2010. április 9., péntek

A jeti bosszúja


A jeti bosszúja (Yeti: Curse of the Snow Demon) című 2008-ban készült filmről sok jót nem olvastam, már csak ezért is gondoltam, hogy rá kéne szánni 80 percet eme alkotásra. Magam sem tudom eldönteni, hogy megérte-e vagy nem... Végülis annyira csapnivaló filmecske, hogy már csak ezért érdemes megnézni :)

A történet szerint egy repülőgép viharba kerül és lezuhan a Himalájába. A túlélők fiatalok, akik egy focicsapat tagjai és éppen Japán felé voltak úton, hogy játsszanak egy meccsen. Miután a katasztrófa után magukhoz tértek, elkezdenek további túlélőket keresni, de csak az egyik pilóta, illetve edzőjük él még, aki a "szükséges mondatok" után meghalnak. Az edzőt egy picit lelkizik a csapatkapitánnyal, a pilóta pedig annyit el tud mondani, hogy a fekete doboz és adóvevő a gép hátuljában van, ami a gép elejének a roncsától kb. 10 km-re van. Ketten vállalják, hogy elmennek a roncshoz, a többiek pedig maradnak. Ruhákat és élelmet keresnek. Nem sokmindent találnak, csak egy kis csokit, és pár pulóvert vesznek fel. Természetesen egy doboz gyufát is találnak, úgyhogy rögtön tüzet is gyújtanak, és mellette melegszenek. Éjjel pedig visszavonulnak a roncsba, ahol be tudnak takarózni.

A néző közben megismerkedhet a rettegett Jetitől, aki be is csalja barlangjába a két fiút, akik a roncs másik feléhez indulnak. Az egyiket elragadja, a másik fiú pedig egy kis résen át tud bújni, s bár húzná maga után barátját, de csak a fél karját sikerül megmenteni.

Vissza a többiekhez: békésen alszanak, közben látjuk, hogy a holttesteket, szépen egymás mellé hanyatt fektették a hóban. Az egyik lány félálomban látja, amint egy fura alak elviszi az egyik holttestet. Azonnal felébreszti a többieket, akik persze nem nagyon hisznek neki, de azért annyit megállapítanak, hogy esetleg egy medve járhatott ott.

Mindeközben egy kis faházban egy pasi és és egy nő tudomást szerez a szerencsétlenségtől. Ők lennének a felmentősereg, akik helikopterrel azonnal indulnak menteni. Na persze ahol a gép lezuhant, ott nem tudnak leszállni, csak valahol máshol, ahonnan még 2-3 napot kell tovább gyalogolniuk. Érdekes. No de ők lelkesen nekivágnak az útnak, láthatjuk őket gyaloglás és alvás közben is... Nagyon izgi...

A barlangban rekedt fiú próbál elszökni, ami valahogy sikerül is. A mentőcsapat közben hatalmas véres nyomokat lát, de rendületlenül baktatnak tovább a hóban.

Barátaink továbbra is a roncs körül téblábolnak, azon tanakodva hogy ki vagy mi vihette el a holttestet. Mivel a csoki fogyóban, ezért ketten nekiállnak vadászni, de egy nyuszikán kívül mást nem tudnak elejteni. Az egyikük megjegyzi, hogy bár mindannyian arra gondolnak és nem merik kimondani, azért lenne ott mit enni. No persze mindenki ellenzi! Megint eltelt egy nap, a mentőcsapat persze még mindig nem ért oda. Kaja nincs, gyufából az utolsó előttit használják el. Ketten jól összevesznek a lehetséges kajálási lehetőségen, de mivel belátják hogy nincs más, ezért a csapatkapitány, aki egyébként legjobban ellenezte a dolgot megy el a hullákhoz. Mondja a többieknek, hogy ne menjenek vele, ne is nézzenek oda, jobb ha nem tudják melyik részt sütik majd meg, és az egyik csajnak még azért odaszól, hogy "nyugi, a bátyádat nem bántom". Hát hatalmas kő esett le a szívemről :D
A csajéról kevésbé, mert végülis nem eszik a többiekkel, visszamegy a roncsba, éjjel pedig eltüzeli az összes holttestet. Motoszkálást hallanak, az egyik vagány csávó pedig egy riasztópisztollyal vidáman közli, hogy na majd ő lelövi azt a valakit vagy valamit. A barlangból megszökött srácot sikerül is jól pofán lőnie, srác hanyatt vágódik, amelyik lőtt azt szidják a többiek. Aztán egyszercsak újabb vendég érkezik a rettegett Jeti személyében. Nagy sikoltozás, ribillió, olyannyira, hogy a ki tudja milyen messze lévő felmentőcsapat is felébred, és távcsővel lesik, ahogy a Jeti döngeti a roncs oldalát. Jeti elviszi azt a csajt, akibe a csapatkapitány bele van esve. Na reggelre nagy nehezen a mentőcsapat megérkezik barátainkhoz, ám ahelyett hogy mennének a fenébe, elhatározzák, hogy bizony megmentik az éjjel elrabolt lányt, mert hátha életben van. Bár egy srác tiltakozik, de miután a mentőcsapat férfi tagja közli vele, hogy akár ott is maradhat egyedül és megvárhatja a többieket, mégis úgy dönt, hogy velük megy. Ez azért nehéz döntés lehetett.

Csajszi közben felébred a barlangban. A mi romantikus Jetink békésen szuszogva alszik, egyik mancsát a lányon nyugtatva. Csaj nagyon halkan vinnyog, próbál kiszabadulni újdonsült lovagja karmai közül. Ahhoz képest hogy a másik srácot azonnal tépte-szaggata a Jeti, igazán rendes volt, hogy most a nagy kajálás előtt aludt egyet. Végülis telehassal tényleg nem jó aludni.
Na, csaj valahogy kikászálódott és természetesen addigra megérkeztek a barátai is. Amire számítottam, bejött: sikerült megmenteni a lányt. Ki gondolta volna. Naná hogy már ő is más szemmel tekintett a csapatkapitányra, volt idő smárolni, gondolom a Jeti illedelmesen ilyenkor nem támad... Ahogy indultak, csapatkapitány megcsúszott, majdnem leesett a jó mély szakadékba, de persze megmentették, a Jetit pedig kinyírták. Én pedig megnyugodtam.
Mostmár békésen indulhattak hazafelé, csaj megmentve, Jeti kinyuvasztva.

Egy pillanatra még visszatért a kép a roncshoz. A pofánlőtt fél szeművé vált barlangból megszökött fiú mocorogni kezdett, és megbeszélte magával, hogy életben van. Erre a hóból kinyúlt egy Jeti-mancs, és már olvashattuk is a stáblistát.
Gondolom ez a fiú már reggeli/ebéd/vacsora lett. Hogy a kinyírt Jeti karja volt-e, netán egész Jeti-kolónia él a Himalájában, az nem derült ki.

No és akkor egy szó a retteget, borzasztó, vérengzős Jetiről: amikor először megláttam elmosolyodtam. Megijedni az egész film alatt nem tudtam tőle, pedig nagyon próbálta borzolni a nézők idegeit, hiszen volt amikor üvöltött félig véres szájjal és nagy fogakkal, volt amikor hatalmasokat ugrált. Ehhez képest inkább röhejes kis jószág, kb. annyira lehet megijedni tőle mint egy cinkétől a fán. Szóval inkább vicces, mint ijesztő... Az 1941-ben készült Farkasember címszörnye sokkal ijesztőbb, mint ez a 2008-as Jetike.

Egyébként maga az alapsztori, az ötlet nem lenne rossz. Legalább végre nem darabolós-fűrészelős-késes-maszkos figura gyilkolássza az egy kupacba gyűlt fiatalokat. Úgyhogy emiatt egy 10/2-t megérdemel :)