2012. április 14., szombat
A Titanic éjszakája (1958)
Ezen a héten a fél világ Titanic lázban ég, és ma talán még azok is hallanak a hajóról, és foglalkoznak vele néhány perc erejéig, akiket nem izgat a téma. Ma van ugyanis pontosan száz éve annak, hogy első, és egyben utolsó útján a jégheggyel való ütközés során olyan sérülést szenvedett a hajó, ami katasztrófába torkollott, és aminek kb. 1500 halálos áldozata lett.
Engem már gyerekkoromtól érdekel és foglalkoztat a téma. Ami csak a kezembe került, mindent elolvastam, megnéztem. Sok cikket, néhány könyvet olvastam, a neten is keresgéltem régi képeket, az pedig nem kérdés, hogy James Cameron 1997-es filmje egyik legkedvencebb filmem. Így a hétvégét érthető módon a Titanic-kal, és az emlékezéssel töltöm. Bár nem voltak a hajón felmenőim, tehát semmi távoli kötődésem sincs hozzá, mégis lenyűgöz. Mindezt úgy, hogy egyébként nem vagyok se hajó-, se tengerimádó, de még csak úszni sem tudok :) Talán ebből is látható, hogy a Titanic körülötti rejtélyek, történések és maga a kor is úgy ahogy van, lenyűgöző, érdekes, izgalmas, megdöbbentő és szomorú egyben.
1958-ban készült el Walter Lord könyve alapján A Titanic éjszakája (A Night To Remember) című film. Eddig ezt nem sikerült megnéznem, viszont a századik évfordulóra részben ezzel a filmmel emlékeztem.
A történetet nem nagyon szeretném ecsetelni, azért sem, mert azt hiszem, nagy vonalakban mindenki tudja. Akkoriban Walter Lord könyve volt az, ami a lehető legpontosabb és legrészletesebben közölte a tényeket - természetesen úgy, ahogy akkor azt tudni lehetett, és ahogy a visszaemlékezésekből össze lehetett gyűjteni. Azóta is folyamatosan bővülnek az információink, hiszen azóta is sok túlélővel beszéltek, sokan dolgoznak azon, hogy a lehető legpontosabban rekonstruálják a történteket, no és persze a roncsokat is 1985-ben találták meg, tehát érthető hogy 1958-ban még néhány dolgot máshogy képzeltek, mint azóta kiderültek.
Ettől függetlenül a film egy tökéletesen korrekt feldolgozása az eseményeknek, és nekem legalább akkora kedvencemmé vált, mint Cameron klasszikusa.
Egyáltalán nem zavaró, hogy a film fekete-fehér. Sőt, mivel az eredeti Titanicról is régi, fekete-fehér fotókat láthattunk, így talán még érdekesebb és hihetőbb. A film 54 éves! Ezt azért nem árt figyelembe venni, mielőtt valaki megnézi, és netán legyint rá, hogy elavult, vagy fapados. Én úgy gondolom, a kora ellenére is igazán helytálló, és a korhoz képest nagyon is látványos!
Az utasokról készült eredeti képek alapján úgy gondolom, hogy a karakterek is megfelelőek és kellően hasonlóak. A fontosabb személyek megjelenítésre kerültek, de természetesen a zenekar, vagy éppen a pék is :) Maga a jéghegy és az ütközés is látványos, a süllyedés szintúgy. Ekkoriban még nem fogadták el azt az elméletet, hogy a hajó kettétörött, így ez nem került a filmbe, de ezen kár is fennakadni. Mivel a film címe a szomorú éjszakára utal, ezért a film nagy részét természetesen az a néhány végzetes óra teszi ki. De a film elején kapunk egy kis ízelítőt abból, hogy melyik osztály utasai hogyan készülnek és indulnak. A film végén pedig láthatjuk, hogyan haladnak tovább a mentőcsónakok, kik próbálnak visszamenni túlélőkért, és kik azok, akik inkább továbbhaladnak attól félve, hogy a túlélők miatt esetleg felborulhat a csónak és így veszélybe kerülnek...
Pár perc híján a film két órás, de végig magával ragad és lenyűgöz. Úgy voltam vele, mint először a Cameron-féle filmmel. Elvesztettem az időérzékemet, és nem is tűnt fel, hogy két órán keresztül tapadtam a filmre. Azt hiszem az adott korban ugyanolyan hatalmas és látványos alkotás volt, mint 15 éve James Cameron filmje. El tudom képzelni, hogy akkoriban milyen hatással volt a nézőkre. Nekem ez a film is kedvencemmé vált és egész biztos jópárszor elő fogom venni, akár következő évfordulókon, akár csak amikor "Titanicozhatnékom" lesz... A téma rajongóinak kötelező darab, de mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, aki esetleg emlékezni szeretne most hétvégén, vagy akit picit is érdekel a téma, és nem zavarja, hogy fél évszázados alkotást nézzen :)
Az 1500 áldozat nyugodjon békében. Úgy gondolom, hogy most, de újabb száz, sőt ezer év múlva is méltán érdemlik meg az emlékezést, s akár újabb és újabb feldolgozásokat, filmeket a témáról!