La Bamba - a dal, amit talán mindenki ismer és legalább egyszer biztosan hallott életében. A Ritchie Valens név viszont már kevesebbeknek mond valamit - ahogy nekem is. (Na jó, aki otthon van az 50-es évek rockzenéjében, annak alap.) Viszont ez a film olyan érzelemgazdagon és lélekemelően mutatja be ennek a tehetséges fiatal srácnak a tragikusan rövid életét, hogy aki látta ezt a filmet, biztosan nem felejti el egy életre.
Engem már az első percekben beszippantott a korszak, az életérzés. Ahogy a kétkezi munkásból egy csapásra sztár lesz... szinte teljesen magától értetődő módon. A zene pedig csak hömpölyög és nincs ember, akinek ne mozdulna meg keze-lába a dallamoktól. A sztárszületik-szerű filmekből már Dunát lehetne rekeszteni, ám ami ezt a filmet valamennyi fölé emeli, az az anya és a két fiát alakító színészek játéka. Ennek a hármasnak a remek összjátéka adja szerintem a film fő erényét. Az érzelmi töltetek szinte átsütnek a képernyőn és nincs ember, aki ne tudott volna azonosulni valamelyik szereplővel vagy valamelyik jelenettel.
A tragikus történet attól válik különösen kiemelkedővé, hogy valós történet feldolgozása a film és olyan finoman és tisztelettel nyúl a rendező a témához, ami példaértékű a következő rendezőgeneráció számára.
Sajnálatos tény, hogy a hazai tévétársaságok nem tűzik műsorukra ezt a klasszikussá vált filmet és így kevesen ismerhetik meg Ritchie Valens történetét. Ha rajtam múlik, én minden ismerősömnek ajánlani fogom! Értékelésem egyértelműen 10/10.
