Jó tíz évvel teljesen látatlanban vettem meg DVD-n A nő kétszer (Sliding Doors) című, 1998-ban készült filmet. Elsősorban nem kifejezetten a tartalom, és Gwyneth Paltrow miatt érdekelt, hanem John Hannah miatt, akinek akkoriban a Múmia filmek voltak az aktuális mozijai, azóta pedig láthattuk Agatha Christie adaptációkban, vagy éppen a Spartacus sorozatban is.
A film megvétele kifejezetten jó vásár volt. Első nézésre ugyanúgy tetszett és ugyanúgy magával ragadott, mint a minap többedszerre újranézve a tévében.
Tökéletesen boncolgatja a film az örökké, és mindenki életében aktuális "mi lett volna ha...?" kérdést. Azt hiszem nincs ember ezen a Földön, aki legalább egyszer ne játszott volna el ilyen gondolatokkal. Mi lett volna ha ez történik? Mi lett volna ha előbb érek oda? Mi lett volna ha mégis elmegyek oda, ahova nem akartam? Ezer, vagy még több variáció is lehet a kérdésre...
A film főszereplőjét, Helent (Gwyneth Paltrow) kirúgják munkahelyéről, így a szokásosnál előbb indul haza.
Ha semmi nem történik útközben, akkor barátját, Gerry-t (John Lynch) éppen egy másik nővel találta volna együtt. Viszont ha "időt veszteget", miközben megpróbálják kirabolni, éppen addigra ér haza, mire a másik nő eltűnik. Néhány árulkodó nyom ugyan marad, de a barátja hevesen próbálja azokat eltüntetni és Helen-nek csak jóval később állnak össze a dolgok.
Így Helen új állást keres, szendvicseket szolgál fel és hord ki, miközben együtt marad naplopó, "regényíró" pasijával, aki továbbra is csalja, még ha kezd is kicsit belezavarodni ebbe a kettősségbe.
Ha viszont nem történik semmi, és Helen időben hazaér, akkor barátnőjénél húzza meg magát, beújít egy klassz, menő frizurával, ráadásul megismerkedik egy kedves, aranyos fickóval, James-el (John Hannah), aki még a legkilátástalanabb pillanatában is képes felvidítani. Vele aztán új kalandok indulnak, amiben persze lesz jó és rossz is.
A jó másfél óra alatt mindkét Helen-nel átélhetünk olyan dolgokat, olyan érzéseket, amik a mi életünket, mindennapjainkat is végigkísérik és meghatározzák. Tudunk vele együtt nevetni, együtt sírni, együtt dühöngeni. Hiszen ezek ott vannak a mi életünket is. Öröm, boldogság, szerelem ugyanúgy, mint a szomorúság, a tehetetlen düh, a csalódottság, baj, tragédia. S szinte akármelyik esetben agyalhatunk azon, hogy mi lett volna ha..., mi és hogyan alakult volna, ha...
Úgy gondolom, mindenkinek érdemes legalább egyszer megnézni a filmet, hiszen akármelyikünk életéről szólhatna.
Nincs semmi speckó látványvilág, se 3D, szimplán csak az ÉLET minden érdekességével, örömével, nehézségével együtt.
Kifejezetten örülök, hogy Paltrow-n kívül nem hollywood-i nagyágyúkat állítottak a szereplőgárdába. Mindegyik színész tökéletesen megállta a helyét, teljesen hitelesek voltak a maguk kis hétköznapi karakterében.
A zenei aláfestés pedig sok régi kedvenc dalt idézett vissza. A legismertebb biztosan mindenki számára az Aqua: Turn Back Time című dala.
Nekem összességében nagy kedvenc a film, s bár a minap csak belenézni akartam, mégis teljesen beszippantott, nem tudtam abbahagyni, pedig jól ismerem a történéseket. Azt hiszem senkinek nem szabad kihagyni. Nálam egyértelműen 10/10*
