDDDDD

2010. április 22., csütörtök

A 666-os út


A 2001-ben készült, A 666-os út (Route 666) című filmet többek között Charlena ajánlására néztem meg, hiszen kedvenc színésze, Lou Diamond Phillips ('a srác a La Bambából' :)))) a főszereplő. Emellett azért is kedvet kaptam hozzá, mert Charlena 10/3 értékelés mellett kifejezetten gagyinak ítélte, szóval totálisan felkeltette az érdeklődésemet :)

A sztori szerint egy Nyúl névre hallgató fickó az ariznoa sivatagban próbál bújkálni és menekülni, ugyanis az olasz maffia könyvelője volt, és nagyon közeledik a tanúvallomás ideje. Nyúl azonban beijed. Két szövetségi nyomozó, Jack La Roca (LDP) és Steph (Lori Petty) még épp az utolsó pillanatban kapják el és több szövetségi nyomozó kíséretében magukkal viszik Nyúl urat. Éppen idejében, ugyanis egy "rosszfiú" is a nyomában van és természetesen üldözőbe veszi az egész csapatot. Nyúl úgy ismeri az egész környéket, mint a tenyerét, s bár pontosan tudja hogy hol vannak azért mégis előveszi régi térképét, ami olyan elágazó utakat is jelöl, amit az új térképet már nem. Így érnek el a 66-os út egyik leágazásához, a 666-os úthoz. A nyomozók úgy gondolják, hogy bár az út le van zárva, ők mégis arra fognak menni, így lerövidítik az utat, időt nyernek, és időben odaérnek a tárgyalásra. Nyúl azonban nem szeretné ha erre mennének, mivel rengetegen eltűntek már itt. Jack-nek fura látomásai támadnak, de ennek ellenére (vagy ezért???) kiadja a parancsot: irány a 666-os út.

Mennek is az elhagyatott úton, elől Nyúl kocsijával Jack, Steph és természetesen Nyúl, akitől nem győzik kérni, hogy kussoljon, mivel be nem áll a szája, mögöttük pedig a többi szövetségi, akik között egyébként szintén van egy nő. Hamarosan egy elhagyatott temetőre bukkannak. Természetesen kiszállnak és közelebbről is szemrevételezik a dolgokat. Mindannyian kiszállnak a kocsikból, s mielőtt Jack elindul hogy közelebbről is megnézze a terepet, azért Nyúlat a kocsihoz bilincseli, így szegény csak álldogál a kocsi mellett és továbbra is be nem áll a szája. Beljebb érve Jack négy teljesen egyforma fejfát talál, mind a négyen van egy-egy név... Steph-el nézegetik, aztán odaér egy másik szövetségi, akinek az egyik név azonnal ismerős lesz, rájön hogy tanult róla, egy hatalmas bűnöző volt az ürge. Az elhunytak között szerepel egy La Roca nevű, akiről annyit tudott hogy bankrabló volt, aztán úgy döntött hogy vége a rosszfiú életnek, akkor családot alapított, fia született, ám hat év után - amikor elfogyott a pénz - otthagyta az asszonyt és a gyereket, hogy folytassa bűnöző életmódját. Mivel a név nem mindennapi, így persze nem kellett Einstein-nek lennie ahhoz hogy rájöjjön: Jack-nek köze van az elhunythoz, konkrétan az apja volt. Persze a nézőknek is könnyen leesett a nagy tantusz, hiszen előzőleg már megtudtuk Jack elbeszéléséből hogy az apját korán elvesztette. A négy elhunytban az volt az érdekesség, és közös, hogy mind 1967. augusztus 28-án haltak meg. Miután a szövetségi fickó ezeket megállapította, közölte Jack-el hogy mostmár tudja, miért utálta a képét. Itt aztán egy óriási, percekig tartó verekedésben törnek ki. Steph a háttérből bárgyún figyelte a dolgokat, végülis ingyen box-meccs, már éppencsak nem drukkolt nekik. Néha ugyan mondogatta, hogy talán abba kéne hagyni, de azért annyira nem volt rámenős. Mondjuk ez a rész tényleg picit vicces volt. Na de nem kell sokat gondolkozni, hogy mire is volt ez a nagy verekedés. Azért kellett bizony az időt húzni, hogy addig "amott" is történhessen valami izgis. Történt is. Merthogy hirtelen a messzeségből fura alakok bukkantak fel, egész pontosan négyen. Megérkezett tehát a négy 1967-ben elhunyt zombi szürkés jelmezben, kicsit elgyötört arccal. Mindegyiknél volt valami szerszám, lánc, vagy éppen csákány. Jack előző látomásaiban pontosan ilyen munkásokat láthattunk... Most azonban a zombik támadásba lendültek. Először kinyuvasztották a "rosszfiút", aki magányosan vette üldözőbe a csapatot, azaz konkrétan Nyulat, aztán kinyírtak egy szövetségit is, amit Nyúl végignézett, de a másik szövetségi fickó és csaj nem, mert az autójuk hátsó ülésén éppen egy menetre készültek. Így már rögtön helyre zökkent az is, hogy miért is kellett még egy női szereplő :)) Jack és a másik fickó még mindig verekedtek, csak akkor hagyták abba - különben már unalmas volt - amikor Nyúl egyet a levegőbe lőtt. Na akkor odarohantak és láthatták ők is a zombikat. Nem maradt más hátra, mint a menekülés. Na persze hogy Jack a "rosszfiú" kocsijába, egyedül szállt be, így ő más irányba hajtott és egy barlangban kötött ki, ahol egy sámán osztotta neki azt észt... A többiek addig menekülőre fogták a dolgot, ám csak egy elhagyatott benzinkút-szerűségig jutottak, merthogy az autók gumija elolvadt a forró aszfalton. Vagy ez is a zombi haverok műve volt?

Nekikezdtek az ilyenkor szokásos dekkolásnak, Nyúl megnyugtatta őket, hogy a zombik ide bizony nem fognak jönni, mert csak az úton akcióznak. Egy pillanatra azonban a frász jött az egész csapatra, de nem a zombik jöttek, hanem csak Jack tért vissza. Mit ad Isten, nemhogy csak megpillantottak egy telefonfülkét, de meg is szólalt benne a telefon. Bizony! Csörgött! Jack fel is vette. Ámde a túloldalon nem beszélt senki. Ezt nem értettem egészen, de arra jó volt, hogy eszükbe jutott, hogy ezen lehet hívni a rendőrséget. Mert persze hiába volt mobiljuk és rádió, az nem működött. De az ilyen filmekben az ilyen cuccok úgysem működnek soha, szóval leírni is kár hogy nem működik, mert ez kötelező tény és kész, punktum!
De milyen ötletes dolog, hogy azért egy telefonfülke van azon az úton ahol közel 30 éve nem járt senki. És most jön a csavar!!! A fülkében lévő telefon működött! Fel is hívták a serifet! Segítséget és légi mentést kértek tőle. Aztán jött egy újabb csavar, amit egyenlőre csak mi, nézők tudhattunk: a serif egy jót röhögött és közölte a beosztottjának, hogy ő ugyan nem hív senkit. Ők maguk indultak a dekkoló kis csapathoz. Közben Jack és Nyúl bementek a közelben lévő klotyóba, merthogy itt még ilyen is volt! Jack elbújt, mire a seriff beért, így csak Nyulat vitte ki magával a többiekhez. Közben a csajt, akinek a zombik miatt nem jött össze a kamatyolás a hátsó ülésen a kollegával, lepuffantotta. Jack aztán kezébe vette a dolgokat. Az egyik autóval úgy tűnt hogy elindult, így a seriff utána küldte a beosztottját. Gondoltam hogy itt sem ússzuk meg egy csavar nélkül, és valóban: az autót csak útjára indította, de valójában abban ült, amibe a seriff alkalmazottja ült. Felszólította, hogy "hajts tovább köcsög", vagy valami hasonló, és miután az előttük haladó autó felrobbant, kiszálltak. A seriff-beosztottat a kocsihoz bilincselte, az ürge persze itt már vinnyogóra fogta, merthogy megsérült, vérzik, és ide fognak jönni. Tehát a vérszagra gyűlik össze a négy zombi, mostmár ezt is tudjuk. Meg is jöttek, és nem vacakoltak sokat, ürgét kinyírták, Jack megmenekült. Kiderült, hogy ez a seriff helyettes egyben a seriff fia is volt, és látomásokból illetve a seriff elbeszéléséből kiderült végre az igazság: annak idején ez a négy ember - miközben az utat ásták - megpróbáltak elszökni, de a szökés nem sikerült. A seriff belelőtte őket abba az árokba, amit egész nap ástak, és az úthengerrel betemette őket, magyarán élve temette el őket, hiszen a lövésektől még nem haltak meg.

A zombi ismét támadásba lendültek, de Jack ezúttal is megúszta, amikor apját szólította, az nem hagyta őt bántani, sőt, inkább kinyírta a többi zombit. A seriff pedig a földön fetrengve csak lőtt és lőtt a felé közeledő szellem-úthengerre, ami nekem úgy tűnt, hogy csak a képzeletében volt, hiszen a sérüléseibe úgyis belehalt volna. Az öreget amúgy egy pillanatig se sajnáltam, az a tipikus nekem mindent szabad, én vagyok a valaki típus, akiért az ember inkább azon drukkol, hogy csinálják már ki.

Jack, Steph és Nyúl megmenekültek, és elindultak haza, pontosabban a tárgyalásra, ahova - úgy gondolták - még így is időben odaérnek.

Nem volt ez olyan tragikusan rossz film, én jól elszórakoztam alatta. A zombik egész pofásak voltak, ha már a Jetihez kell hasonlítani őket, akkor kiemelkedően jól néztek ki :) Tetszett, hogy olyan szürkések voltak, aszfalt-színűek, tetszett, hogy a látomásokat fekete-fehérben látjuk, így legalább egyértelmű volt, hogy ez nem akkor történik. LDP jól alakított, volt egy-két jó beszólása. Nyúl is jófej volt, jó dumákkal. Szegény Lori Petty elég csúnyácska volt ezzel a rövid, fekete fiús hajjal, de más panasz nem lehet rá.
Összességében 10/5. Nem mondom hogy már holnap újranézem, de 1-2 év múlva lehet hogy még előveszem, főleg ha éppen LDP-nézhetnékem lesz :)))

A romok...(2008) /Óvakodj a növényektől :)/


Egy fiatalokból álló kis csapat, tulajdonképpen két pár Mexikóban vakációzik. Már utolsó napjukat készülnek itt eltölteni, amikor megismerkednek egy német fiúval, aki a testvérét keresi. A testvér valahova a maja templom romjaihoz ment, és nemhogy nem tért vissza, de a telefonhívásokra válaszol. A két páros egyik lánytagja ugyan kicsit húzódozik, de azért mind a négyen csatlakoznak a testvért kereső fiúhoz és még egy srác is hozzájuk csapódik. Tehát hatan nekivágnak, hogy megkeressenek egy elveszett fiút és annak barátosnőjét.

Egy ottani "taxi" elviszi őket egy darabig, majd onnan gyalogosan kell menniük. Egy térkép van a segítségükre, ám érdekes módon ezt a helyet, ahova ők mennek, nem is jelöli a térkép. Azért persze megtalálják, és kicsit ugyan gyanús nekik, hogy az ösvény, amin menniük kell, mintha le lenne zárva, de a bátor fiatalok útnak erednek. Nagy az öröm, amikor meglátják az ősi maja templomot a maga szépségében. Hamarosan fura ottani emberek gyűlnek össze körülöttük. Mindenki a saját nyelvén beszél, és persze nem értik egymást. A német srác haverjába az egyik ilyen fura emberke lenyilazza, és biztos ami biztos alapon le is lövi. Pedig szerencsétlen nem csinált semmit, csak próbálta elmagyarázni, hogy miért vannak itt, nem akarnak semmi rosszat. Barátaink itt már kicsit megijednek, rohannak fel a templom lépcsőin.. Az emberek nem mozdulnak onnan, sőt még többen jönnek, gyalogosan és lóval is. Barátaink fent a tetőn megtalálják a nyílást, amin a napok óta ott lévő fiú lement. Mobil csörgését hallják, amin meglepődnek, hiszen a sajátjukon nincs térerő. A német fiú vállalkozik rá, hogy kötélen lemegy. A két másik fiú szép lassan elkezdi leengedni, ám a kötél elszakad, és a fiú leesik. Az egyik lányt küldik utána, aki persze nem szívesen megy, de megbeszélik, hogy a két fiú könnyebben tudja le-fel tekerni a kötelet, mint a két lány. A szöszi lány is leér, persze ahogy leesik a kötélről, megsérül a térde. Később aztán a másik lány is lemegy, a fiúk addig tákolnak egy hordágy szerűséget, amin a sérült német srácot fel tudják vinni. A lányok a hang után próbálják keresni a mobilt, de nem látnak semmit, csak azt a sok növényt, ami a templom falán kívül-belül bőségesen megtalálható. Leszáll az éj, a fura emberek még mindig ott dekkolnak lent, barátaink pedig nyugovóra térnek. Reggelre valami nagyon furcsát tapasztalnak: a sérült német fiú mindkét lábát befutotta a templom falán lévő növény! Ahogy le akarják húzni róla, veszik észre hogy a növény behatolt a sebbe...

Amikor a lányok újra a mobil csörgés hangja után kutakodnak lent, egyszer csak egyikük meglátja, hogy a növény piros színű virága adja ezt a hangot! A totális ledöbbenés után aztán jön a következő csapás: a szöszi lány sérülésében is megjelenik a növény... A sérült fiút pedig annyira beborítja a növény, hogy az egyik - amúgy orvostanhallgató srác - megdumálja vele és a többiekkel, hogy le kell vágni a srác lábát, különben a vérmérgezés miatt a biztos halál vár rá. Megtörténik a "műtét" vadászkéssel és egyéb eszközökkel. Talán még nagyobb ledöbbenés a fiatalok számára, amikor végignézik ahogy a növény kúszó szára magához veszi a fiú levágott lábait...

Itt már rájönnek mindannyian, hogy a veszély, amivel szemben állnak, nem más, mint a templom falát kívül-belül borító növény. És aki visszaemlékszik, annak leesik hogy miért lőtték le a srácot: ugyanis belelépett a növénybe...

A szőke lány egyre inkább pánikol, mivel érzi hogy benne van a növény. A "műtőfiú" ugyan kivágja belőle, de a lány elcseni a kést és próbálja kivenni magából a többi növényt. Rá is az a sors vár, ami a német fiúra: behúzza a növény és megöli...

Végülis a másik lányon kívül mindenkivel végzett ez a szörnyűséges gaz.. A lánynak sikerül visszafutni addig ahova a taxi vitte őket. Ott beszáll abba az autóba, amit az eltűnt srác hagyott ott. Csak ő menekül meg.

Összességében nem rossz a film, sőt kifejezetten üdítő, hogy végre nem valami idétlen szőrös, vagy mutáns szörny a gyilkos, vagy nem csak egyszerű elmebeteg kalapácsos-fűrészes fickó gyilkolássza le hobbiból a fiatalokat.

Persze túl sok komoly színészi játékra nem kell számítani, maga a hely, sztori azért klassz, és nem utolsó szempont az sem, hogy nem nyújtották el nagyon hosszúra, egy szűk másfél óra az egész. Aki szereti ezt a stílust, és egy picit egyedi dolgot ("gyilkost") akar, annak mindenképpen érdemes legalább egyszer megnézni.

Azon azért ne csodálkozzatok, ha a film után, vagy akár már a nézése közben kicsit gyanús szemmel méregetitek a szobanövényeket, vagy akár az erkélyen lévő muskátlikat távolabbról locsoljátok :DDD

Mivel eredeti is aránylag egyedi sztori, nem hosszú, és akár még máskor is elő lehet venni, így nálam most megér egy 10/7-et :)

2010. április 21., szerda

From Paris With Love (2010)

Travolta, a rettenthetetlen pofozkodó poéngyáros ügynök, az "értelmiségi" Meyers-szel kiegészülve.

(Avagy JRM-filmek, 1. rész)

Az USA-ban az idei év elején bemutatott filmet tegnap este volt szerencsém megnézni. Magyar címe valószínűleg a "Párizsból Szeretettel" lesz. Fogalmam sincs, behozzák-e a magyar mozikba, mindenesetre Travolta, és a népszerű akció-műfaj miatt megvan van rá esély. Jonathan Rhys Meyers is eléggé "felkapott" lett a Tudorok sikere óta.


A film tartalma először is röviden (ennél jobban összefoglalni én se tudnám):

"James Reece (Jonathan Rhys Meyers), a párizsi Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének személyi titkára irigylésre méltó életet él gyönyörű francia barátnőjével, ám valódi szenvedélye az a melléktevékenység, amelynek során alacsony szintű CIA-alkalmazotti munkát végez. James minden vágya, hogy egyszer igazi ügynök lehessen, aki valódi akciókban vesz részt.

Amikor kívánságai meghallgattatnak, és végre felajánlják neki az első magas szintű feladatot, James nem akar hinni a szerencséjének mindaddig, amíg meg nem ismeri új társát, Charlie Wax (John Travolta) különleges ügynököt. Charlie le sem tagadhatná, hogy igazi amerikai ügynök, amolyan aranyköpésekkel dobálózó revolverhős-típus, akit azért küldtek Párizsba, hogy akadályozzon meg egy terrorista támadást.

Miközben Wax meredek lövöldözésekkel tarkított akciók során vezeti keresztül James-t a párizsi alvilág labirintusán, a titkár saját nyugis íróasztali munkája után imádkozik. Ám miután James azzal szembesül, hogy ő is valódi célponttá vált, rájön, nincsen visszaút - s ha túl akarja élni az elkövetkező 48 órát, minden reményét Charlie Wax-ba kell fektetnie..."

Vélemény: bevallom, nem vagyok oda a mostani akciófilmekért, és általában a francia készítésű filmekért SE különösebben... Kizárólag Travolta és JRM miatt néztem meg. Ebből kifolyólag túl jót már eleve nem vártam. Ahhoz képest pozitív csalódás lett. Tetszett, hogy (azt leszámítva hogy Párizsban játszódik), nem lett nagyon "franciásra véve", mely filmek nekem vagy túl elvontak, vagy túl leegyszerűsítettek, sőt "alul-" vagy "túljátszottak" színészi szempontból. Ami még jó, hogy nincsenek benne üresjáratok, hanem rögtön a történések kellős közepébe csöppenünk, és láthatjuk Reece-t, nagyköveti munkája közben egyéb dolgokban "mesterkedni".
Maga a történet nem nagy durranás, sok hasonlót láthattunk már, de az akciójelenetek tömkelege miatt mégsem lehet unalmasnak nevezni, még nekem is fenntartotta a figyelmem.

Műfaja egyértelműen akció, de Travolta nem kicsit viccesre sikeredett fizimiskájának (full-kopasz, ráadásul körszakállas), és "lelazult" karakterének köszönhetően a poénok sem maradnak el. Na, nem az a fogom a hasam-kategória, de azért Travolta fürge, és jól mozog még ma is, odateszi magát, a nem annyira kezdőnek számító Reece is csak a fejét kapkodja. Bár kissé eltúlzott ez a "mindenkit 2 perc alatt elintézek, és közben megteázok"-fazon, de én bekajáltam neki. A nagyon elvont szerepeitől eltekintve mindig is csíptem az "öreget". Pedig el is van hízva rendesen, erre még rátesz a kopasz fej, továbbá a kontraszt, hogy mellette Meyers 1 kifejezetten vékony alkat. :) Részemről szórakoztató figurának találtam, és nem vette komolyan magát.

Meyers szokatlan efajta szerepben, nem sok esélye van kibontakozni, (akciófilmben komolyan színészkedni??? :P) de jól elkapta és hitelesen játszotta Travolta mellett a kezdő, de rendkívül agyafúrt ügynököt, aki minden helyzetből ügyesen kivágja magát.

Ők ketten Travoltával nem igazán "összeillő páros", de nekem talán ezért is tetszett, a kommersz történet így kapott egy kis egyediséget.

Ha nem is lesz nagyon emlékezetes a film, mégiscsak ki lehet pipálni, hogy Meyers Travoltával forgathatott, ami valljuk be, egy feltörekvő fiatal színésznek nem kis dolog. Tudtára adta a nagyvilágnak, hogy hiába játszik rendkívülien a Tudorok-ban, mozifilmekben is érdemes (lesz) rá figyelni. (Nem mintha a "Szeretet Szimfóniájában" és a "Match Point"-ban nem lett volna elég jó, sőt.) De nagyon remélem, hogy sokat fogunk még róla hallani, a közeljövőben. (Nagy reményeket táplálok legújabb, Julianne Moore-ral közös filmjéhez, a "Shelter" c. thrillerhez is, amit szintén ez évben fognak a tengerentúlon bemutatni.)

A From Paris With Love 1x nézős kikapcsolódásra megfelelő, aki szereti a hagyományos, "dirr-durr-piff-puff"-os akciófilmeket, és Travoltát, valószínűleg nem fog csalódni!

10/8

2010. április 15., csütörtök

Szerelmi Bájital (Love Potion No. 9.) 1992

(Avagy Sandra Bullock filmek 2. rész)

Legutóbb ezzel bővítettem S. B.- gyűjteményemet.
A storyja rövden: A főszereplő itt tulajdonképpen nem is kedvencem, hanem a partnere, Tate Donovan. Legalábbis ő a történet kulcsfigurája. Egy bizonytalan, szégyellős biokémikust, Paul-t alakítja, aki finoman szólva nem a nők kedvence, nagyon nem tud mit kezdeni a másik nemmel.
Az ő kolléganője Bullock, és az első "sokk" itt ér: a film első harmadában kevéssé hasonlít önmagára, ilyen értelemben méltó párja Paul-nak. Vagyis ő sem a férfiszívek álma: Diane kócos hajú, bozontos szemöldökű, vastagkeretes szemüvegben. 1 munkájának élő, kedves tisztességes lány, akit "nagyágyú" alkalmi partnere, Gary (Dale Midkiff) csak kihasznál.

Visszakanyarodva Paul-hoz. Barátai már fogadást is kötnek rá 1 bárban hogy szólítson le 1 csajt, végül azért teszi meg, mert 100 dollár a tét. Persze a csinos szőkeség elküldi őt átlagos külseje és szerény öltözéke miatt.
Ezután keverik el 1 jósnőhöz, aki pontosan látja, mi a "probléma" a férfival, és megoldást ajánl a "szerelmi bájital" használatával. Paul kételkedik, végül mégis magával visz a bizarr, bordó löttyből kipróbálásra, amit azonban csak nagyon erős hígításban szabad használni. A jósnő szerint, miután használja, és 1 szót is kiejt a száján, az ellenkező nemre ellenállhatatlan hatást gyakorol. Az azonos neműekből viszont ellenszenvet vált ki.
Sokáig tanakodik, míg végül (a csimpánzok után) maga is kipróbálja a szert, és az addig félénk tudós "végimegy" az egész lánykollégiumon 1 éjszaka leforgása alatt, még le is tartóztatják emiatt.

Kíváncsiságból, Diane-nel is megosztozik a szeren, ami a lánynak is beválik, a gazdag olasz üzletember, Pazzoli is az útjába akad és menthetetlenül a lány bűvkörébe kerül. Még 1 elegáns partira is meghívja a csúnyácska lányt, ékszert vesz neki. Diane nagyon élvezi ezt a hirtelen népszerűséget, ezen felbuzdulva változtat a külsején és persze hogy igazi szépség válik belőle, aki után mostmár tényleg megfordulnak a férfiak... Egyre gazdagabb és befolyásosabb emberekkel kezd randevúzni, amit persze Gary nem tud mire vélni.
Ezután mindketten ráébrednek Paul-lal, hogy valójában egymáshoz vonzódnak, és nagy a szerelem, kb. 1 hétig. Aztán a lány hirtelen eltűnik, és mikor legközelebb találkoznak, már nagyon megváltozott viselkedést mutat.
Kiderül, hogy a cserben hagyott amorózó, Gary keze van a dologban, aki megvette az egész üveg bájitalt, és most a lányt tartja a bűvkörében. Paul hiába próbálja elmagyarázni a történteket, Diane nem hisz neki. A férfinek mindent latba kell vetnie, hogy visszaszerezze a lányt, hisz már az esküvő is közeleg. Különböző ellenszerekkel próbálkozik, míg végül, kisebb-nagyobb bonyodalmak után, végülis a mágia felett "győz az igaz szerelem."

Összességében:
Az ötlet nem rossz, a történet kissé régimódi és sablonos. De hát tényleg nem mai film már. A rendezés elég unalmas.
Sandra addig nyújt érdemleges színészi játékot, amíg a csúnyácska lány szerepében tetszeleg, igazán kedves, és vicces is. De amint "pillangóvá válik", átlagos lesz a játéka, nem több. Persze itt is kedves és aranyos, de nem olyan átütő, mint a későbbi filmjeiben. Azért érződik, hogy ez a film még 1 korai zsengéje, annak megfelel, de semmi extrát nem nyújt.
Tate Donovan elég átlagosan játszik, viszont klassz párost alkot Sandra, ha csak pár perc erejéig a Hegylakó sorozat sztárjával, Adrian Paul-lal.

Érdekesség: Sandra és Tate ezidő tájt valóban elkezdtek randevúzni egymással, a románc 3 évig is eltartott. Ahhoz képest, én nem nagyon láttam közöttük azt a bizonyos "szikrát". :P

Számomra nem is a tipikus történet, hanem inkább a gyenge rendezés, és az átlagos színészi játék, mindkettőjük részéről, ami lehúzza a filmet. Továbbá az, hogy elsősorban Paul-ról szól, Sandra csak másodlagos a történetben. Sebaj, a gyűjteményemben azért helyet szorítok neki. :)

Értékelés: Mivel mégiscsak Sandráról van szó, és végülis nézhető, talán még élvezhető is a történet, ami csak Sandra miatt jobb az átlagnál, ezért a következő pontszámot érdemli:

10/6

Tabáni István: Ments Meg!


Már a Csillag Születik c. műsorban egyértelműen ő volt a kedvencem. Szilvi jóvoltából sikerült végre letöltenem az (eredeti) albumot.
Már elsőre rabul ejtett. Nagyjából azt (a minőséget) kaptam a dalokkal, amit vártam. Istvánhoz passzoló, szívhezszóló és főleg önazonos dalokat. A saját szerzemények, és a feldolgozások szépen megoszlanak. Jól hangszerelt, főleg lassú dalok, csupa-csupa érzelem.

Kicsit részletesebben: Véleményem szerint jó munkát végeztek a CD-vel. Tabáni (csak úgy, mint a CSiSZ-ben), itt is szerencsésen választott feldolgozásokat, amik valóban illenek hozzá, és érzékeny lelkivilágához. Első a Fényév Távolság (melyet anno meg is könnyezett élőben), 2 Máté Péter-dal: Ez is az én hazám, Hosszú még az út: Csodálkoztam is volna, ha valamilyen MP-dal nem kerül fel a lemezre. Ezeket is szépen énekli, nincs az az érzésem h. "utánzatról" lenne szó.
Továbbá hallható még 2 híres Demjén-szerzemény, a Legyen ünnep, és a Várj, míg felkel majd a nap. Ezeket sem kell senkinek sem bemutatni, mindenki szereti őket. Katona Klári és Demjén olyannyira jól énekli őket, hogy bár Tabáni az új hangszerelésen túl nem sokat tesz hozzá, de nem is rontja le a dal varázsát, igazán illik a repertoárjába.
A könnyű álmot hozzon az éj szintén feldolgozás, amibe az énekes különösen sok életet lehell.

Az új dalokról szólva pedig:
Abszolút kedvencem a legelső, az Elfelejtett dal. Csodálatos, első hallásra nagyon megfogott. Dallam, szöveg, Tabáni szívbemarkoló éneke valami varázslatos.
A címadó dal, a Ments miatt sem kell szégyenkeznie, az is nagyon jól sikerült.
Kinőtt szárnyunk: talán az egyik legszebb hangszerelésű dal. A Csillagóceán esetében is ez áll fenn, nem ismétlem önmagam. A szöveg ezeknél is nagyon önazonos.
Az utolsó dalnak, a Ments meg! Homage a' Queen-nél a dalcím nem véletlen, az eleje eléggé Queen-esre lett véve, ami persze jól áll neki.

Összegezve: A lemez hangulata NAGYON ÉRZELMES, kissé melankólikus, mégis van benne ERŐ. de aki kicsit is ismeri Istvánt, tudja, hogy ez az ő világa. Az albumon a lassú dalok uralkodnak. Különösen becsülendő, hogy nem 1 Freddy Mercury lemezt készített, csupa Queen-dallal (bár megtehette volna, és jól is állna neki), hanem inkább elkezdte járni a maga útját.
Nem mondok újat, ha azt mondom, Tabáni sikere nem csupán kivételes hangjában rejlik, hanem abban, hogy VALÓBAN ŐSZINTE, benne van a lelke minden egyes dalban, amit csak elénekel. Saját dalok esetében ez még jobban felerősödik. Hiszek neki, és szerintem, ez nagyon fontos egy előadónál. Remélem, ebben sohasem változik majd meg. Nagy beleélés energia jellemzi az énekét. Nem tudok belekötni az előadásmódjába.

Az albumot hallgatva egyértelmű: Tabáni István hamarosan ki fog lépni a CSiSZ "árnyékából" és nem lehet "megmenteni" őt egy sikeres karriertől! :) Ezt minden bizonnyal elősegíti majd a május 13-ai SYMA-csarnokban tartott lemezbemutató koncertje.

Az album tracklistje:

01. Elfelejtett Dal
02. Fényév Távolság
03. Ments Meg
04. Ez Itt Az Én Hazám
05. Kinőtt A Szárnyunk
06. Hosszú Még Az Út
07. Legyen Ünnep
08. Várj, Míg Felkel Majd A Nap
09. Könnyű Álmot Hozzon Az Éj
10. Csillagóceán
11. Ments Meg! Homage a' Queen

Számomra a lemez egyértelműen 10/10

2010. április 11., vasárnap

Frankenstein (1931)


A Frankenstein című film nagyon figyelemreméltóan kezdődik: egy figyelmeztetéssel, miszerint a történet izgalmas, talán megrázó, sőt, rémisztő lesz. Ezért ha valaki nem akarja magát ilyen feszültségnek kitenni, akkor még választhatnak...
Ezt persze a mai horrorokon nevelkedett emberek nyilván megmosolyogják, de ha olyan szemmel nézik a filmet, ahogy azt 80 évvel ezelőtt tették a mozi- és filmrajongók, akkor be kell látni, hogy nem véletlen volt ez a figyelmeztetés...

Maga a film egy temetéssel kezdődik, és láthatunk két embert, akik a kerítésen át leselkednek. Miután a gyászolók elvonultak, ők nekiállnak kiásni a sírt és elrabolják a hullát, utána pedig egy akasztott embert is rabolnak. A stúdió-temető annak idején a félredőlő keresztekkel és fejfákkal, illetve a csontváz-fejű hatalmas szobrokkal igenis ijesztők lehetnek. Még ma is megteszik a hatásukat, így fekete-fehérben talán méginkább.

A sírt kiásó nem más, mint Henry Frankenstein (Colin Clive), és asszisztense, Fritz (Dwight Frye). Frankenstein abbahagyta egyetemi tanulmányait, hogy egy toronyba bezárkózva titkos kísérletét folytathassa asszisztense segítségével. Közben bepillantást kapunk az egyik egyetemi órára, ahol Waldman professzor éppen agyakat mutat a hallgatóknak. Később Fritz beoson ezeket ellopni, ám véletlenül a normális agyat tartalmazó edényt elejti, és így helyette az abnormális agyas edényt viszi magával.

Közben Frankenstein apja, Frankenstein báró aggodalmaskodik, hogy fia így eltűnt, ráadásul az esküvője előtt. Bár Elizabeth, Henry menyasszonya nem lát ebben semmi különöset, az apa biztos abban, hogy fia másik nő miatt tűnt el. Ígyhát ők ketten, illetve a leendő esküvői tanú, Victor, és Dr. Waldman útnak indulnak, hogy megkeressék Henry-t.

Eközben Henry már kísérlete utolsó fázisához ért. Kint szakadó eső, vihar tombol, ők pedig készülnek életre kelteni teremtményét, akit halottakból rakott össze. Apjáékat először nem akarja beengedni, aztán mégis bemehetnek, sőt megmutatja nekik "művét". A szörny (Boris Karloff) életre kel, és először ugyan azt csinálja amit mondanak neki (ülj le - állj fel) de Dr. Waldman sejti, hogy itt még valami szörnyűség lesz, ezért megegyeznek Henry-vel, hogy megölik teremtményét. Csakhogy a szörny gyorsabb volt, és ő öli meg a doktort. Henry és Elizabeth ezt nem tudják. Készülnek esküvőjükre, és ugyan furcsállják, hogy a doktor még nem ért oda, megállapítják, hogy úgyis mindig késni szokott. Az egész falu összegyűlt a lakodalmas vigadalomra, míg a szörny a vízbe fojt egy kislányt. A kislány holttestét apja elviszi a lakodalom helyszínére, ahol azonnal vége szakad a vigadalomnak, azért is, mert közben a szörny is megérkezik. Már besötétedik, de még mindig üldözik. Egy malomba bújik meg a szörny, ahol Henry próbálja először egyedül elpusztítani, de kénytelen inkább menekülni. A feldühödt tömeg aztán égő fáklyákkal felgyújtja a malmot és abban a hitben, hogy a szörny meghalt, elindulnak haza. A szörny persze nem hal meg, megbújik a malom alatt lévő vízben...

Boris Karloff egyébként is magas ember volt, és egy kis technikával biztos rásegítettek, hogy még magasabbnak hasson a többi szereplő mellett. Elmaszkírozott arcával, kissé esetlen mozdulataival biztos hogy annak idején sok mozibajárót megrémített.

1-2 érdekesség:
Colin Clive csak ebben a filmben, illetve az 1935-ös Frankenstein menyasszonya című filmben tudta alakítani Henry-t, mert fiatalon, 37 évesen meghalt, 1937. június 25-én. Azt sajnos nem tudom, mi okozta ilyen korai halálát.

Az asszisztens Fritz-t alakító Dwigh Frye játszott ugyanebben az évben a Lugosi Béla-féle Draculában is.

Dr. Waldman-t játszó Edward Van Sloan szintén szerepelt a Draculában, ő volt a mozitörténelem első Van Helsing-je. Szerintem ezerszer jobb és hitelesebb volt, mint a 2004-es Van Helsing-ben Hugh Jackman...
Egyébként az 1932-es Múmiában is játszott, ott éppen Dr. Muller-t.

Ez a film egyértelműen 10/10!!!

2010. április 9., péntek

A világ legrosszabb filmje: 9-es terv a világűrből


Az 1959-ben készült 9-es terv a világűrből (Plan 9 from Outer Space) a világ legrosszabb filmjének kiáltották ki. Talán nem is véletlenül :)
Ettől függetlenül mégis egy különleges, egyedi darabja a filmtörténelemnek. Talán mert Ed Wood rendezte, vagy talán azért, mert élete utolsó alakítását nyújtja benne Lugosi Béla, vagy csak szimplán azért mert ufóktól kezdve zombikon át minden van benne.
A film elején egy temetést láthatunk, illetve azonnal kettőt, hiszen a feleséget követi az "öregember" (Lugosi) is. Míg a feleséget a földbe, addig a férjét kriptába temetik. A temetőben aztán különös események történnek, két sírásó meghal, a kriptát pedig megbolygatva találják. A rendőrség azonnal megérkezik, egyiküket pedig az életre kelt férj-feleség megöli. Közben repülőgépről repülő csészealjakat látnak, amik a temető fölött is megjelennek. A rendőrök ebből mit sem látnak, értetlenül állnak kollegájuk halála előtt.
A repülő csészealjak azonban megjelennek több városban is, amiről aztán már az újságok is beszámolnak.

Hamarosan megtudhatjuk, hogy a földönkívüliek a 9-es terv szerint szeretnének a földre látogatni, ami azt jelenti, hogy a halottakat életre keltik. Így természetesen hamarosan az elhunyt rendőr is életre kel...

Az egész film tényleg gagyi, a szereplőkbe pedig nem sok színészi tehetség szorult, bár van amelyiküknek kifejezetten hosszú a filmográfiája. 1959-ben fekete-fehéren készült a film, amit azóta digitálisan kiszíneztek, és magyar szinkron is készült hozzá a Forum Home Entertainment jóvoltából. Nem tudom hogy kik a szinkronhangok, de nagyon jól passzolnak a színészekhez, mondhatni, a hangok is legalább annyira gagyik, mint a szereplők és a történet, de mégis sokat ad az egészhez. Nem mindennapi hangulata van, az már biztos!

A sok gagyiság ellenére is klasszikusnak mondanám, a tipikus annyira rossz hogy az már jó esete.... Azzal kapcsolatban pedig amúgy is elfogult vagyok, ahol Bélánk akár egy pillanatra is megjelenik, szóval egy 10/6-ot megeresztek ennek a filmnek.

Sziklák szeme


Adott egy amerikai család: papa-mama, akik a 25. házassági évfordulójukat ünneplik úgy, hogy két lányukat és fiukat (+ nagyobbik lányuk férjét és kisbabájukat) magukkal cipelik egy tragacsos-lakókocsis útra. Hol máshol autókáznának, mint a mexikói sivatagban, mert tutira ez minden pár álma, hogy 25 év után családostul végigcepedlizzenek a sivatagon. Ráadásként két kutyájuk is velük tart, akik nagyon eredeti nevekre hallgatnak: Szépség, illetve Szörnyeteg.
Apuka kicsit köcsög, fölényes, a vejével pláne, de amúgy is előadja hogy ő milyen nagy ász. A biztonsági őrök gyöngye :)

Egy nem éppen előkelő benzinkúton tankolnak, ahol a nem túl meggyőző külsejű benzinkutas ajánl nekik egy földutat, ami a térképen persze nincs rajta, viszont rövidebb. Nem csodálkoztam nagyon, amikor a hős család ezt az utat választotta. Mentek-mentek egy darabig, fater ajánlgatta az amúgy fanyalgó gyerekeknek, hogy bámulják a tájat, asszony pajtás pedig azon aggódott, hogy csörgőkígyó ne kerüljön az útjukba. Amíg jól elvoltak, addig a néző már láthatta, hogy innen-onnan mutánsok leselkednek. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a csapdát is ők tették ki, amibe kedvenc családunk frankón belehajtott és persze hogy totál lerobbant a kocsi. Köcsög apuka miután feltette vagány napszemüvegét, közölte, hogy visszamegy a benzinkúthoz, és estére itt is lesz egy mentőautóval. Mondta a vejének, hogy tartson vele, közben előkapott két pisztolyt, egyiket zsebre tette, másikat pedig a kisebbik fiának adta, akit rögtön kinevezett a család fejének addig amíg ő távol van. Kiskölyök vagányan hadonászott a pisztollyal, közben kutyák ugattak, egyik elszabadult, kiskölyök futott utána, bár azért annyit megállapított, hogy kedvenc kapucnis piros pulcsija eltűnt. Na de kit érdekel a pulcsi, amikor szökik a kutya? Srác rohan, egész jó aláfestő zene, sziklákon, kövek között jön-megy, a néző már reméli, hogy kampó lesz neki. De nem, a készítők nem adják ilyen könnyen az akciót. Egyenlőre csak a kutyáját találja meg félig kibelezve, mi pedig láthatjuk az egyik mutánst, nem túl nagy meglepetésünkre az eltűnt piros pulcsiban.

Na, a vej kornyikálva kóbászol a sivatagban, miközben talál egy szakadék szerűséget ahol egy halom elhagyatott autó van. Köcsög apuka pedig visszaér a benzinkúthoz, ahol magáévá tesz egy üveg vizet csak úgy önkiszolgáló módon, aztán talál egy csomó cikket a sivatagban eltűntekről. Na itt már előkapja a pisztolyát, de feleslegesen, mert a benzinkutas - miközben hajtogatja hogy ő ezt nem akarta - úgy fejbelövi saját magát, hogy csak na!

Vej visszaérkezik a lakókocsihoz, köcsög fater azonban még sehol. Kissrác a sötétben még mindig keresi a másik kutyát, a mutánsok pedig már bent vannak a lakókocsiban, legalábbis az egyik épp tapizni készül a kisebbik csajt, amikor a kissrác azzal rohan vissza, hogy "valamiféle emberek laknak a hegyekben". Család nem hisz neki - nem meglepő. Közben azon tanakodnak, hogy a fater még mindig nem ért vissza, amikor a mutáns, aki már rávetette magát a kisebbik csajra, távirányítóval felrobbant valamit. Család kirohan, látják köcsög apukát lángok között. Az egyébként mindig leugatott vej próbálkozik poroltóval, miközben a lakókocsiban két mutáns összeverekszik a csaj miatt. Csaj sikoltozik és pár b*d meg-et kiabál, mutáns fickók egyre jobban begerjednek. Kint anyuka ordít, vej poroltózik, kisebbik srác elindul kinyírni "azokat a g*iket". Egyik mutáns rágerjed a nagyobbik csajra, egyik pedig keresztüllövi az éppen belépő anyukát, majd a nagyobbik lány lesz a következő áldozat. Szóval megindul a haddelhadd úgy a film közepe táján, aztán az egyik mutáns elviszi a kisbabát. Anyuka meghal, kisebbik csávó pedig megint elhatározza, hogy megöli őket. Vej terven gondolkozik, és naná hogy veszekszenek egy jót a kiscsávóval.

Közben nappal lesz és újdonsült akcióhőseink izzadtan, koszos-véres ingben nekivágnak bosszút állni. Vej bemegy a mutánsok házába, kicsit nézelődik, üt-vág, de végülis a kisbabát sikeresen magához veszi. Kisebbik fiú és lány pedig aztán felgyújtják a mutáns-lakot. Végülis ők és a vej, illetve a pici baba életben maradnak, sőt, az egyik kutya is. Nagy összeborulást láthatjuk közelről, majd távolról, aztán még távolabbról, immár távcsövön keresztül. Na igen, egy mutánsnak legalább muszáj életben maradni, hogy készülhessen második rész. A második egyébként már elkészült egy évvel később, de azt nem tervezem megnézni.

Ez a Sziklák szeme szerintem sokban próbálja utánozni a Halálos kitérőt (2003), ahol szintén mutánsok gyilkolásztak, csak ők éppen Nyugat-Virginiában akcióztak. Abban is volt egy nem túl megnyerő külsejű, egy fogú benzinkutas, csak ott épen nem ő ajánlotta a földutat, hanem a főszereplő srác fedezte fel a térképen. (Egyik kedvenc, unokatesómmal már szálligévé vált párbeszéd innen származik ->
srác: ezt miért szaggatot vonallal jelzik?
fogatlan: fődúúút
srác: földút?
fogatlan: Ja. Még nem gyüttek leaszfaaatozni...
Azóta ha földutas helyen megyünk Nyúlon vagy Écsen, akkor ezt mindig "eljátsszuk")

Szóval ami a Halálos kitérőben jó volt és eredeti ötlet, az a Sziklák szemében már kevésbé ütött. Nem tetszett, ahogy a mutáns tapizni akarta a csajt, jóval vontattabb és persze kiszámíthatóbb volt, hosszabb is volt, ami unalmassá tette. Egy-két jó jelenet azért volt benne, de ettől még elég gyenge kis filmecske. Emiatt az egy-két jó jelenet miatt 10/2.
Még jó hogy azért ennél ütősebb horrorok is készültek ;)

A jeti bosszúja


A jeti bosszúja (Yeti: Curse of the Snow Demon) című 2008-ban készült filmről sok jót nem olvastam, már csak ezért is gondoltam, hogy rá kéne szánni 80 percet eme alkotásra. Magam sem tudom eldönteni, hogy megérte-e vagy nem... Végülis annyira csapnivaló filmecske, hogy már csak ezért érdemes megnézni :)

A történet szerint egy repülőgép viharba kerül és lezuhan a Himalájába. A túlélők fiatalok, akik egy focicsapat tagjai és éppen Japán felé voltak úton, hogy játsszanak egy meccsen. Miután a katasztrófa után magukhoz tértek, elkezdenek további túlélőket keresni, de csak az egyik pilóta, illetve edzőjük él még, aki a "szükséges mondatok" után meghalnak. Az edzőt egy picit lelkizik a csapatkapitánnyal, a pilóta pedig annyit el tud mondani, hogy a fekete doboz és adóvevő a gép hátuljában van, ami a gép elejének a roncsától kb. 10 km-re van. Ketten vállalják, hogy elmennek a roncshoz, a többiek pedig maradnak. Ruhákat és élelmet keresnek. Nem sokmindent találnak, csak egy kis csokit, és pár pulóvert vesznek fel. Természetesen egy doboz gyufát is találnak, úgyhogy rögtön tüzet is gyújtanak, és mellette melegszenek. Éjjel pedig visszavonulnak a roncsba, ahol be tudnak takarózni.

A néző közben megismerkedhet a rettegett Jetitől, aki be is csalja barlangjába a két fiút, akik a roncs másik feléhez indulnak. Az egyiket elragadja, a másik fiú pedig egy kis résen át tud bújni, s bár húzná maga után barátját, de csak a fél karját sikerül megmenteni.

Vissza a többiekhez: békésen alszanak, közben látjuk, hogy a holttesteket, szépen egymás mellé hanyatt fektették a hóban. Az egyik lány félálomban látja, amint egy fura alak elviszi az egyik holttestet. Azonnal felébreszti a többieket, akik persze nem nagyon hisznek neki, de azért annyit megállapítanak, hogy esetleg egy medve járhatott ott.

Mindeközben egy kis faházban egy pasi és és egy nő tudomást szerez a szerencsétlenségtől. Ők lennének a felmentősereg, akik helikopterrel azonnal indulnak menteni. Na persze ahol a gép lezuhant, ott nem tudnak leszállni, csak valahol máshol, ahonnan még 2-3 napot kell tovább gyalogolniuk. Érdekes. No de ők lelkesen nekivágnak az útnak, láthatjuk őket gyaloglás és alvás közben is... Nagyon izgi...

A barlangban rekedt fiú próbál elszökni, ami valahogy sikerül is. A mentőcsapat közben hatalmas véres nyomokat lát, de rendületlenül baktatnak tovább a hóban.

Barátaink továbbra is a roncs körül téblábolnak, azon tanakodva hogy ki vagy mi vihette el a holttestet. Mivel a csoki fogyóban, ezért ketten nekiállnak vadászni, de egy nyuszikán kívül mást nem tudnak elejteni. Az egyikük megjegyzi, hogy bár mindannyian arra gondolnak és nem merik kimondani, azért lenne ott mit enni. No persze mindenki ellenzi! Megint eltelt egy nap, a mentőcsapat persze még mindig nem ért oda. Kaja nincs, gyufából az utolsó előttit használják el. Ketten jól összevesznek a lehetséges kajálási lehetőségen, de mivel belátják hogy nincs más, ezért a csapatkapitány, aki egyébként legjobban ellenezte a dolgot megy el a hullákhoz. Mondja a többieknek, hogy ne menjenek vele, ne is nézzenek oda, jobb ha nem tudják melyik részt sütik majd meg, és az egyik csajnak még azért odaszól, hogy "nyugi, a bátyádat nem bántom". Hát hatalmas kő esett le a szívemről :D
A csajéról kevésbé, mert végülis nem eszik a többiekkel, visszamegy a roncsba, éjjel pedig eltüzeli az összes holttestet. Motoszkálást hallanak, az egyik vagány csávó pedig egy riasztópisztollyal vidáman közli, hogy na majd ő lelövi azt a valakit vagy valamit. A barlangból megszökött srácot sikerül is jól pofán lőnie, srác hanyatt vágódik, amelyik lőtt azt szidják a többiek. Aztán egyszercsak újabb vendég érkezik a rettegett Jeti személyében. Nagy sikoltozás, ribillió, olyannyira, hogy a ki tudja milyen messze lévő felmentőcsapat is felébred, és távcsővel lesik, ahogy a Jeti döngeti a roncs oldalát. Jeti elviszi azt a csajt, akibe a csapatkapitány bele van esve. Na reggelre nagy nehezen a mentőcsapat megérkezik barátainkhoz, ám ahelyett hogy mennének a fenébe, elhatározzák, hogy bizony megmentik az éjjel elrabolt lányt, mert hátha életben van. Bár egy srác tiltakozik, de miután a mentőcsapat férfi tagja közli vele, hogy akár ott is maradhat egyedül és megvárhatja a többieket, mégis úgy dönt, hogy velük megy. Ez azért nehéz döntés lehetett.

Csajszi közben felébred a barlangban. A mi romantikus Jetink békésen szuszogva alszik, egyik mancsát a lányon nyugtatva. Csaj nagyon halkan vinnyog, próbál kiszabadulni újdonsült lovagja karmai közül. Ahhoz képest hogy a másik srácot azonnal tépte-szaggata a Jeti, igazán rendes volt, hogy most a nagy kajálás előtt aludt egyet. Végülis telehassal tényleg nem jó aludni.
Na, csaj valahogy kikászálódott és természetesen addigra megérkeztek a barátai is. Amire számítottam, bejött: sikerült megmenteni a lányt. Ki gondolta volna. Naná hogy már ő is más szemmel tekintett a csapatkapitányra, volt idő smárolni, gondolom a Jeti illedelmesen ilyenkor nem támad... Ahogy indultak, csapatkapitány megcsúszott, majdnem leesett a jó mély szakadékba, de persze megmentették, a Jetit pedig kinyírták. Én pedig megnyugodtam.
Mostmár békésen indulhattak hazafelé, csaj megmentve, Jeti kinyuvasztva.

Egy pillanatra még visszatért a kép a roncshoz. A pofánlőtt fél szeművé vált barlangból megszökött fiú mocorogni kezdett, és megbeszélte magával, hogy életben van. Erre a hóból kinyúlt egy Jeti-mancs, és már olvashattuk is a stáblistát.
Gondolom ez a fiú már reggeli/ebéd/vacsora lett. Hogy a kinyírt Jeti karja volt-e, netán egész Jeti-kolónia él a Himalájában, az nem derült ki.

No és akkor egy szó a retteget, borzasztó, vérengzős Jetiről: amikor először megláttam elmosolyodtam. Megijedni az egész film alatt nem tudtam tőle, pedig nagyon próbálta borzolni a nézők idegeit, hiszen volt amikor üvöltött félig véres szájjal és nagy fogakkal, volt amikor hatalmasokat ugrált. Ehhez képest inkább röhejes kis jószág, kb. annyira lehet megijedni tőle mint egy cinkétől a fán. Szóval inkább vicces, mint ijesztő... Az 1941-ben készült Farkasember címszörnye sokkal ijesztőbb, mint ez a 2008-as Jetike.

Egyébként maga az alapsztori, az ötlet nem lenne rossz. Legalább végre nem darabolós-fűrészelős-késes-maszkos figura gyilkolássza az egy kupacba gyűlt fiatalokat. Úgyhogy emiatt egy 10/2-t megérdemel :)

2010. április 6., kedd

Az első zombifilm - Lugosi Bélával


Közel 80 éve, 1932-ben készült a filmtörténet első olyan filmje, amelyben szerepeltek élőhalottak, azaz zombik, sőt, még a film címében is szerepel a zombi szó: A fehér zombi (The White Zombie).
Az alig több mint 1 órás, fekete-fehér film története:
Egy fiatal pár, Madeline és Neil esküvőjükre készülnek, amikor egy Beaumont nevű ismerősük felajánlja nekik, hogy az ő ültetvényén házasodjanak össze. Az ide tartó úton furcsa dolgokat, illetve lényeket látnak, mégpedig élőholtakat, azaz zombikat.
Miközben az esküvőre készülnek, öltözködnek, addig Beaumont felkeres egy fura figurát, bizonyos Legendre-t (Lugosi), akinek a malmában élőhalottak dolgoznak. Beaumont-nak ugyanis egy titkos célja van: szeretné "megkaparintani" a fiatal menyasszonyt. Legendre egy olyan italt ajánl a férfinak, ami egy pohár italba keverve, vagy virágra cseppentve elkábítja az embert. Beaumont először próbál "becsületesebb" módszert választani. Konkrétan amikor a menyasszonyt kíséri az oltárhoz, győzködi, hogy ők ketten jobb páros lennének, mint Neil-el együtt, ám a nő finoman elutasítja a férfit. Ekkor ad egy szál rózsát a nőnek, amit a Madeline a csokrába is tűz - természetesen előzőleg Beaumont rácseppentette azt a bizonyos italt.

Az esküvő megtörténik, a nő pedig rosszul lesz, elájul. Mindenki azt hiszi, hogy meghalt, meg is tartják a temetést. Csak Legendre és Beaumont tudja az igazat. Beaumont azonban mégsem elégedett, hiszen - bár az övé lett a nő - még csak nem is mosolyog, bármit csinál, meredten néz maga elé. Hiába a sok ékszer, a szép ruhák. A férfi hamar rájön, hogy így az egész nem ér semmit...

Amikor szeretne mindent visszacsinálni, akkor Legendre belőle is élőhalottat csinál. A helyi pap pedig rábeszéli Neilt, a vőlegényt, hogy keresse meg a menyasszonyt, aki valószínűleg még életben van... Útra kelnek és megérkeznek az Élőhalottak Sziklájához, ahol Legendre és az élőhalottak élnek, itt tartja fogva a már beszélni képtelen Beaumont-ot, és persze Madeline-t is. A pap és Neil sikeresen bejutnak a kastélyba, Neil azonban lázas lesz, és Legendre úgy hipnotizálja a fiatal nőt, hogy majdnem leszúrja Neilt, de szerencsére a pap még idejében közbelép, sőt, a zombikat is úgy tudja irányítani, hogy mind leugranak a tengerbe. Beaumont pedig Legendre-t löki le, majd ő maga is utánaugrik. Így a kastély megszabadul az összes élőhalottól, Madeline pedig visszatér az élők közé, felismeri Neilt, és azt hiszi, hogy mindez csak fura álom volt.

A film azoknak talán "gagyi", akik a mai kaszabolós, fröcsögős véres horrorokon nőttek fel. Pedig ha belegondolunk, akkor ezek a 70-80 éves klasszikus horrorok az alapjai a mai horroroknak és sok filmnek, szóval nem biztos hogy le kell nézni és szólni őket, sőt! Talán viccesek a ruhák, a helyszínek, talán nagyon mű-nek látszik, én mégis szeretem őket, és biztos hogy a közeljövőben megnézek még pár Lugosi filmet. Azért mégiscsak büszkék lehetünk rá, hiszen akárkik is bújnak majd Drakula bőrébe, mégiscsak egy magyar volt az első aki a nagy Hollywood-ban életre kelthette ezt a félelmetes figurát. Nem véletlen tartják még ma is őt az igazi és egyetlen Drakulának, és ez csak egy a szerepei közül!

2010. április 5., hétfő

All About Steve (2009)

- Avagy Sandra Bullock "Málna-nyertes"-filmje
(Aka S. B. - filmek 1. rész)

Csak akkor szenteltem nagyobb figyelmet ennek a filmek, MIUTÁN Sandra a megnyerte vele "méltó jutalmát". :) Az elvárásaim Sandrával nagyok, vagyis inkább úgy mondanám, megszoktam tőle 1 erős színvonalat...
A filmmel azonban nem voltak nagy elvárásaim. Nézegettem a Port-os fórumot, ami több volt, mint vegyes. Volt aki 9-est adott rá, mások végig se bírták nézni. Utóbbi általában nem feltétlenül szegi a kedvem. Ha már Sandra a kedvencem, "kötelezően" látnom kell. :))

A story röviden (NEM KEVÉS SPOILER-t tartalmaz): Nem mindennapi lexikális tudással megáldott hősnőnk, Mary keresztrejtvény-készítőként dolgozik, a helyi kis újságnak. Számára ez a tökéletes munka, és a kiteljesedés netovábbja. Irtó büszke arra, amit csinál, és amit ezzel "ad" az embereknek. Mert ugye, a keresztrejtvényeket mindenki szereti.

Kiderül, hogy Sandra még (vagy most épp) a szüleivel él otthon. Nem világos az a gázrobbanás(?) vagy egyéb, ami miatt jelenleg(?) erre kényszerül. De abban sem vagyok biztos, nem-e üres kifogás ez, vissza kellene nézni. Az ősök szerveznek neki 1 "vakrandit", amihez persze semmi kedve, mert biztos benne, hogy meleg lesz az illető...

Sandra egyébként szokás szerint csinoska a filmben, szőkés hajzata a The Blind Side után már nem is annyira sokkoló, mégse mondanám, hogy jó. :) A karakterhez passzol, hogy egy kicsit tovább bolondítsa az egyébként is "flúgos" csajt. Na, és az ominózus piros csizma mindig rajta, amin mindenki külön kiborul. :) Alapjáraton csak beszél, pörög, beszél, jótét lélek, de mindenkinek az idegeire megy. Tényleg kissé fárasztó.

Aztán mégse mondja le a randit, és kiderül: Steve 1 jó csávó! Mary szinte sokkot kap, szóhoz sem jut. Nem úgy később, a kinn parkoló autóban, ahol aztán többé nem fogja vissza magát. :) A film talán egyik - kevés ilyen van - legviccesebb jelenete, amikor "ráugrana" a fickóra, de elfeledkezik a biztonsági övről, és fuldokolni kezd. :DDD Egyébként is csetlő-botló az egész nő, ez még talán viccesnek mondható. de leginkább FURA, ahogy az egész film.
A randevú rövidre sikerül (közben Steve inkább beletörődő mint lelkes), hirtelen elszólítja a munkahelyi kötelesség... Udvariasságból mondja Mary-nek, hogy bárcsak vele mehetne...

Ezzel el is indítja a "lavinát", ami a film fő mozgatórugója. Miután kirúgják a munkahelyéről Mary-t, (mert egy pocsék keresztrejtvényt készít kizárólag Steve-ről) nekivág, hogy utánamenjen a helyi Hír TV-nél operatőrként dolgozó férfinak. Így keveredik kisebb-nagyobb bonyodalmakba, és levakarhatatlan lesz Steve-ről... A helyzetet tovább bonyolítja Steve bemondó kollégája, aki roppant mód élvezi a helyzetet, és csak tetézi a "bajt"...

Később váratlan pálfordulat következik be, 1 véletlen baleset következtében. Akik eddig ki nem állhatták Mary-t, már szurkolnak neki. A vége - nem a szokványos - happy end, de Mary mégis boldog: szeretetre és megértésre talált.

Összegezve: Nem nevettem magam könnyesre. Az eleje több, mint lapos, a story kifejezetten gyenge, ami vígjátéknál még nem lenne baj, de ITT BAJ. 1 kezemen megszámoltam a poénokat, amik közül 1 se volt könnyfakasztó. Kicsit unalmas is.
Mary IDEGESÍTŐ. Mary "repked". Mary-nek be nem áll a szája...
Színészi teljesítményt önmagában véve kedvencem hitelesen játszik, azzal nincs gond. Azért a film 2/3-ánál már megszoktam a karaktert. Néha még Sandra jellegzetes stílusára is ráismertem. Mindamellett Mary nagyon jó ember, mint kiderül, és igenis szeretnivaló. (talán azért is mert maga SANDRA szeretnivaló.) Ilyen vegyes érzésekkel álltam fel a film mellől, de a film kedves kisugárzása mégis volt annyira meghatározó, hogy bár kedvenc filmem nem lesz, de talán újranézem valamikor. ;)

Ha másra nem is, ez a film arra jó volt, hogy megszülessen 1 rendkívül vicces Arany Málnás beszéd, ami azóta is csupa pozitív visszhangot szül, és tényleg nagyon jó döntés volt tőle! :)
Valóban eddigi leggyengébb filmje, de abban nem vagyok biztos, a tavalyi év LEGgyengébbje-e. Az biztos, hogy Sandrától már - joggal - TÖBBET várnak az emberek (én nemkülönben), mint ezt a lightos, kis egyszernézős filmet. Ez lehet az ok, amiért ő kapta (és talán érdemelte?) a díjat.
Nem bánom, főleg mert történelmet írt az egyazon-évben Oscar-jával. :) Azért szeretünk, Sandra, alias "lökött Mary". :)


10/5