A 23-as szám (The Number 23) 2007

Avagy Jim Carrey komolynak szánt, de inkább röhejesen sikerült "firkálási kényszere": majdnem 5x23 perc zagyvaság és dögunalom!

Tegnap este, jó pár éves késéssel, sikerült megnéznem ezt a Jim Carrey-filmet. Bár tesóm már annak idején óva-intett tőle, miszerint 1 baromság, azért, ha már belebotlottam a TV-ben, csak hajtott a kíváncsiság, milyen is JC egy komolyabb, thriller-féle szerepben. Azok közé tartozom, akik kedvelik, és tudnak röhögni az idióta gumiarcú színész filmjein, legalábbis a régebbieken (pl. Dumb és Dumber, Maszk). Továbbá Joel Schumacher-rendezőben is bíztam azért valamennyire.

Különösebb elvárásokkal nem álltam neki a filmnek. Hát jól is tettem, ugyanis ha nem is bántam meg a ráfordított időt, de valószínűleg nem nézem meg még1x...

A story elég banális: a történetet szinte végig a főszereplő, Walter Sparrow meséli. Kóbor állatok befogásával foglalkozik, de 1x az egyik állat befogáskor megharapja a karját, majd elfut előle. Ezzel kezdődik el a "tortúra". Ugyanis elkésik a feleségével, Agathával (Virginia Madsen) megbeszélt randiról. Addig az asszony unalmában betér 1 könyvesboltba, mert 1 rongyos, piros színű könyv a polc közepén szinte "hívogatja", beleolvas. Mikor Walter megérkezik, végül megveszik a könyvet. Mivel a nő érdekesnek találja, a férj neki is áll olvasni. Nahát, innentől aztán MERŐ UNALOM szinte az egész film... Másról se szól, mint hogy ÉJJEL-NAPPAL A KÖNYVET BÚJJA. Már csak azért is, mert a "főszereplővel" egyre több közös vonást vél felfedezni. Még azt is, hogy kiskorában mi volt a kedvenc mesefigurája. Ahogy a szerző meséli a történéseket, Walter egyre inkább magára ismer, továbbá rájön, hogy minden történés a a 23-as számra vezethető vissza. Nem is sorolom, hogy jön ki minden történésből, és hogy kísérti ez a szám. De több, mint fárasztó. Pedig engem be lehet vinni a csőbe, nem fogok a főhős után számolni, hogy jött ki a 23, összead, kivon, levon, tiszta száraz számmisztika az egész, és részemről egésznek semmi értelme... A könyvben a szerző nyomozó, aki munkája során 1 nőbe botlik, aki öngyilkosságot készül elkövetni, mert hogy beleőrül abba, hogy mindenütt "ott van a 23". Először úgy tűnik, sikerül lebeszélnie a nőt a tettéről, és nem akasztja fel magát. De mikor már azt hinné, sikerrel járt, a nő kiugrik az ablakon. Gyerekkorában is fura dolgok történtek vele, a szomszéd öngyilkossága (amit gyilkosságnak gondolt), az apja halála. A szerző élete egyébként eléggé noir-stílusban jelenítődik meg, ami nekem nem igazán jön be. Van 1 Felizia-nevű csaja is, aki Walter feleségének fekete hajú mása.
Lényeg a lényeg, a film másról se szól, csak hogy Walter egyre jobban belelovalja magát a könyvbe, le se bírja tenni, és őt is "kísérteni" kezdi a 23, mindenhol azt látja... Ahogy halad a könyvben a történetben, egyre durvább dolgok történnek, a nyomozó végez Feliziá-val. Ezután maga Walter is azt álmodja, hogy megöli a feleségét. Ennek aztán részemről se füle, se farka nem volt. Elmegy 1 hotelbe, ahol a 23-a szobát veszi ki, valami miatt. Elkezd "nyomozni" a könyv után, kiderül, hogy magánúton adták ki. Már nem is tudom, hogy jut el 1 börtönbe, 1 elítélthez, aki büntetlenül ül valaki helyett, de a könyvet nem ő írta. Végül közösen 1 öregemberhez jutnak el, aki az asszonynak elárul valamit, de erről a férj nem tud, majd meghal. Aztán Walter és a fia rájönnek, hogy ha bizonyos sorokat olvasnak össze, akkor eljutnak 1 helyre, ahol a 23. lépcső alatt ásva, 1 csontvázat találnak. De azt is sejtik, hogy a valódi gyilkos szabadlábon, és tud róluk... Mire szólnak a rendőrségnek, a leletnek nyoma vész. Otthon, és a feleség előző utalásaiból derül ki, mikor földes kezét mossa, hogy ő vitte el a leletet. Walter-nek becsap a villám, miszerint a felesége a gyilkos. Ezután jön a marha nagy "csattanó", Agatha a pince limlomjai között szembesíti férjét azzal, hogy Ő SAJÁT MAGA ÍRTA A KÖNYVET. A férfi elmegy újra a hotelbe, ahol az egész fal tele van írva a könyv hiányzó, 23. fejezetével, ahol mindent "beismer". Walter először kiborul, aztán kezdenek neki beugrani a dolgok, hogy valóban így van. Már az apja is hasonlóan megrögzött volt. Walter fiatalabb korában megismerkedett 1 lánnyal, aki később megcsalta, ezért megölte őt. Ő pedig öngyilkos akart ezután lenni, leveti magát, de nem hal meg, csak súlyosan megsérül. (A könyvben szereplő szőke nő saját magának a megtestesülése). A csontváz, akit találtak, a régi szerelme volt, akit megölt. A gyilkosság a szeretőre lett fogva, ő ül jelenleg ártatlanul is börtönben. Walter klinikára kerül, kikezelik, de kezelőorvosa, átírva a szerzőt, kiadja a könyvet, itt kezdődik az egész bonyodalom. Később Walter kigyógyul, és '"új élete kezdetén" találkozik Agathával, jövőbeli feleségével. Innentől jeles férj, és családapa. A feleség állítólag múltjáról mit sem tud, és meggyőzi a férfit, mielőtt hévében végezne vele, hogy ő már nem az az ember. Milyen megható! A film vége az, hogy a férfi feladja magát, és készül letölteni a börtönbüntetést.

Összegezve: lehet, hogy én nem néztem elég figyelmesen, de a film feléig kifejezetten unatkoztam, már úgy volt, hogy elkapcsolok, de aztán győzött a kötelességtudat, ha már elkezdtem, nem hagyom félbe. :P A film 2/3-áig számomra hatalmas zagyvaság, mikor mást sem csinál, csak olvas, és azt kommentálja. Mindenütt a 23. Na persze, ez nem más, mint a vonzás törvénye. Ha valami nagyon foglalkoztat, akkor persze, hogy azt látjuk mindenhol, ez mindenre igaz a való életben, de hogy már Feliziának is 23 pár cipője volt, az már sok volt nekem. :DDD Meg hogy mindent mindenre és mindenkire firkált... Pffff.... Még jó, hogy a wc-n ülve, nem 23 lap wc-papír lapot tekert le "véletlenül" magának. Nagyon erőltetett, belemagyarázós volt az egész....
Továbbá baromira nem logikus, hogyha a feleség rádöbbenve a pincében talált dolgokra, évekig próbálta "eltitkolni" férje elől saját múltját, mi a kaporért veteti meg a könyvet, előidézve ezzel a "bajt"???? Hát csak azért, hogy legyen 1 story, amit én hülye, még képes is voltam megnézni. ;))

Bár a 2/3-ig tartó dögunalom után, ami kb. 10/2, a végére egész összekapta magát a történet, illetve azt mondanám sikerült VALAMI STORY-FÉLÉT kicsikarni a sok zagyvaságból. Csak azért ért poz. csalódás, mert azt hittem, még ennyire se telik majd a készítőktől... De akkor is sokkal többet vártam 1 olyan neves rendezőtől, mint Joel Schumacher. A történet néha már groteszkbe csapott át, a noir-os jelenetek + nagyon zagyvák voltak. Jim Carrey nem lett volna olyan rossz, de pont az említett "majdnem vicces", jelenetek miatt nem tudtam teljesen komolyan venni. Pedig próbálkozott... Talán lesz ez még jobb is...

Összegezve, nem vártam sokat, de még azt is alulmúlta. Nem tetszett sem a rendezés, sem a stílus. Az alaptörténet, ha nincs agyonmagyarázva, és - erőltetve, még jó is lehetett volna. De izgalom, feszültség sehol, amit az ember ELVÁRNA 1 thriller-nek beharangozott filmtől, sokkal izgibbet vártam, majdnem elaludtam. Drámának pedig nem elég drámai, főleg az említett röhejes jelenetek miatt...

Jim-nek még gyakorolni kell a drámai jeleneket, míg Leo DiCaprio kisujjából kirázza az efféle szerepeket, JC-nek nem klappolt annyira, bár mentségére, nem csak az ő hibája....

Csakis a nem olyan rossz alapötlet , Jim Carrey "próbálkozása" miatt, és a "legalább valami kisült a végén belőle" utóérzés miatt, leszek jószívű. Viszont újranézni biztos nem fogom. Ajánlani kizárólag csak JC-fan-eknek, akik szeretnék kedvencüket a skatulyán kívül látni, + elvetemült számmisztika-rajongóknak ajánlom, nekem a fejem megfájdult a sok számtól és erőszakos belemagyarázástól! ;) 10/4

Komfortos Mennyország (The Lovely Bones) 2009

Tegnap délután valami "fajsúlyosabbra" támadt kedvem, ezért Peter Jackson legújabb drámájára esett a választásom (nem mintha nekem a neve sokat nyomna a latba, mert a Gyűrűk Ura-filmek engem sosem hatottak meg): Véletlenül botlottam bele, és érdekesnek találtam a tartalmát, továbbá a főszereplők listája több volt, mint hívogató: Stanley Tucci, Mark Walhberg, Rachel Weisz, Susan Sarandon. A film egyébként Alice Sebold regénye alapján készült, én nem olvastam, de állítólag nem ragaszkodik teljesen hűen a könyvhöz. De mivel nem tudok hasonlítgatni, részemről nem bántam...

A történet középpontjában Susie Salmon (Saoirse Ronan) "halálának története" áll. Tehát a legelején tudni már, hogy ez se lesz 1 vidám film, mégis - vagy tán pont ezért - kíváncsian vártam, mi fog ebből kisülni...

1 nagyon kedves kis jelenettel indul: a 2 éves kis Susie 1 hógömbbe zárt kis pingvin miatt szomorkodik, mert hogy "biztos magányos ott benn, egyedül". Erre apukája (Mark Wahlberg) megnyugtatja, hogy "tökéletes világba van zárva", és megrázza neki a gömböt. :) Aztán eltelik 12 év (1973-ban járunk), és a kis család immár 4 tagúra bővül, Susie-nak immár van 2 testvére, 1 pár évvel fiatalabb húga, és 1 kisöccse. Megismerhetjük a família hétköznapjait, és magát Susie-t, aki éli a gondtalan tinilányok életét. Imád fényképezni, és természetfotós szeretne lenni. Állandóan fotózza a környezetét. Majd elmeséli nekünk élete legszörnyűbb napját (ami nem az, amit várnánk), hanem mikor az öccse majdnem megfulladt, 1 lenyelt ágtól. A nővér kocsiba pattan, és ő maga viszi be a kórházba, megmenekül, és a család megkönnyebbül. Az idill helyreáll, minden tökéletes. (Az anyát Rachel Weisz alakítja). Lynn-nagyi (Susan Sarandon) szerint, mivel megmentette az életét, őrá hosszú élet vár. De ezt rögtön kommentálja is a lány, miszerint a nagyi most is tévedett...
Susie szerelmes lesz 1 fiúba, Ray-be, aki pár évvel fölötte jár. A föld fölött lebeg, főleg mikor kiderül, hogy a srác sem közömbös iránta. Hogy ne örüljünk sokáig, kommentálja, hogy még ebben az évben, 14 évesen, december 6-án meggyilkolják... Megtudjuk, hogy a család ismerte a gyilkost, Susie 1x még le is fotózta őt. A magányosan élő férfi hobbija a makettezés, folyton a lány jár a fejében. Közben van 1 újabb megható jelenet, apa és lánya között, együtt maketteznek, üvegbe járt kis hajókat. Eddig minden szép és jó, a kiszemelt srác beszédbe elegyedik Susie-val, sőt, még 1 kis papírlapot is a könyvei közé csempészik. Aztán már majdnem elcsattanna az első csók a suli folyosóján, (Susie élete első csókja), amikor megzavarják őket. De megbeszélnek 1 találkát pár nap múlva. A lány repes a boldogságtól, vígan tart hazafelé.

A gyilkos férfi eközben bungalót tervez a közeli kukoricaföld alá, ahol Susie is minden nap hazajár. Már késésben van, de a szél elfújja azt a bizonyos odacsempészett papírlapot, és elkezdi azt kergetni. Ekkor találkozik a közelben lakó férfival, George Harvey-val (akinek immár láthatjuk az arcát: Stanley Tucci, kopaszos-szőkés hajjal, bajusszal, nagy szemüvegben, szinte felismerhetetlen), és beszédbe elegyedik a lánnyal. Susie először sietne, de a boldog gondtalanság elaltatja a gyanakvását, és mikor a férfi beinvitálja a föld alatti bungalóba, vele tart. Eközben besötétedik, a család vacsorázik, és várják őt is haza. Susie-nak nagyon tetszik a kis mécsesekkel kivilágított "titkos rejtekhely". (engem a hideg rázott tőle, csak úgy mint a remekül alakító Stanley-től). Először még udvarias, majd kissé erélyesebben kéri a lányt, hogy még maradjon, igyon valamit. Itt már elkezd feszengeni a lány, érzi, hogy valami nagyon nem stimmel... Szinte tapintani a feszültséget, ahogy a szíve a torkában dobog, és szinte megmerevedik a félelemtől. Remekül játszik a tekintetével, abban minden benne van! A "nem bántalak Susie" mondat után nem bírja tovább, és menekülőre fogja.... Rohan a kukoricáson át, a főútig, ahol egyik különc osztálytársába botlik, aki megtalálja és felveszi a cetlit, majd néz utána. (a lánynak különleges képességei vannak). Eközben a család már aggódik, rendőrök keresik az eltűnt lányt, majd maga az Apa is a keresésére indul. Susie rohan a kietlen utcán, meglátja az apját, de hiába szólongatja... Hazaérve a házba, a saját szobájába lépve, furcsa mód George-ot látja, 1 koszos, földes, véres fürdőkádban, minden csupa vér... Hátborzongató képsorok.... Susie karlánca a mosdó fölé akasztva. 1 borotva. Susie velőtrázó sikolyt hallat...

A rendőrök megtalálják a bungalót, a lány sapkáját, és sok-sok vért. A holttestet viszont nem. A család (főleg az apa), ezért még reménykedik. De hamar rá kell döbbenniük, hogy gyilkosság történt, gyászolnak. Megindul a nyomozás, eljutnak George házába is, aki remekül színészkedve nem kelt gyanút bennük, pedig a karlánc ott van a lakásban.

Ezután Susie a "két világ közé kerül", se nem a Földön, se nem a mennyben ragad. Látványos, képzeletbeli tájakra kerül, és onnan figyeli a történéseket. Látja a szomorkodó Ray-t, és a családját. Végtelen búzamezőn fut, ami 1x csak megtelik vízzel, őt ellepi, így soha nem éri el a fiút... Nagyon érzékletes. Ezután Ray és a különc lány beszédbe elegyedik, és a csaj visszaadja a fiúnak a verset (a cetlit, amit megtalált), amit Ray Susie-nak írt. Ahogy telik az idő, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Susie mindezt figyeli. Telik az idő, de a lány nem tud "továbblépni", valami nem engedi.... Találkozik "saját világában" 1 másik lánnyal, de ő hiába kéri, hogy tartson vele. Végül együtt maradnak, ebben a köztes világban, ami rendkívül látványos, változatos, és már-már a giccs határát súrolja, de egyben nagyon művészi.

Az anya elfojtja bánatát, az apa nagyon szenved... Kiderül Susie elbeszéléséből, hogy George-ra senki sem gyanakszik. Az apa viszont szinte "érzi" lánya jelenlétét, csak úgy mint a kisöccs, aki tudja, hogy Susie "figyeli őket".
Mivel Susie szenvedélyes fotós volt, és sok tekercs film maradt "utána", az apa, hogy enyhítse bánatát, minden hónapban előhívat közülük egyet. Mivel a kislány a környéket fotózta, ez remek tippeket ad az apa számára, kiket lehet gyanúsítani... Szinte mindenkire gyanakszik. Az anya ezt már nem bírja cérnával, és elutazik egy időre, hogy felejtsen. A nagyi viszont hozzájuk költözik. Ahogy az idő telik, Susie húga valamiért gyanúsan kezdi méregetni George házát, akit ráadásul a kutyája is nagyon ugat.... Rendszeresen a ház előtt fut el tornaórán, és mindig figyeli a házat. De a gyilkos is szemmel tartja őt. Sejteni lehet, hogy már a húgra is fenné a fogát.
Eközben Susie-t hiába hívják "odaátról". Nem mer bemenni a házba, és tudja azt is, hogy a húga veszélyben van. George többek után is leskelődik eközben a kukoricásban. Már a húgról is elkezdi gyűjteni a cikkeket, csak úgy mint anno Susie-ról.

Mikor az apa előhívatja az utolsó tekercs filmet, amit a lánya nem sokkal a halála előtt fotózott, feltűnik neki George, aki ezúttal 1 madárlest eszkábál. Az apa beszédbe elegyedik vele, a vége az lesz, hogy megérez valamit, és dühében majdnem rátöri az ajtót. Este pedig utánamegy a kukoricásba, de véletlenül 1 fiatal párocska lány tagját támadja meg, ezért a fiú majdnem halálra veri. George ezt figyeli pár méterről. Susie nagyon szomorú, hogy így kell látnia apját, tudva mennyi mindent tesz érte. Ezért úgy dönt, mégis bemegy a "rettegett házba". Itt aztán a '60-as évektől kezdve, vagy fél tucat fiatal lány halála elevenedik meg előtte vizuális módon. velük mind George végzett. Legvégül pedig a saját halálával is szembesül: a férfi őt is megölte, akkor a bungalóban, és a darabjait 1 zsákban 1 vaspáncélszekrénybe tette, a pincéjébe rejtette.

Telik az idő, a húgica nem bírja tovább, és tornaórán lemaradva, mikor George elmegy otthonról, belopózik a pincén át, és rendkívül óvatosan, de átkutatja a lakást. Nagy sokára a háló parketta alatt meg is találja a férfi tervrajzait, továbbá, hogy kifigyelte Susie napi menetrendjét. De eközben már hazatér a férfi, és a lány (a füzettel együtt) az utolsó pillanatban, tud elmenekülni előle! Szólnak a rendőrségnek, a férfi viszont gyorsan összepakol, és elmenekül. A vaspáncélszekrényt elviszi arra a szemétgyűjtő telepre, ahol a közelben a különc lány lakik. Már pont készülnek feltölteni a hatalmas gödröt. De még sikerül legörgetnie a férfinak, főleg mert pénzt is ad az ott lakónak. (Itt csak 1 kis baki van, hogy tudta a gyilkos egyedül , sebtiben autóra tenni a szekrényt, mikor görgetni segítséggel lehet??? De hát 1 film sem lehet tökéletes....) A különc lány ezt a szomszédból végig figyeli, Ray-jel együtt.
Közben Susie már majdnem eléri a mennyországot, ahol a többi áldozattal találkozik, akik már boldogok. De mégis visszafordul. A különc lány meglátja őt az ablaküvegben, Susie bele is költözik a testébe, majd a lány elájul. Ray szólongatja, már Susie-ként tér magához. Ray is meglátja benne őt, és végül mégis elcsattan az első csók, ami akkor életében nem sikerült... Ez talán erősen hatásvadász, túlmisztifikált jelenet, mégis valahol megható.

Később a gyilkost mutatják, amint következő áldozatára lesne, és csalogatná a kocsijába, de a tini szerencsére nem áll kötélnek... 1 jégcsap ráesik George nyakára, ami emiatt elveszi egyensúlyát, és leesik a szikla széléről a szakadékba. A hó betemeti, és ott leli halálát.
Susie végül úgy tud "továbblépni", hogy anyja hazatér, az apával kibékülnek, és az anya sok év után újra be tud menni Susie szobájába, aki mint kiderül, csak erre várt. A család lassan beletörődik a dolgokba, látjuk a húgot később, nagy pocakkal, boldog feleségként. Susie pedig, 1 régi fényképen megelevenedve, "itt volt 1 pillanatig, aztán elillant", végleg elbúcsúzik.

Összegzés:
Bár már a legelején tisztában vagyunk a lány tragikus sorsával, a film hossza ráadásul kicsit több, mint 2 óra, mégis végig érdekes marad, egyrészt folyamatos a feszültség, lekötnek a szép operatőri megoldások, a "földi élet" és a Susie világa" közti kontraszt. Stanley Tucci visszafogott, mégis hátborzongatóan hiteles játékának köszönhetően végig izgalomban tartja a nézőt, drukkolunk, és várjuk, mikor derül ki az igazság. A Susie-t alakító, érdekes nevű Saoirse Ronan-t most láttam először, de azt kell hogy mondjam, nagyon ígéretes tehetség, szívesen látnám máskor is, remélem még sokra viszi.
Mark Wahlberg nekem eddig is szimpi volt, drámában ugyanúgy megállja a helyét, mint akcióban, vagy akár bugyuta vígjátékban. Remekül érzékeltette az apa szenvedését. Rachel Weisz is jó volt, bár az érzelmeit elfojtó anya szerepe itt most túl sok lehetőséget nem nyújtott neki.
Susan Sarandon is jól alakított, mint mindig, ebben a fura, iszákos és laza erkölcsű, modern nagyi szerepben.

A film további erénye a csodálatos képi világ, (és itt nem feltétlenül a néha művészi, kissé elvont két világ közötti ábrázolásra gondolok), hanem az otthonos, barátságos, nagyon színes és megkapó légkört árasztó, korhű '70-es évekre is. Figyeltek minden részletre, a ruhákon át, a frizurákig, tökéletesen hiteles volt.
Kiemelném még a remek szinkront, mindenkié jó választás volt, és ez ritka manapság. Susie-ról először fogalmam sem volt, mint kiderült, a volt BK-ös Csifó Dorina hangolta őt, nagy meglepetésemre, remekül!!! Színésznőnek erősen közepes volt, de szinkronszínésznek, ehhez a szerephez kiváló!!!

A film nem tökéletes, talán lehetne rövidebb, mint 2 óra, néhol kicsit elvont, de nekem végig lekötötte a figyelmem, és nem tűnt többnek másfél óránál. A kis logikai bakikat leszámítva (túl nehéz páncélszekrény, továbbá a gyilkos már a fsz-ről meghallotta a parketta apró nyekkenését, na persze...), néha majdnem giccsbe hajló, túlvilági jelenetek, viszont 1 nagyon drámai, érzelmes, egyedi és lebilincselő filmet láttam. Nem tudnám sokszor megnézni, ahhoz azért túl komoly, de szerintem később valamikor még elő fogom venni, ha valami komolyabbra támad újra kedvem! 1x mindenkinek érdemes megnézni, aki szereti az érzelmes drámát, és látványos effektek vegyítését, 1 kis túlvilági feelinggel. A téma és a látvány kicsit emlékeztet az 1999-es, "Csodás Álmok Jönnek" c. Robin Williams-filmre, az még talán ennél is lehangolóbb, de szintúgy emlékezetes és jó film, akinek tetszett, ebben sem csalódik majd.

Értékelésem - az egyértelmű végkifejlet ellenére is - a folyamatos feszültségkeltés, + az elképesztő jó színészi alakítások miatt) egy 10/erős 9-es.

A Tanú Teste (Body Of Evidence) 1993

...Avagy az "Elemi Ösztön Madonna-módra"...

Pár napja, Cecó ajánlására (még1x köszi a filmeket!!!! :), sikerült megtekintenem Madonna eddigi legbotrányosabb filmszerepét, ami már-már "kultuszfilmmé" nőtte ki magát, A Tanú Testét. Jó hangzatos cím. Gondoltam, nem 1 néhai Oscar-várományos film, de azért ennél jobbat vártam... :P Az 1. sokk már a szinkronnál ért (aminek amúgy nagyon örültem, hogy a feliratra nem kell figyelni), de kifejezetten borzasztóra sikeredett...
Madonnán kívül, a színészi felhozatal kifejezetten ígéretesnek tűnt: Willem Dafoe (csípem, főleg mint rosszfiú), Joe Mantegna (őt is, főleg a Gyilkos Elmék óta), és azért Anne Archer, Frank Langella se rossz nevek.

A filmről:
Már a bevezető képsoroknál erős déja-vu-m volt....A sejtelmesen sötét, nagy ház, aztán pedig a "sejtelmes hangok". Hát mintha már láttam volna már hasonlót. A lényeg, hogy egy dúsgazdag vén csóka szívrohamban meghal, miközben a saját (Madonnával = Rebeccával közös) szexvideóját nézi. Nem kezdem el részletezni a filmet, mert akkor magamat ismerve 8 oldal lenne. A lényeg, hogy rögtön gyanúba keveredik főhősnőnk, aki ezúttal próbálta komoly, végzet-asszonya stílusra venni a figurát, külsejét illetően, kicsit a 40-es évekre hajaz az image-a. A mellé kirendelt védőügyvédet játssza Willem (Frank), akit kissé furcsa volt nem negatív szerepben látni. De megszavaztam neki a bizalmat. Rebecca persze fásult szomorúsággal győzködi őt, mennyire szerelmes volt az öregbe. A pasi hiszi is, meg nem is. A szinkron tényleg kritikán aluli, főleg Madonnát tekintve, őt ismerve, nem is értem, hogy sikerült 1 nyávogó picsahangot választani, talán Hámori Eszter egészen korai zsengéje. Ráadásul suttog majdnem végig, alig érteni...
A nőre mindenki "ferde szemmel" néz természetesen, főleg az elhunyt titkárnője, Joanne (Anne Archer), akiről már messziről lerí, hogy mélyebb érzelmet táplált főnöke iránt, a kelleténél. Az első adandó alkalommal már bemártja Maddy-t, azzal, hogy látta őt kokainozni, az öreg házában, sőt arra is utalnak nyomok, hogy ő maga is használt.

Nemsokára az ügyvéd fel is világosítja a nőt arról, hogy ő az, aki tetemesebb összeget örökölt, a végrendelet szerint. Persze ő nem kicsit fel lesz dobva tőle, de azért nem túlságosan. A pasi egyébként nős, Julianne Moore pedig csupán azért kellett a filmbe, hogy ezzel is gyarapítsák a szex-jelenetek számát. Később a pasi elkíséri valami természetgyógyászhoz Rebeccát, ahol naná, hogy sejtelmesen átlátszó nádfal vagy mi előtt sikerül levetkőznie, és Frank mindezt zavarban, de azért kukkolja. A nő persze ezzel tisztában van, biztos hallja, ahogy beszélgetnek, hogy a fickó közvetlenül a fal előtt beszél.. Ez már a 2. komoly koppintás a már említett Sharon Stone-filmre. (csak ott "véletlenül" a tükörben tud Douglas leselkedni.) Ezután már világos, mint a Nap, hogy a férfi seperc alatt rágerjed Maddy-re, aki saját maga sem titkolja, hogy benne lenne 1 afférban. OK, hogy Madonna 1 jó nő, bombajó alakkal, de akkor is fura az a megoldás, hogy miután nagy műgonddal bemutatják boldog házaséletüket a feleségével, kis idő múlva már ugrana rá Rebeccára. Legalábbis nekem az volt. Nem is sokáig kéreti magát, és 1 vacsora után (AHOL VAN 1 érdekes párbeszéd, és Maddy itt jól játszik a tekintetével), visszacsalogatja vízre épült házába (hajójába) a férfit. Míg az Elemi Ösztön-ben tényleg izgalmas, macska-egér játékot játszanak, addig ez 1 olyan egyszerű és egysíkú megoldás a forgatókönyvíró részéről, mint 1 pohár víz. Thillerhez méltó feszültségkeltés szinte sehol sincs. A szerelmi légyottok elmennek, de nekem már Willem és Madonna csókja is kissé erőltetett, a többiről nem is beszélve. Nem látok semmilyen kémiai vonzódást kettőjük között, ami kicsit is hitelessé tenné az affért, nem más, mint rutin-feladat Madonna számára... Mintha unná, vagy nem is tudom. Az akkori klipjeiben (Justify My Love, Erotica, Bad Girl) százszor meggyőzőbb, és jobban is alakít. Itt jóindulattal lehet átlagosnak venni a játékát. Willem-et jó színésznek tartom, de itt ő sem tudott meggyőzni. Először túlságosan kimértnek, "sótlannak" tűnt, aztán nagyon hamar átesett a "ló túloldalára".

A tárgyalás napokon keresztül zajlik, különböző tanúkat hallgatnak meg, és többnyire szorul a hurok Rebecca nyaka körül, de az ügyvéd egyre inkább hisz neki... kiderül hogy a fehér por patikai szer, és hogy a titkárnőcskének viszonya volt a főnökével, kevesebb pénzt is kap ezután, tehát talán a végzet asszonyának szerencséje lesz. Közben minden alkalmat megragadnak a kufircolásra, legyen az a liftben, vagy akár 1 kihalt, félhomályos parkolóházban. Kapunk 1 jó adagot a nő "perverz szexuális játékaiból". Állítólag, ezt már több férfival eljátszotta, aki szintén öreg és gazdag volt. Régebbi szeretőjét (Frank Langella) is majdnem kinyiffantotta, nimfomán hajlamaival, de ő végülis megúszta. Szegény paliról végül kiderül, amikor ő maga (Rebecca) tanúskodik, azért hagyta el, mert 1 másik férfival találta őt, amaz megszégyenül, és a gyanú elterelődik a nőről...

Végül, mivel nincs konkrét bizonyíték ellene, az esküdtszék is mellé áll, és felmentik. Frank eddig mindent elhitt, de most kezd el gyanakodni a nőben, és végül kiderül, 1 régi szeretője tett hamis tanúvallomást, és az egész a 8 millió $ miatt történt. Ezt hallgatja ki Frank a nő lakásában megbújva, és jó gyorsan összeáll a kép, pedig eddig csak ment a micsodája után, és semmi sem érdekelte. :P Kissé röhejes megoldás... Dulakodás, veszekedés tör ki, a 3 fél között (mert ott a régi szerető is), aminek az ál-tanú halálos balesete a vége. De előtte még súlyosan megsebesíti Rebeccát, aki végül kiesik az ablakon(?), és a hullámok közt leli halálát. Ez már majdnem vicces jelenet volt nekem, nem tudom hogy miért. Ha jobban megrendezik, akkor még izgi is lehetett volna. De ez az Uli Edel annyira érthet a szakmához, és a feszültség-keltéshez, mint Uhrin Benedek bácsi az énekléshez. A feleség meg jön, és valószínűleg megbocsát csalfa férjének. (Mert megtudta a viszonyt.)

Összegezve: a 2 főszereplő kapcsolatát jóindulattal se lehetne szerelemnek, se komolyabb vonzalomnak nevezni, legalábbis a férfi részéről ez a totál nem jön le. Marad a puszta szexuális vágy, amiben viszont nem elég meggyőzőek számomra, csak mintha valami B-kategóriás erotikus filmet néznék, totál ismeretlen szereplőkkel! Én ennél jóval többet, hitelesebbet vártam Madonnától, és Willem-től egyaránt! De egyátalán nem győztek meg. Tényleg mintha unták is volna (egymást). Ennél 1000x jobban csinálta Sharon és Michael a pikáns jeleneteket, és nem volt minden ennyire egyértelmű, közel sem. Egyik szereplő sem volt itt annyira szimpatikus, hogy "drukkoljunk" bármelyiküknek.
A forgatókönyv lineáris, túl egyszerű, totál egyértelmű. Feszültség, izgalom sehol. Pár sejtelmes, érdekes pillanat és 1-2 jó párbeszéd, bár inkább átlagos. Színészileg is tök átlagos, bár Anne Archer, Joe Mantegna, és Frank Langella jól játszottak, de ők csupán nyúlfarknyi szerepet kaptak.

Madonna egyetlen pozitívuma a filmben, hogy ekkor volt külsőleg a toppon talán, remek az alakja, amit mutogatnak is bőven. De csupán EZZEL "eladni" ezt a copy-nak is gyenge filmet, ráadásul 1 évvel az Elemi Ösztön UTÁN, hát hatalmas BAKLÖVÉS! Erotikus filmnek még elmegy, thrillernek totál röhejes. A férfi Madonna-rajongók megkapják vizuálisan, amire vágynak, de kb. ennyi. Nekem elég nagy csalódás volt a film, ánblokk.

A nagy kérdés: Madonna buja teste, és pár átlagosan / jól alakító színész elég jó ahhoz, hogy megmentsen 1 klisékkel teli, csattanó nélküli, már-már unalmas forgatókönyvet, és főleg rendezést? A válasz: NEM!!! Érdekességnek jó volt, és talán eredeti hanggal jobban meggyőzne, de nem hiszem, hogy a közeljövőben újranézem! ;P

Bár kedvelem a 2 főszereplőt, a mellékszereplők meg kifejezetten jók, és ha nem láttam volna az Elemi Ösztönt, akkor kapna tőlem egy 10/5-ot, de így, és még jóindulatú vagyok, nem tudok többet adni, mint 10/3

A-HA KONCERT BUDAPESTEN

Ending On A High Note

Farewell Tour 2010

2010 július 14, Papp László Sportaréna, 20:00

Erről a koncertről Szilvi (továbbiakban Cecó) révén szereztem tudomást... Még javában a Lobos-on örömködtünk és azt vártuk, amikor is Cecótól levél jött, egészen pontosan május 9.-én, 21 órakor:
"Jön az A-HA Budapestre" - címmel és linkkel. Nagyot néztem! Nem kicsit lepett meg, mert pár héttel előtte még azon morog/tam/tunk, hogy 1 normális koncertet se fognak adni az idén nyáron, csak rockerek, + vén 60-70 éves kaporfaszok jönnek, már elnézést... Tehát semmi érdekes, (a Los Lobos-t leszámítva). Erre tessék. :))
Hát, részemről, nem túlzok, ha azt mondom, 1 mp alatt eldőlt, mikor olvastam a levelet, hogy MENNI AKAROK! :) Gyerekkorom óta szeretem a bandát, a 80's évek egyik legjobb triója, ha nem a legjobb, a slágeres szinti-pop koronázatlan királyai. Imádtam már gyerekként a dalaikat, klipjeiket, a Take On Me videója a mai napig ámulatba ejt. :)) Már elég korán megkaptam a "kiképzést" belőlük, szerintem még suliba is alig jártam ('86 - '87 táján valamikor), amikor már rendszeresen hallgattuk őket. Tesóm is szerette, akkor volt tini, továbbá a fölöttünk lakó, vele egyidős szomszéd lánynak egyenesen KEDVENCEI voltak, ezért hát ha fölmentünk hozzájuk, akkor azt nyomatták orrvérzésig. Talán még a szoba is ki volt velük dekorálva, de ekkor még olyan kicsi voltam, hogy bevallom, nem sokra emlékszem...
Tehát a 80's évek vége, 90's évek eleje a számunkra elég nagy a-ha lázban telt el. Aztán az évek múlásával fokozatosan szem elől tévesztettem őket, illetve már nem nagyon figyeltem a pályájukat, mindamellett, hogy a régebbi számokat folyamatosan hallgattuk. Az ezredfordulós nagy visszatérésre már elég jól emlékszem, a VIVÁN is sokat adták a Summer Moved On-t, és a Minor Earth, Major Sky-t. Akkoriban elég furának tartottam ezeket, de az utóbbi években nagyon megszerettem az új dalokat is, főleg amióta intenzívebben visszakanyarodtam a pophoz, mint örök nagy kedvenc műfajhoz (a rock 'n' roll-t leszámítva persze). Talán nem is volt olyan buli, vagy összejövetel, ahol ne hallgattunk volna a-hás dalokat, mert a barátnőim is nagyon szerették. A magánéletüket sosem ismertem, de a zenéjük mindig is bejött, és ők maguk is mindig szimpatikusnak tűntek.
Visszatérve, a retro-lázam (főleg Madonna óta) a tetőfokon, és ekkor jött a hír. NAGYON HAPPY LETTEM! Rögtön megírtam a Triumnak, hogy nekem ott a helyem. Csak percekbe telt talán a válasz Cecótól, hogy természetesen NEKI IS. :))) Nagyon boldogok voltunk, hogy 1 évben 2 fantasztikus koncertre is eljutunk (mert hogy az/ok lesz/nek, ahhoz nem fért kétség).... Mint kiderült, pont a Lobosra 2 hónapra tűzték ki az a-hát, július 14.-ére. :)) Nemsokára a banda hivatalos oldalára is felkerült a hír. Én speciel csodálkoztam, hogy csupán 2 és fél hónappal a koncert előtt derül/t ki a dolog. De sebaj... Bezzeg Lady Gagá-ról már majdnem 1 évvel előtte tudni lehet/ett. :P Szóval fel voltunk dobódva, szegény Csabó viszont duplán kapta tőlünk a dózist, mert ezek után már felváltva (és szinte naponta) áradoztunk (neki) mindkét koncertről... Szegény! :DDDD Eddig is elég sok a-ha album megvolt nekem letöltve, de ezek után sürgősen pótoltam a hiányzókat is, a létező összeset leszedtük.

Előzmények:
A jegyeket május 25.-én vettem meg Apuval, 13.600 Ft-ba került az álló (egyféle volt kapható), ami nagyon baráti ár, 1 ilyen világhírű bandához képest! Bár én 20.000-at is kiperkáltam volna, mert mindenképpen elől akartam állni, és jól megnézni "magamnak" őket, hogy mást ne mondjak! :DDD Morten sosem volt 1 rosszképű ember, de a korral csak még sármosabb lett... Mikor rádöbbentem, mennyire eltelt az idő, és már kereken 50 éves, azt hittem, padlót fogok... OK, hogy már nem ma kezdték ők sem. Mégis olyan hihetetlen, kb. mint Madonna, nekem ők valahogy "örök 30-asok" maradnak.... :))) Ami fura, mert én vagyok jelenleg annyi.
Tehát apu jött velem, mivel a Paul Potts-jegyeket is akkor vettük meg. Örömöm teljes volt: 3 koncerten is ott leszek a tavasz / nyár folyamán!!! (A Potts-al együtt.) Nagyon hamar eltelt a várakozás 14-éig, már csak azért is, mert ott volt nekünk a Los Lobos-koncert, az életreszóló élményekkel, és még hetekig az volt a téma! ;))

A koncert napja:
Sajnos szerdára esett, ezért szegény Cecónak másnap mennie kellett melózni, bár engem is várt aznap a fárasztó hostess-munka. De ez nem árnyékolta be az örömünket! Előtte való hétvégén a hőn áhított Canon fényképezőgépet is sikerült megvennem, egész baráti áron, továbbá 1 jó kis övtáskát is szerváltam, ahová rejthetem, plusz Apu véletlenül talált 300 Ft-ért a piacon 1 a-ha CD-t, tehát a "kabala" is megvolt, amit magammal viszek. ;)) Természetesen most is az 1. sor közepére pályáztunk, bár az időjárás nem könnyítette meg a dolgunkat, mivel rekkenő hőség volt aznap is. Eredetileg du. 2-re terveztem a kimenetelt (mint Robbie-nál tettem 4 éve), de erről hamar lemondtam... Cecó pedig utólag csatlakozott hozzám az Aréna előtt. (Szerencsére előbb el tudott szabadulni, így viszonylag kényelmesen, légkondis vonattal jött). 4-re módosítottam a kimenetelt, gondoltam, nem sok hülye akad, aki ennél előbb kinn lesz, a 35 fokban... Az utolsó pillanatig kapcsolatban voltunk Cecóval, még rám is csörrentett a mobilon, amikor elindult a vonattal. Csabó + folyamatosan küldte a "csurizó e-maileket", ha 20x nem kívánt nekünk sok sikert, akkor 1x se. :DDD

Az Aréna előtt:
Pár percet késtem, először furán kihaltnak tűnt az egész tér, csak 1 tini párocskát láttam a lépcsőtől nem messze, az árnyékban, a padkán. Én lennék az 1.??? De mentem tovább, és a padka takarásából előtűnt pár emberke, akik a kordon előtt álldogálltak már. Lehettek kb. 10-en, viszonylag fiatalok, 20 körüli kiscsajok, 25-35 körüli nők, pasik... Levegőnek néztek, ezért hát én sem köszöntem, hanem szépen leültem az egyedül a kordon előtti padkán ülő nő mellé, a közelbe. Megkönnyebbültem, mert az Aréna kupolája biztosított 1 kis árnyékot a kordon előtti pár méteren, így már egész kellemes volt, sokkal rosszabbra számítottam. A padka elég meleg volt, de a dzsekimmel már elviselhető, amit a fenekem alá tettem, kényelembe helyeztem magam, lepakoltam, elkezdtem inni, enni, nézelődtem. Volt nálam mp3, sőt könyvet is vittem, de ahhoz azért kissé feszült voltam, hogy olvassak. Az elkövetkező fél órában nem nagyon jött senki, 1-2 ember szállingózott, + többen kedvet kaptak, hogy ők is padkára üljenek. Én nem mozdultam a kordon közeléből, 1 pillanatra sem. Belül semmi mozgás nem látszott. Aztán lassan megindultak az emberek, megduplázódtak. Cecó írt, 16:45-kor, hogy kicsit késett a vonat, de már Kelenföldön van, aztán 17:00 után nem sokkal itt is volt. Már messziről kiszúrtam a rózsaszín pólójában. :))) Innentől aztán repült az idő, beszélgettünk, hülyültünk, de azért idegeskedtünk is nem kicsit. Kérdezgettük egymást, nem 1 látszik az övtáskánk belső cipzárja, iszogattunk, ropit ettünk. Eljött a 18:00 óra, de nem engedtek be. :(( Már ülni se bírtunk, a következő 1 órát majd' állva töltöttük, közben már több tucatnyi emberke kezdett széles sorban beállni a kordon közepéhez... De volt aki a padkáknál ülve várt. A korosztály főleg kései 20, 30+ és 40-esekből állt. Pár tini volt csak és 20 éves... Na, gondoltuk, ezeknek kevés hányada fog majd futni lóhalálában.... Aztán lassan-lassan láttunk 1-2 benti embert + kijött 1 faszi söprögetni, sejtettük, hogy 19:00 előtt már nem engednek be... De rengeteget szaroztak most is, csak sétáltak ide-oda. Előtte már 18:00 körül ott sétált 2 secur közöttünk a téren, gondolom, nézték, nem lesz-e valami "rendbontás". :DDD Cecó jól felpakolt üdítőkkel, 4 fél l-est hozott, ebből 1-et ivott meg... Én 1 másfél l-es teát hoztam, annak fele ha elfogyott, pedig Cecó is besegített, de elég volt ennyi, nem akartam pisivel indítani a bennlétet.

Bejutás:
Elég sokáig szerencsétlenkedtek a kapuk kinyitásával, és a berendezéssel. Mi a kordon egész jobb oldali szélén álltunk, a sarokban, amik legközelebb esett a narancs szektorhoz, ahol jelezték a lejáratot. Ott is volt 1 zár a kordonon, bíztunk benne, több helyen kinyitják. Közben már kígyózott a sor, középen. Persze mi nem álltunk be. Aztán már elmúlhatott 7 óra, mire kinyitottak nagy nehezen 3 kaput, de a narancsot pont nem, de még ott csoszogott a takarítófaszi a seprűjével, ez most nagyon kellett. :P A legközelebbi kapunál pont 1 nő volt, tartottam tőle, ők a legszívózóbbak, általában. Aztán hirtelen kezdték 1 nyitni a kordont, középen, 1 HELYEN, ha 2m szélesen, akkor sokat mondok! Mekkora kaporság!!!! :(((( Most hogy felidézem, a Potts-koncerten talán NEM IS VOLT KORDON!!!!, de a kapuk szinte mind nyitva voltak. A tömeg rögtön megindult, de mi se voltunk restek. A bejutásig nem akartunk szétválni, futottam Cecó után, pár mp. múlva már a kapunál voltunk (egy idősebb pasi előzékenyen előre engedett - "menj csak" - biztos megvadult tininek nézett, de nem érdekelt). Már arra se emlékszem, melyiken mentünk be, csak rohantam. Kis hátitatyó volt nálam még az övtáskán kívül, előre kihúztam a cipzárt, de mielőtt Cecó bement, már akkor láttam, semmit se néznek!!!! Egyesével mehettünk be a forgón, és tényleg, bele se kukkantottak a táskába, akármit bevihettünk volna, a kinn hagyott 3 üveg piáról nem is beszélve!!!! Bosszantó, de mindegy már. Csak odakiáltottam Cecónak, hogy fusson a megbeszélt úton, de nem volt nehéz, követni a többieket. A lépcső előtt még volt 1 másik secur, aki még1x megnézte a jegyeket, és kiakadt azon, hogy lefelé fordítva nyújtottam át, elég nehezére esett megfordítani. :PPP Ezen tökölt, ezért megint mondtam Cecónak, ő csak menjen, majd megyek utána. Jócskán lehagyott, vagy 10 m-rel, elég jól nyomta. ;) Azért én a lépcsőn visszavettem, mert taknyolni mégse akartam, de futottam utána 1000-rel. (Ugyebár a küzdőtérre 2 oldalról is be lehetett jutni, ez felezte az esélyeinket.)

Benn:
Mire a küzdőtér bejáratához értem, Cecó már félúton benn járt, kb. Messziről, rögtön láttam, hogy az 1. sornak ANNYI. Már mindenütt álltak, a széleken is. Nem kicsit CSALÓDOTT LETTEM, de azért futottam utána. Cecó megállt a 2. sorban, középtől icipicit balra, én pedig kb. középen, előttem 1 magas kontyos fiatal csajjal. A színpad nem volt túl nagy, sőt, és különösebben széles sem, kb. mint a PeCsa, max. Nem értem, 1 ilyen híres Arénának hogy lehet ilyen pici színpada??? Érdekes mód, nem sok ismerős arcot láttam, a kinn korán várakozók közül... Nem értettem, hogy futottak le minket ilyen gyorsan. Az 1 dolog, h. a másik bejáraton még1x ennyien jöttek, de akkor is. Hisz hamar bejutottunk, lóhalálában futottunk.... Kb. 1 m-re álltunk meg egymástól, aztán Cecó szólt, hogy álljak inkább mellé, és ott maradjunk. Hát nem tudom, melyik lett volna szerencsésebb megoldás, ott maradni, vagy ez, de végülis maradtunk, picit bal oldalt, a színpadot nézve. Csalódottságom fokozódott, miszerint Murphy "most se hagyott cserben", és megint kifogtam ELŐTTEM KÖZVETLENÜL egy nem kevesebb, mint 2 méteres fickót. :((( Semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy kicsit is odébb állna, látva, hogy 1 alig 160 cm-s lány áll mögötte, sőt még mintha neki állt volna feljebb, hogy van aki képes mögé beállni. Cecó mellettem azért kilátott az égimeszelő mellett álló nő, és 1 másik között. Én köztük még kiláttam, de a fickó szinte teljesen takarta a kilátást tőlem jobbra, ahol a színpad legközepe, és a középső mikrofonállvány állt. Hát eléggé síkideg lettem emiatt. Cecó elment a toilette-re, és hozott inni is. Amúgy kellemes volt benn, nem volt meleg. Cecó persze mondta, hogy tülekedjek, és majd úgyis mozgolódás lesz. De tudtam jól, aki megszerzi 1x az első sort, azt onnan bombával se lehet kirobbantani. Csakhogy az ürge tökéletesen látott volna mögöttem is, ezért nem értem, de mindegy. Főleg evett az ideg, amikor később láttam, hogy egy csomószor a földet bámulta, és nem is a zenekart, mintha unatkozott volna! :((( Mellettem 1 kb 180 cm-s lány állt, de sikerült úgy nyomulnia, hogy már majdnem az 1. sorban volt, sőt engem is rendre igyekezett kitúrni a helyemről, a koncert végfelé olyan hévvel lengedezett jobbra-balra, hogy majdnem fellökött. miközben én vigyázzban álltam, gondolva másokra is. Ezt többször eljátszotta, és legszívesebben pofán nyomtam volna már! Amúgy meg felesleges volt nyomulnia, mert bőven kilátott a magasságával, inkább örült volna magának! Totál felhúzott... !!!! Amúgy nem volt okunk panaszra, mert a kordon tőlem karnyújtásnyira volt, tehát nem a a közelséggel volt a gond. Azt is rögtön konstatáltuk, hogy a színpad irtó közel van, még Lobos-éknál is közelebb, nem több, mint 2 m-re!!! Ennek nagyon örültünk!!!! :) A kordon előtt csak annyi hely volt, hogy a fotósok épp elférjenek. Jöttek is elég sokan, vagy 6, + jött 1 kamerás operatőr-fiú is, aki halálos nyugalommal majszolt 1 szendvicset. Ekkor a színpad még tiszta fekete volt és "élettelen". Lassan-lassan megtelt a küzdőtér fele, már amennyire elölről láttuk. A magas fickó az idegeimre ment, ráadásul flegma is volt, hátralépett és rálépett a lábamra. "Elnézéééést. Ne haragudj!" - mondta, de olyan hangsúllyal és pofával, mintha én léptem volna az övére. A mellette álló 35-40 közötti nő nem kevésbé volt fapofa, néha nézegettek hátra ránk, és szerintem a pokolba kívántak bennünket. :P Cecó elkezdett hülyéskedni, hogy "az én állapotomban" kellene nekem 1 kis hely, vagy előrébb engedni, ilyesmi. Jót röhögtem, hogy pont ezt találta ki, az én 40 km-mal pont kismama-kinézetem van! :DDD Inkább leintettem! :) Elővettem a gépet, csináltam pár próbaképet, a színpadról, jók lettek. Tőlünk balra, az 1. sorban, egy kb. 60 éves nő állt, na mondom, ha ez minket lefutott, akkor én vagyok Einstein. :PPP Mivel túl sok arc nem volt ismerős, arra jutottunk, jónéhány embert már ELŐZŐLEG beengedtek valahogy, és ki tudja, mióta állhattak ott, mire mi bejutottunk. Azok alapján, amilyen gyorsan bekerültünk, ha nem is a közép, de az 1. sor szélének sikerülnie kellett volna!!! :((( Cecó országos csúcsot is futhatott volna, az se lett volna elég... Hát itt tuti volt valami humbug, de azért ez bosszantó, hogy ezek csak besétálnak, más meg áll 3 vagy még több órát a melegben, és mégsem az övé az 1. sor. :((( OK, nem voltam elkeseredve, mert tudtam, ez nem fog meggátolni a jó képek készítésében. Bíztam "Nick"-ben (aki nem tudná, a fényképezőt így neveztem el, mert olyan okos, hogy nevet is érdemelt. ) :) Hátul volt 1 dob, azon leteszteltem a 10x-es zoomot. A dob elején lévő felirat is tökéletesen látszott, sőt hatalmasban ráközelített a dob sarkára. Ez több, mint jó! :DDD Tudtam, Csabónak igaza lesz, és még Morten fogtömését is leveszem premier-plan!-ba ;))) Végülis megnyugodtam, csak az zavart, hogy olyan szorosan álltunk már addigra, hogy szinte vigyázzban, még a terpeszben állás is luxus volt, továbbá a 2. sorban pont következett a kordon lejtése, amitől állandó "mindjárt hanyattesek" - érzésem volt! :((( Ezért megpróbáltam félig oldalt állni, egyik lábam lenn, másik fenn. Hát kényelmetlen volt, főleg az üres várakozás, így.

Előzenekar:
Az Anna and The Barbies - nevű magyar formáció volt erre hivatott. Lövésem se volt, kik ők, de szerintem nem voltam ezzel egyedül. :) A névből kiindulva sejtettem, hogy valami "alternatív" zenekar lehetnek, és igazam is lett. Először a gitáros srác jött be, bemutatkozott (talán a többiek is, nem tudom, a zenekar össz. kb. 5 főből állt - ha jól sejtem, ők lennének a barbie-k! :DDD). Nagyon gyér köszöntő tapsot kaptak szegények, mintha 300-an lennének a teremben, bár akkor még félház volt, szerintem. A lelátón is kevesen voltak. Mondjuk igazuk volt az ülőknek, én se rohantam volna feltétlenül a helyükben, a full - ismeretlen előzenekar miatt... A srác belekezdett 1 rockos nótába, meglepően jó hangja volt. Majd jött Anna is, szőke göndör hajú csaj, 25 körül, nem kicsit figyelemfelkeltő szerkóban. Konkrétan úgy nézett ki, földig érő, fekete, hosszú uszályos ruhájában, mint Christina Aguilera, a Fighter c. klipjében, agancsszerű fekete fejdísszel. Már bánom, hogy nem fotóztam le, a 4 GB-ból bőven kitelt volna. Hozzá még volt egy érdekes, darabos, de nagyon energikus mozgása. Nem kicsit volt "elvont". A hangja enyhén rekedtes, de nagyon erőteljes, és magabiztosan szólt. Sokkal rosszabbra számítottam, azt hittem, valami nyivákoló p*** lesz. :)) De tetszett a hangja, és a srácé is. Vegyesen énekeltek angol és magyar dalokat. Anna igazán elemében volt, még oda is jött hozzánk, és felmászott a bal oldali hangfal tetejére, onnan énekelt. Az angol kiejtése meglepően jó volt, olyannyira, hogy sokszor beletelt pár mp-be, mire ki tudtam venni, magyarul vagy angolul énekel, mert egyforma hangsúllyal tette. :) Maga a hangzás és a dalok NEM VOLTAK ROSSZAK, de a furcsa dalszövegeken sokszor kikerekedett szemekkel néztünk egymásra Cecóval... Máskor meg nevettünk. "Ha lenne mellem..."(?) és hasonló egyéb mondattöredékek jutnak eszembe. A számok között Anna mindig szépen megköszönte a kicsinyke tapsot, szerintem nem lepte meg a dolog, hogy senki sem rájuk kíváncsi, de azért mindig hozzátette, hogy örül, hogy meghallgatjuk őket is! Amilyen elvont, féktelen energiabomba volt ének közben, számok utáni megnyilatkozásai szimpatikusak, és szerények voltak. Szerintem örültek, hogy eleve lehetőségük van 1 nagy Arénában fellépni. Kb. 8 számot adtak elő, de már nem tudom. Néha jól kurjongattak nekik az 1. sorokból, de ezt leszámítva szerintem nem sokakat érdekelt... Én már sajnáltam őket emiatt, mert egyébként jól nyomták, a lány még rapelni is jól tudott. ;))) Majdnem minden szám után elmondta, mennyi van még hátra, és mikor jön az a-ha. Továbbá elmesélt 1 történetet, hogy kisiskolás korában ő is 1 agyonnyúzott kazettán hallgatta a zenekart, és ez most nagy megtiszteltetés, hogy előttük léphetnek fel. Ez is szimpatikus volt. A végefelé átöltözött arany-flitteres ruhába, az arca elé 1 kis csillogós kendőcskét kötött, hát elég érdekes volt. ;) Szerintem kb. 3/4 órát tölthettek a színpadon, aztán elvonultak, szintén kevéske taps kíséretében.
Összegezve: nem lett volna rossz választás az Anna and The Barbies, 1 fesztiválon, 20-25 évesek között, még zajos sikert is elérhettek volna. De mivel a célközönség igencsak 30-40-50-esekből állt, megértem, hogy ők nem tudták a csapatot mire vélni...

A KONCERT:
Azt hiszem, 20:45-kor néztünk az órára, és konstatáltuk, hogy 21:00 előtt itt nem lesz kezdés. A színpad újra elsötétült, aztán már nem is emlékszem, mi történt a fennmaradó pár percben. Ekkor a közönség már morajlott, füttyögött és huhogott, a hangerőből rá lehetett jönni, hogy igencsak teltház lett időközben, az előzenekarra nem kíváncsiak is elfoglalták a helyüket.
Majd teljesen elsötétült a színpad, a kivetítő "feléledt", és már meg is hallottuk az INTRO (számomra már ismerős, mert a YouTube-on meghallgattam), hangjait. Már itt nagy üdvrivalgás volt: a kivetítőn fekete nonfiguratív grafikák jelentek meg, (ezt is láttam már), az instrumentális intro egy medley volt, a legismertebb számokat olvasztotta egybe. Nekem ez is nagyon tetszett. Ez ment pár percig, már itt fotózni kezdtem a kivetítőt, egyelőre automata módban. Majd az intro fokozatosan átcsapott valami másba, ami kicsit se volt ismerős, főleg hogy az előzetes setlist szerint a The Bandstand-et vártam. A sötétben BESÉTÁLTAK A FIÚK, hatalmas üvöltéssel köszöntöttük őket, ők pedig rögtön belecsaptak az 1. dalba, ami mint kiderült, nem volt más, mint legutolsó közös daluk, a BUTTERFLY BUTTERFLY (The Last Hurrah). Ahogy bevonultak, bal oldalra, hozzánk legközelebb, MAGNE FURUHOLMEN (továbbiakban, ismertebb nevén csak Mags) állt be a szinti mögé, természetesen. :) Baromi közel volt, mondom nem több, mint 2 m-re, szinte az orrunk előtt! :DDD Középre naná, hogy nem más, mint a frontember, a nagy MORTEN HARKET állt! Jobbra pedig a csapat "agya", a dalszerző PAUL WAAKTAAR-SAVOY (Pal). Szegénykéből szabad szemmel nem sokat láttam, főleg az égimeszelő miatt, de jobbra eleve nem a legjobb volt a kilátás...

Mags-ra és Morten-re azért nagyon jól ráláttam, szerencsére. :)) Felocsúdva az 1. pozitív sokkból, hogy a képek / videók nem csaltak, és élőben is szívdöglesztően néznek ki, el is kezdtem a fotózást. Az automata mód viszont nem vált be, életlen lett teljesen. Gyors döntés, váltottam a "mozgó gyerek, kutya" - módra! Ez bejött, kiváló éles képek sikerültek többnyire, ezek után. Egyetlen gond a géppel az egymás utáni lassú exponálás, nem kevesebb, mint 4 mp-et kell várni 2 kép között. De Cecó szerint ez általános, nála is így van. De a képek minősége kárpótolt! ;))
Vittem magammal setlist - listát ezúttal is, és fényképezés, őrjöngés közben még pipáltam is. :DDD a következő dal a FOOT OF THE MOUNTAIN volt, tavalyi albumuk címadó dala. Tehát eltértek az általam ismert setlist-től. De legalább nem ugyanazt nyomják minden egyes koncerten! Addigra már az égimeszelő se tornyosult annyira fölém, kicsit rákönyökölt a korlátra, így jobban láttam.
Ezt követte a THE BANDSTAND c. dal. Utóbbi 2-t Cecó le is videózta. ;) Már nem tudom, hanyadik számnál köszöntötte Mags a közönséget, ő kommunikált legtöbbet velünk, legkevesebbet pedig Pal beszélt, abban se vagyok biztos, megszólalt-e az este folyamán... Morten csak köszöngetett a dalok után, egyébként főleg a legelején, szinte végig lehunyt szemmel énekelt, nagy beleéléssel. :) Nagyon aranyos volt. :)) De Mags közvetlensége is nagyon szimpatikus volt, ő nem volt zavarban, ő volt az est szószólója. :DDD Morten főleg az elején, elég kis szégyellősnek látszott, komolyan, mint aki zavarban van... Olyan ember benyomását keltette, mint aki nem is érti, "mit esznek rajta", és az őrjöngéstől, ami körülveszi, inkább zavarba jön, de azért örül neki. :DDD Egy ilyen szívtipró kinézetű pasiról ezt álmomban sem gondoltam volna! Bár az tény, hogy nem 1 szoknyapecér, hisz régóta felesége, családja van, 4 gyereke, akik közül a legkisebb még csak 2 éves, azt hallottam, ez is az oka, hogy visszavonul, hogy a családjának élhessen... Végülis érthető. Igyekeztem figyelmet szentelni a fiúknak, rajtuk kívül még 1 dobos és 1 billentyűs volt a színpadon, így voltak 5-en.
Mint már mondtam, annyira közel voltak, hogy a szemüvegemet se tartottam fontosnak felvenni, mert így is remekül rájuk láttam.

Mags az orrunk előtt. :)) Amennyire nem volt sosem az esetem (alapból, mert szőke), azt mindig el kellett ismernem, hogy neki sem kell elbújni azért Morten mellett, nem kicsit helyeske ő is. Azt, hogy már 47 éves, egyszerűen NEM HITTEM EL! Közelről nézve sem nézett ki 35-nél többnek, de komolyan!!!! Full ugyanolyan volt, mint régen!!! Csak ámultam! Nem tudom, hogy csinálja. Mert hogy Maddy plasztikáztat, az 1 dolog, de hogy ők??? Fejre totálisan úgy néz ki, mint 1 Nyilas-jegyű, azok nagyon fiatalos kinézetűek később is. Viszont Skorpió. Passz... Hát el kellett ismernem, hogy biztos én változhattam nem keveset, de irtó helyesnek találtam, még borostásan is!!!! Ahogy öregszem, egyre jobban bejönnek a hullámos hajú, szőkésbarna pasik. :DDD Majdnem végig a szinti mögött állt, de azért néha kijött és buzdította a közönséget. Az öltözéke lazán elegáns volt, halványszürkés (aprómintás?) nadrág, fekete ing, fölötte hozzáillő mellény, nagyon jól állt neki. Még a sportos cipő sem rontotta az összhatást. Ami miatt végleg belopta magát a szívembe, az volt, hogy többször is beszélt magyarul, pl. "jóestét", "köszönöm" és még nem tudom miket, de nagyon örültünk. Utólag a saját képeimen láttam csak, hogy tollal a tenyerébe van firkálva valami, le merném fogadni, hogy a magyar szavak voltak, fonetikusan. :DDD

Apropó, közönség: MAXIMÁLISAN KITETT MAGÁÉRT! Őrjöngtünk, tapsoltunk, kurjongattunk, fütyültünk, folyamatosan énekeltünk. Nem lehetett okuk panaszra, és nem csak a számok végén, hanem folyamatosan.

Időközben a kivetítő mindig váltott és felváltva a fiúkat mutatta éneklés közben, aminek nagyon örültem, ez meglepetés volt. Reménykedtem hogy nem végig csak háttér lesz, bár jól mutattak azok is. A koncert utáni cikkekben sok kritika érte a kivetítőt, egyszerűsége miatt, én nem értem, mert iszonyat jó volt. 1 nagy kivetítő volt egyébként, középen, de elég is volt, erre a nem túl nagy színpadra...

Morten hófehér nadrágban, szintén fekete ingben és halványszürke zakóban lépett a színpadra, utóbbit az első pár szám után le is vette. Hát természetesen őt fotóztam a legtöbbet, nem titkoltan próbáltam minél többször rázoomolni, főleg mert kissé "távolabb", a színpad közepén tartózkodott a legtöbbet. Nem az a fajta, aki keresztül-kasul rohangál őrült módjára, inkább csak sétálgat, és visszafogottan énekel, koncentrál. ;)) Most is sokat igazgatta a fülesét, de talán nem annyiszor, ahányszor én a videókon láttam, vagyis szinte állandóan. :) A füles zsinórja miatt a fülei a képeken úgy néznek ki, mint Mr. Spock-nak, a Star Trek-ben :))) Ezen sokszor mosolyogtam. Morten nem kevesebb, mint 50, igen 50!!! éves, és csak azért néz ki 40-nek, és nem kevesebbnek, mert kissé lefogyott arcra. De még mindig nagyon sármos fickó! :) El tudom képzelni, hogy festhettünk, mi csajok az 1. pár sorban, mint tátott szájjal bámulva ŐT. :)) Az idő csak jót tett a sármjának, kisfiús bájából igazi dögös pasivá vált. ;)) Testalkatra meg egyszerűen szenzációs, biztos sportol rendszeresen, az egészséges életmód híve lehet. Viszonylag langaléta, de izmos és szálkás, ideális az alkata, pont az, ami nekem bejön, vékony, de nem pálcika, amennyire kell, pont jó. Ha akarnék se tudnék belekötni! :DDD Állítólag "csak" 182 cm, de nekem magasabbnak tűnt, talán mert annyira arányos. Mags állítólag 186 cm, de csak picivel tűnt magasabbnak nála. Nagyjából 1 magasnak tűntek mindhárman.

MORTEN HANGJA: Emlékszem, nekem az 1. gondolatom az volt, mikor meghallottam, hogy "húha, ez SOKKAL JOBB, mint amire számítottam"!!! Nem spórolt a magas hangokkal, egyátalán semmit sem változott az évek alatt, ugyanolyan különleges, fiatalos az orgánuma. Nagyon tetszett! Csak néztem Cecóra, hogy ő is azt hallja, amit én, de láttam az elégedettséget az ő arcán is, jó párszor egymásra mosolyogtunk! ;)) Egyértelmű volt, hogy mindent full - élőben énekel, ez tisztán hallatszott!!! Bár nekem meg se fordult a fejemben, hogy playback-elne... :P A hangosítás egyébként klassz volt, nem lehetett panasz, de biztos, hogy Morten-nek néha problémái adódtak, és jelzett az illetékesnek, hogy nem jól hallja magát. Ilyen bárhol előfordulhat, és max. inkább őt zavarta szegényt, mint minket. :)

Természetesen kívülről fújtam az összes dalt, jól begyakoroltam őket az elmúlt 2 hónapban :))) 4. volt az ANALOGUE (All I Want), majd a FOREVER NOT YOURS, ami nagy kedvencem az újabbak közül és totális meglepetés volt nekem, mert az eredeti setlistben nem szerepelt, örültem, neki! :DDD Jött utána 1 másik nagy favorit, a MINOR EARTH, MAJOR SKY. A közönség rendíthetetlenül énekelt vele minden dalt, én is többnyire, ha épp nem fotóztam, vagy irkáltam. :)) A MOVE TO MEMPHIS után kezdett leesni, hogy itt aztán jól megkavarták a setlistet, és tűnt fel, hogy VISSZAFELÉ HALADNAK A DALOKKAL, AZ IDŐBEN... Nekem tetszett az ötlet! ;))) Ezután a THE BLOOD THAT MOVES THE BODY volt soron, amihez nagyon szép, vörös, száguldó hátteret választottak, remekül mutatott. Bár a képeimen sajnos konkrétan csak 1-en látszik a kivetítő. A koncert első fele már szinte lement, a számot természetesen végigtombolta a közönség, imádom én is! Ezt követte talán legnagyobb kedvencem a STAY ON THESE ROADS c. ballada, rögtön odaszóltam Cecónak, hogy ezt mindenképpen videózza! :) Meg is tette! Előtte Mags hosszabban beszélt hozzánk, többek közt megköszönte az éveken át tartó támogatást, és utalást tett az utolsó alkalomra.... :((( Ez elszomorított. Egyszerűen csodálatos volt a dal, a hideg rázott tőle! :)) A kivetítőn a sötétkék tenger hullámzott, illett a szomorkás hangulatú nótához. Morten itt is nagy beleéléssel énekelt, a közönség meg vele, hiába lassú számról volt szó... Visszanézve Cecó videóját, az előttem álló fekete hajú 40-es nő a dal 2. versszaknál elkezdett integetni neki, ezt amikor közelebb jött, Morten meglátta, és zavarában nagy mosolyt eresztett, de muszáj volt elfordulnia, még ígyis majdnem kiesett a ritmusból! :)) IMÁDNIVALÓ volt! Amúgy meg hihetetlen, hogy több mint 25 év után ennyire zavarba lehet hozni. :DDDD Az ember azt gondolná, már hozzászokhatott. Csak utólag tűnt fel a csodálatos gitárkíséret. 5*-ös előadás! :DDD

Persze, mint mondtam, nem csak őt sasoltam, hanem mindhármukat. Szegény Pal-hoz majdnem csak a fényképező kijelzőjén keresztül volt szerencsém, de azért hála, ő is bejött párszor a színpad közepére, akkor mindig igyekeztem őt fotózni, így róla is sikerült nem kevés jó fotó. :) Kinézetre talán ő változott a legtöbbet, pedig "csupán" 48 éves. :))) Fiatalon nagyon kisfiús feje volt, azóta a szőke haját barnára "cserélte" és elég csontos lett az arca. Persze ő se néz ki annyinak, amennyi. De nagyon ari volt ő is, kis nyugodtka. Szerintem baromira nem érinti meg ez az egész sztárság - dolog, ami körülötte zaj.lik... De ez végülis nem baj, sőt... A gitárjait elég sűrűn cserélgette, volt belőle több színű. / fajtájú :) Fekete nadrágban, fehér ingben és nyakkendőben volt, + zakóban, amit hamarosan levett azért ő is. :) Sikerült róla is pár kifejezetten klassz képet csinálom, sőt az egyik zoom-oson olyan édi, ahogy koncentrálva csücsöríti a száját. :DDD

Következett a sorban a LIVING DAYLIGHTS, (néhai azonos című James Bond - betétdal), amikor is a kivetítőn megjelent 1 célkeresztben Magyarország körvonala, és 1 hatalmas fekete feliratú BUDAPEST. Hát nagy lett az őrjöngés, bár Mags generálta is rendesen, kijött a helyéről, és úgy buzdított, beszélt hozzánk! Morten énekeltetett, mi pedig kitettünk magunkért, sokáig kántáltuk az "O-oo-o-o Living Daylights" - sort. :) Meg lehettek elégedve. Ez volt a koncert 1. tetőpontja, itt már maximumra hágott a hangulat! :))) Ez csak tovább folytatódott a SCOUNDREL DAYS, THE SWING OF THINGS, és a WE'RE LOOKING FOR THE WHALES alatt... Ezután sötétség, és leeresztették a fölöttünk lévő körlámpát, (aminek a rendeltetését találgattuk előtte, csak nem azon himbálózik le majd Morten???) :), ez mindent világító kékes fénybe borított, a trió összetömörült a színpad közepén, Mags xilofont ragadott, és eme akusztikus formában kezdtek bele az AND YOU TELL ME c. balladába. Nem tudok rá jobb szót, mint hogy TÜNDÉRI VOLT, mint valami altatódal, de a közönség el volt ragadtatva! Még az sem zavarta őket, hogy Morten kissé kiesett a ritmusból, + volt amikor elhallgatott pár mp-re, emiatt. Mags pedig próbálta "menteni a menthetőt", és viccesen "megdorgálta". Biztos vagyok benne, hogy valódi "baki" volt, és nem előre kitalált, de annyira cukik voltak, itt végre Pal-t is láttam nevetni. Jól elszórakoztatták egymást és MINKET IS! ;)) Eme emlékezetes előadás után jött a MANHATTAN SKYLINE, amit szinte kifogástalanul adott elő Morten. Pazar volt a gitárszóló, a refrénnél pedig Morten 1 hangosbeszélőt használt. ;) Jópofa ötlet volt! Az I'VE BEEN LOSING YOU-nál szintúgy tombolás. Nagyon szeretem a dalt, főleg a refrén közbeni "benyögéseket", amiket talán 1x hallottam most tőle élőben, de külön tetszik, hogy ebben elég mélyen énekelt Morten. :) A nagy blokkot végül 1 igazi örökzöld, a CRY WOLF zárta. Imádom, nagyon egyedi dal!!! Erre aztán lehet tombolni, meg is tettük!!!!!! Itt már boldog-boldogtalan ugrált. Bőven volt olyan jó hangulat, mintha huszonévesekkel lenne tele a nézőtér, pedig abból volt a legkevesebb...

Ezután a fiúk megköszönték, integetni és búcsúzkodni kezdtek, majd levonultak. De 1 pillanatig nem estem kétségbe, tudtam hogy még nem jött el a búcsú ideje. Pici szünet következett, de nem hagytak minket unatkozni. A LIVING A BOY'S ADVENTURE TALE instrumentális verziójára kaptunk egy remek összeállítást, az együttes teljes karrierjét felölelő képekből, SZUPEREK VOLTAK! Ahányszor új jelent meg, mindegyiket külön üdvrivalgás fogadta. Én is, ahogy bámultam, csak arra emlékszem, hogy mondtam Cecónak: "húúú, de kib*** jól néznek ki!" :))) Tényleg király képek voltak! Kicsit elszomorító is volt. Próbáltam fotózni minél többet, de sajna az nem jutott eszembe, hogy vaku nélkül tegyem, mint Cecó, hogy még több sikerüljön... Volt amelyiket "lapozás" közben kaptam el, ezért nem lett jó. De kicsit sem voltam elégedetlen, hiszen addigra már majdnem 200 fotó figyelt a fényképezőmben, ezeknek legalább a fele több mint elfogadható, sőt van amelyik hivatásosokkal is felveszi a versenyt!!! :DDD

A nosztalgiázás befejezése után persze visszatért hozzánk a trió, méghozzá egyik legnagyobb slágerükkel, a HOUNTING HIGH & LOW-val. Ebből is akusztikus verziót kaptunk, gyönyörű volt! A kivetítőn csak szálltak a fehér madarak, megidézve a klip hangulatát, ami az egyik legszebb a zenekar történetében. Morten itt aztán maximálisan kitett magáért, elképesztő jól szólt a hangja. Ez persze végig így volt, az a pár kis baki és elcsúszás engem nem érdekelt, legalább ez is bizonyította a maximális élő - hatást. Kárpótlásként viszont olyan hangokkal (valódi high-note-okkal) ajándékozott meg minket többször is, hogy azt senki se tudná utána csinálni, azokat a magas, "éles" kitartott hangokat, amik kizárólag RÁ jellemzőek! :DDD A dal legvégén hosszabban megénekeltette a közönséget újra, miközben minket mutatott a kivetítő, ez is annyira klassz volt!!! Ez volt szerintem a 2. csúcspont, a koncerten.
Még fel se ocsúdtunk, máris jött a talán 2. legismertebb sláger, ami No.1 helyezést ért el az USÁ-ban és Angliában egyaránt (a Take On Me mellett, persze): THE SUN ALWAYS SHINES ON TV. Alias: "Tácccs Míííí" :DDD Tombolás a tetőfokon! :))) Szenzációs volt! A kivetítőn 1 hatalmas TV-képernyő jelent meg, és mindenféle múltbéli eseményt mutatott, fekete-fehérben, meg színesben. Morten-nel zúgtuk végig a dalt. Cecó ezt is videózta, többek közt, hála!

Ezután ismét elköszöntek tőlünk, de hát mindenki tudta, melyik dal hiányzik még a repertoárból, hát persze, hogy a gigasláger, a TAKE ON ME.... Ezt hosszasabb hatásszünet vezette fel, addig is a közönség folyamatosan tapsolt, és várta vissza a fiúkat. Addig én a mögöttünk levő közönséget sasoltam és fényképeztem, ameddig a szemem ellátott, mindenütt ember, a "lyukak" is beteltek a lelátókon! ;))) Nagyon úgy tűnt, hogy TELTHÁZ van, aminek borzasztó örültem. :)) A kivetítőn hatalmas kékes-fekete a-ha felirat. Mikor először, vagány dobszólós kezdettel elkezdett dübörögni a dal, majd a jól ismert szinti hangzott fel, a közönség MEGŐRÜLT!!! Itt már szerintem az is ugrált, akinek fél lába volt. :DDD A kivetítőre nincsenek szavak, naná, hogy a rajzos klip ihlette, ZSENIÁLIS volt!!!! Morten még rajzfilmfiguraként is elképesztően mutat. Itt már nem nagyon fotóztam, egyrészt, mert figyeltem Cecóra, aki persze videózott, hogy ne lógjak a képbe, továbbá már nem érdekelt, és tomboltam inkább. :))) 1 pár fotót azért készítettem, látszanak a grafikák, továbbá, ahogy rajzfilmfigura - Morten emelkedik ki valami medencéből, ahol van 1 kis csobogó. Iszonyat klassz kép lett! :))) Míg élek, nem felejtem ezt a feeling-et. Morten-t a jobb szélen még meg is dobta valaki egy fehér ruhadarabbal, de pont jól fejen találta, aztán azt a nyakába tette. :) Meg se próbáltam utánozni őt az "...in a day or twooooo" sor éneklésekor, ezt csak ő tudja :DDDD A végén hatalmas ováció, vastaps, sokáig búcsúzkodtak a fiúk. Nekem úgy tűnt, meg is vannak hatódva, nem kicsit. Köszöngettek, integettek, mosolyogtak. Morten még puszit is dobott a közönségbe, van 1 ilyen képem is. :DDD Végül megálltak a színpad közepén 3-an, de maguk mellé hívták a dobost és a billentyűst is, akik szintén őket tapsolták. Ők pedig minket is megtapsoltak, de rá is szolgáltunk, azt hiszem. Ilyen jó közönség ritkán van, főleg ha a korosztályt nézzük. A dobos még bedobta a közönségbe az dobverőjét, és végleg levonultak. Szomorú voltam, de sikerült azért megörökítenem az utolsó értékes másodperceket., Cecó pedig vette ezt is, nem csak a dalt. :) Arik voltak nagyon.

Ezzel a koncert véget ért, talán nem olyan hirtelen, mint máskor, nem kapcsoltak rögtön villanyt, 1 kis ideig talán még instrumentálisan szólt valamelyik a-ha szám. Ez jól esett. Aztán ennek is vége lett, és a norvég trió végleg elbúcsúzott Magyarországtól, az első és egyben utolsó koncertet adták kis hazánkban.
A tömeg hamar szétszéledt a villanykapcsolás után, csak a töménytelen sok műanyag pohár és szemét mutatta, mennyien lehettek. Ezt még Cecó lefotózta, én támaszkodtam egy kicsit a kordonnak, mert totál elgémberedett a lábfejem, most is. Cecó e-mailt cserélt egy csajjal, képek reményében, aki mondta hogy 25 éve erre vár, hát mi se kevesebb ideje :)) Aztán a secur szó szerint "kizavart bennünket". Inkább le se írom részletesen, hogy a wc-ben is eljátszották ugyanezt, majdnem ránk verve az ajtót, pedig 1. dolgunk volt klotyóra menni, nem húztuk az időt. A turnécuccok 1 picike helyen voltak, de a választék siralmas volt a neten látotthoz képest. (Még akkor se kerülne szerintem ennyibe, ha netről rendelnénk hivatalosan, pk.-val együtt!) Vagy elfogyott minden, vagy pedig ilyen kevés cuccot hoztak hozzánk a szervezők, azt is horribilis áron (1 db plakát 8.000,-), turnékönyv nem is volt. :((( Pedig valami apróságot szívesen vettem volna, de így kihagytuk. A képek is fantasztikus emlékek lesznek. Főleg, hogy sok kifejezetten közeli, tényleg szinte belelátni Morten, Mags és Pal szájába. :))) Mindezt 3000-res felbontásban! Nem panaszkodhatunk! De Cecó fotói, és videói is bazi jók lettek, (szinte komplett minikoncert!) örök emlék!!!! A büfénél is sietnünk kellett, pedig ki voltunk tikkadva, már majdnem ránk zárták az ajtót, sőt kinn a térről is elhajtották a sok embert. Kb. 23:10 körül járt az idő, tehát kereken 2 órás volt a show, szinte szünetek nélkül. Pedig szívesen vártunk volna még, hátha valami csoda folytán kijönnek a fiúk. Az utolsó troli pont elment, sokat vártunk a villamosra, majd buszra, de éjfél körül azért már hazaértünk.

Összegzés:
Csak utólag tűnt fel, hogy a setlistből hiányzott a Crying In The Rain, ami a S.O.T.R. után talán legnagyobb kedvenc balladám. Kicsit sajnáltam, de akkor ott, nem hiányzott, mert úgy pörögtek a dalok, és az események, annyira lefoglaltak a srácok és a látnivaló, hogy eszembe se jutott bármelyik dalon keseregni. OK, hogy búcsúkoncert, de akkor sem énekelhetik el az összes létező dalt, sajnos ez van. Talán azért esett ki, mert cover és nem saját szerzemény, nem tudom... Én mégis maximálisan elégedett voltam a setlisttel, jó arányban voltak a lassú és gyors nóták, slágerek egymás hegyén-hátán, 1-2 volt talán, ami az átlag-néző számára kevésbé volt ismert, de a koncert felétől már 1 emberként zúgta mindenki az összes dalt. Számomra, a party-feeling már megvolt, egészen az elejétől a végéig, 1 pillanatig nem unatkoztam, hisz csupa-csupa örökzöldet kaptunk, és végülis jól jött ki, hogy nem a jól ismert setlist ment le, hanem újítottak, ezért poz. meglepetés volt minden dal. A 2 óra nekem kb. 1-nek tűnt, olyan gyorsan elszállt, fergeteges és életreszóló élmény volt, IGAZI PÖRGŐS RETRO BULI, amit nagy kár lett volna kihagyni! Meg kell hagyni, tudják, hogyan kell búcsúzni!!! Maguk a fiúk pedig visszafogottságukban voltak tündériek, tényleg nincsenek elszállva maguktól, sőt! Dedikálás persze nem volt, ilyen nagy létszámnál ez nem kivitelezhető, de azt hallottam, aki elcsípte őket a szállodánál, vagy a vonatnál, az örülhetett, mert készségesen aláírtak mindent, és szívesen álltak be közös fotókhoz is! ;))

Otthon:
Lecuccoltunk, kifújtuk magunkat, ettünk, és mire feltöltöttük Cecó képeit / videóit a PC-re, már 1:45 volt. 2 körül le is sikerült feküdni, aztán kelhettünk 5 előtt, hogy 5:55-re már a megállóban legyünk, és Cecó elérje a 6:50-es vonatot. Rendben el is érte, én pedig elindultam haza, de útközben is majdnem elaludtam. Otthon nem bírtam lefeküdni, míg végig nem néztem az összes képet, bármennyire fáradt voltam. :) Mert hogy minden fáradtságot megért, az biztos! :))) Nagy kár, hogy az első alkalom egyben az utolsó is volt nekünk, főleg hogy a magyar szervezők már a 80s's évek óta próbálták tető alá hozni a zenekart, csak eddig nem jött össze. :((( Hát, valahol még bízom benne, hogy a búcsú mégsem örökre szól, és egyszer majd újra láthatjuk őket. Cecó sem és én sem hagynánk ki, egészen biztos! Ha meg nem így lenne, akkor is KÖSZÖNJÜK NEKIK AZ ELMÚLT TÖBB MINT 25 ÉVET, a sok slágert, a látványos, remek klipeket, de főleg azt, hogy ekkora sztárok, akiket a világ minden táján tárt karokkal fogadnak, ennyire emberiek, egyszerűek, és kedvesek tudnak maradni, minden allűrtől mentesen!!! Úgy látszik, jó érzékkel választjuk ki Cecóval ezeket a zenekarokat, és előadókat, mert még senkiben sem kellett ez ügyben csalódnunk! ;))) AZ A-HA-ban pedig csak és kizárólag POZITÍVAN! ;)


Setlist:

Intro
Butterfly, Butterfly (The Last Hurrah)
Foot Of The Mountain
The Bandstand
Analogue (All I Want)
Forever Not Yours
Minor Earth, Major Sky
Summer Moved On
Move To Memphis
The Blood That Moves The Body
Stay On These Roads
The Living Daylights
Scoundrel Days
The Swing Of Things
We're Looking For The Whales
And You Tell Me
Manhattan Skyline
I've Been Losing You
Cry Wolf
--------
Living A Boy's Adventure Tale (Instrumental)
--------

Ráadás:
Hunting High & Low
The Sun Always Shines On TV
-------

Ráadás 2.:
Take On Me

Írta és fényképezte: Huszár Sarolta, 2010, július 18.

Nem az én életem

A Story Tv tegnap műsorára tűzött egy igen izgalmas filmet. Magam sem hittem volna, hogy egy ismeretlen szereplőgárdával készült film ennyire jó tud lenni a maga szintjén. Nem voltak látványos akciójelenetek, kevés szereplővel készült a film és viszonylag könnyen kitalálható volt a végkifejlet. Mindezek ellenére egy igen izgalmas és feszült filmet kaptam, ami rendesen felőrölte az idegeimet.

Röviden a történetről: Első látásra Alison és Steve tökéletes házasságban élnek. A férfi orvos, a nő szívbetegsége miatt otthon lábadozik, de azért rész vesz a környező lakópark karitatív munkáiban. Allison egy nap azonban könnyebb autóbalesetet szenved, agyrázkódást kap és kórházba kerül. Miután felépül, régi tökéletesnek hitt élete romjaira hullik. Nap mint nap látomások nyomasztják, melyek szerint ő nem egészen az, akinek hiszi magát. E képzelődések őrületbe és rettegésbe kergetik. Felvetődik benne a kérdés: "ki is vagyok én?"... Férje ugyan segíteni próbál, de a nő egyre kevésbé bízik párjában és önállóan kezdi összerakni élete apró mozaikdarabkáit.

Az egyre elhatalmasodó feszültség és a nyomasztó érzés, hogy Alison csak magára számíthat ebben az idegőrlő helyzetben remekül van megjelenítve a filmben. A néző csak drukkol és drukkol, hogy ez a szerencsétlen nő megtalálja végre a boldogságot és kilábaljon ebből az elkeseredett és kiszolgáltatott helyzetből.

Az utóbbi időben kevesebb thrillert néztem és talán ezért is volt ilyen nagy hatással rám a történet. Mindazonáltal jól tettem, hogy rögzítettem magamnak a filmet és bármikor újra megnézhetem majd. Értékelésem: 8/10.

La Bamba

La Bamba - a dal, amit talán mindenki ismer és legalább egyszer biztosan hallott életében. A Ritchie Valens név viszont már kevesebbeknek mond valamit - ahogy nekem is. (Na jó, aki otthon van az 50-es évek rockzenéjében, annak alap.) Viszont ez a film olyan érzelemgazdagon és lélekemelően mutatja be ennek a tehetséges fiatal srácnak a tragikusan rövid életét, hogy aki látta ezt a filmet, biztosan nem felejti el egy életre. 

Engem már az első percekben beszippantott a korszak, az életérzés. Ahogy a kétkezi munkásból egy csapásra sztár lesz... szinte teljesen magától értetődő módon. A zene pedig csak hömpölyög és nincs ember, akinek ne mozdulna meg keze-lába a dallamoktól. A sztárszületik-szerű filmekből már Dunát lehetne rekeszteni, ám ami ezt a filmet valamennyi  fölé emeli, az az anya és a két fiát alakító színészek játéka. Ennek a hármasnak a remek összjátéka adja szerintem a film fő erényét. Az érzelmi töltetek szinte átsütnek a képernyőn és nincs ember, aki ne tudott volna azonosulni valamelyik szereplővel vagy valamelyik jelenettel.

A tragikus történet attól válik különösen kiemelkedővé, hogy valós történet feldolgozása a film és olyan finoman és tisztelettel nyúl a rendező a témához, ami példaértékű a következő rendezőgeneráció számára.

Sajnálatos tény, hogy a hazai tévétársaságok nem tűzik műsorukra ezt a klasszikussá vált filmet és így kevesen ismerhetik meg Ritchie Valens történetét. Ha rajtam múlik, én minden ismerősömnek ajánlani fogom! Értékelésem egyértelműen 10/10.

A szellemhajó

Julianna Margulies, azaz a Vészhelyzet című sorozat  egykori főnővére. A karakter örökre a nevéhez tapadt. Egyedül miatta esett a választásom erre a filmre a minap. Viszont utólag belátom, kár volt... Nem vele volt baj, vagy a többi színésszel, hanem magával a filmmel és a történettel. Örömömre két ismert arcba is belefutottam. Egyikük Gabriel Byrne, akit pont korábbi blogbejegyzésem során dicsértem, illetve A Grace-klinikából ismert Isaiah Washington, akit szintén nagyra tartottam - EDDIG. Mindhárom általam jól ismert színész csak vergődött a bugyuta történetbe ágyazott thriller-maszlagban. Nem csodálnám, ha csak a pénzért vállalták volna mindezt... Ennél mindhármuk sokkal többre hivatott!

Röviden a történetről: A tenger törvénye, hogy amit benne találsz - legyen az egy elhagyatott hajó kinccsel - a tiéd! Az Arctic Warrior legénysége az egyik legprofibb roncsmentő-csapat. Toldozzák-foldozzák a léket kapott hajókat és kiváló munkájukért mindig busásan megfizetik őket. A férfiakból és egy hölgyből álló alakulat megbízást kap egy ismeretlen férfitól, aki nyomára akad egy negyven éve eltűnt luxus óceánjárónak. Igen ám, de az elhagyatott hajó furcsa dolgokat rejt... és ekkor kezdődnek a bajok a filmmel. Szellemek jelennek meg a hajót meglátogató legénység előtt és az óceánjáró sorra szedi áldozatait. Mivel többször bele is aludtam a filmbe, így a cselekmény részleteibe nem is mennék bele. 

Az eleje horrorisztikusan kezdődik, ám a vége egy csapnivalóan gyenge B-kategóriás misztikus thrillerbe csap át. A történet annyira elrugaszkodik a valóságtól, amit az én realisztikus látásmódom már nem bír elviselni. Éppen ezért számomra az első negyedóra után már kiderült, hogy ez a film nem az én filmem... SAJNOS! Csak 1-2 jó ötlet és megoldás miatt 3/10.